Liverpool: eltört a bokája, mégis azt sajnálja, hogy az ellenfelét eltiltották

Vágólapra másolva!
2021.09.15. 12:45
null
Harvey Elliott nem tiltotta volna el Pascal Struijkot (Fotó: AFP)
Nem mindennapi üzenetet küldött a bokatöréséből lábadozó Harvey Elliott. A Liverpool középpályása az Instagramon üzent annak a Pascal Struijknak, akinek a szerelési kísérletébe belesérült. A 18 éves angol labdarúgó úgy érzi, igazságtalan, hogy a Leeds játékosát három mérkőzésre eltiltották a piros lapja után.



„Sajnálom a helyzetet, Pascal. Ez egy tévedés! De hamarosan elmúlik ez is, és rövid időn belül visszatérhetsz. Maradj pozitív!”
– írta a kedden sikeres bokaműtéten átesett Elliott a Leedsben játszó Struijknak. Az angol játékos többször is egyszerű balesetként hivatkozott a történtekre, s láthatóan nem hibáztatja a Belgiumban született játékostársát.

A The Athletic azt írja, arról az angol Labdarúgó-szövetség hét eleji ülésén döntöttek, hogy Struijk három meccses eltiltást kap. A Leeds hiába fellebbezett a döntés ellen, az FA nem csökkentette a piros lap után járó pluszbüntetést.

Az ügyben meghallgatták a meccs játékvezetőjét, Craig Pawsont, aki kijelentette, a pályán, saját hatáskörében hozott döntést, látva, mi történt Elliott lábával. Mivel a VAR-szobában a felvételek alapján nem lehetett egyértelműen megállapítani, hogy nem Struijk belépője vezetett a sérüléshez, a jelenlegi szabályok alapján nem is jelezhettek onnan, hogy Pawson nézze vissza az esetet, s a plusz képek alapján mérlegelje a döntését...

Elliott az elmúlt napokban többször bizonyította, hogy képes kifejezetten jól kezelni a helyzetet: a meccs után a kórházban például megajándékozta a szobatársát a Leeds ellen viselt mezével és futballcipőjével.

A Liverpool csapatorvosa, Jim Moxon a játékos keddi műtétje után azt jósolta, Harvey Elliott tavasszal már ismét ott lehet a pályán.

A mérkőzést egyébként a LIverpool 3–0-ra megnyerte.

Legfrissebb hírek

Jövőre ez a stagnálás is szépnek tűnhet – Football Benchmark-elemzés a Manchester Cityről

Angol labdarúgás
2025.03.26. 13:07

Kerkez Milos már a barátainak is a liverpooli váltásról beszélt – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.03.26. 12:17

A PL-aranyéremről már aligha marad le a Liverpool FC

Angol labdarúgás
2025.03.18. 11:56

Szoboszlai Dominik az angol klubfutball legnagyobb magyar sikere előtt áll

Angol labdarúgás
2025.03.16. 07:13

Kerkez Milos megszállottan gyakorolja a beadásokat

Angol labdarúgás
2025.03.15. 09:24

„Nem nézett ki jól” – kérdéses a Liverpool egyik kulcsemberének játéka az angol Ligakupa-döntőben

Bajnokok Ligája
2025.03.12. 10:52

Szoboszlai Dominik jelölt a februári hónap legjobbja címre a PL-ben

Angol labdarúgás
2025.03.06. 12:47

„Kegyetlen!” – a franciák és az angolok is Alissont méltatják a PSG–Liverpool után

Bajnokok Ligája
2025.03.06. 11:50
Ezek is érdekelhetik