PL: magángép mentette ki hazájából a Liverpool sztárját

T. B.T. B.
Vágólapra másolva!
2021.09.08. 09:27
null
Naby Keitát sikeresen kimenekítette a Liverpool (Fotó: AFP)
Épségben visszatért Európába a Liverpool guineai válogatott játékosa, Naby Keita. A BBC értesülései szerint a középpályás kedd este egy magángéppel hagyta el Guineát, ahol az Alpha Condé elnököt megdöntő katonai puccs miatt határzárat rendeltek el.



Keita a Marokkó ellen hétfő estére kiírt világbajnoki selejtezőre utazott haza, hogy csatlakozzon a nemzeti csapat keretéhez. A mérkőzés azonban elmaradt, mert a guineai hadsereg vasárnap megkísérelte félreállítani az országot 2010 óta irányító Alpha Condét. A fővárosban tűzharcra is sor került, ezért a meccset nem lehetett biztonságos körülmények közt megrendezni.

A katonai puccs után Guineában határzárat rendeltek el. A marokkói csapatot – melynek tagja többek között Romen Szaissz, a Wolverhampton Wanderers védője, valamint a Paris Saint-Germain friss igazolása, Asraf Hakimi is – hosszas diplomáciai tárgyalások után hétfőn mentetették ki Guineából. Velük ellentétben a guineai válogatott játékosai nem mehettek sehová, így Keita az országban ragadt.

Csapata, a Liverpool folyamatosan tartotta a játékossal a kapcsolatot, és közleményben tudatta a szurkolókkal, hogy Keita „biztonságban van”. A játékost a legfrissebb hírek szerint magángéppel hozták át Európába.

„Azt hittük, a Call of Duty-ban vagyunk...”
Nyilatkozott Romain Saïss, a marokkói válogatott csapatkapitánya, aki szemtanúja volt a Guineában lezajló katonai puccsnak.

A marokkói válogatott vasárnap utazott Conakryba, hogy hétfő este megmérkőzzön a guineai nemzeti tizeneggyel az afrikai világbajnoki selejtezősorozatban. Azonban a meccset elhalasztották, mert a guineai hadsereg államcsínyt végrehajtva félreállította Alpha Condé elnököt. A katonai vezetés lezárta Guinea határait, és a marokkói csapatot csak hosszas diplomáciai tárgyalások után engedték hazatérni.

Szerdán a Wolverhampton játékosa, Romain Saïss a Le Dauphiné Libéré-nek beszámolt a Guineában átéltekről.

„Egész nap fegyveres katonákkal teli autókat láttunk a szállodánk alján, nem háború volt, de majdnem. Lövést hallhattunk, néhány játékos azt hitte, hogy tűzijáték. Ekkor elmagyarázták nekünk, hogy puccsot hajtottak végre a különleges erők. Valóban tudatosult bennünk a helyzet. Ablakainkból láthattuk, hogy katonák futnak valamilyen puskával. Azt hittük, hogy a Call of Duty -ban vagyunk..”

 

Legfrissebb hírek

Jövőre ez a stagnálás is szépnek tűnhet – Football Benchmark-elemzés a Manchester Cityről

Angol labdarúgás
2025.03.26. 13:07

Kerkez Milos már a barátainak is a liverpooli váltásról beszélt – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.03.26. 12:17

Futsal: az Eb-szereplésért küzdenek az U19-esek Esztergomban

Utánpótlássport
2025.03.25. 10:36

Öregedő amatőrök – Bobory Balázs publicisztikája

Minden más foci
2025.03.23. 22:57

U17-es Eb-selejtező: döntetlent játszott a szerbekkel a magyar csapat

Utánpótlássport
2025.03.22. 18:10

Labdarúgás: vereséggel kezdett az U17-es válogatott Portugáliában

Utánpótlássport
2025.03.19. 20:28

Naby Keita megszerezte első gólját a Ferencvárosban – videó

Labdarúgó NB I
2025.03.19. 12:57

A PL-aranyéremről már aligha marad le a Liverpool FC

Angol labdarúgás
2025.03.18. 11:56
Ezek is érdekelhetik