Leeds: a Leipzig nemrég menesztett vezetőedzőjét nevezték ki – hivatalos

MTI/ CS. M.MTI/ CS. M.
Vágólapra másolva!
2022.02.28. 20:51
null
Jesse Marsch ezúttal a Premier League-ben bizonyíthat (Fotó: Getty Images)
A korábban a Salzburgot és az RB Leipziget irányító amerikai Jesse Marschot nevezte ki vezetőedzőnek a Premier League-ben szereplő Leeds United.

 

A klub hétfői bejelentése szerint 2025 júniusáig szóló szerződést kötöttek a trénerrel, aki a mostani idényt még a lipcseieknél kezdte, ám a gyenge eredmények miatt decemberben menesztette őt a három magyar játékost, Szoboszlai Dominikot, Gulácsi Pétert és Willi Orbánt foglalkoztató német együttes.

A 48 éves szakember a Bundesligát megelőzően a Montreal Impactnél, a New York Red Bullsnál, valamint Salzburgban dolgozott, utóbbi csapatnál Szoboszlai szintén a játékosa volt.

Marsch szombaton a Leicester City ellen, idegenben debütál a leedsi kispadon.

Elődjének, az argentin Marcelo Bielsának azért kellett távoznia, mert a csapat 27 forduló után csak a tabella 16. helyén áll.


 

Legfrissebb hírek

Sokasodó gondok Liverpoolban: hárman is kidőltek a válogatott szünetben

Angol labdarúgás
2025.03.21. 21:42

Visszatérhet korábbi csapatához az MU középpályása

Angol labdarúgás
2025.03.19. 15:54

Így épülhet újjá nyáron a Liverpool a Sky szerint

Angol labdarúgás
2025.03.19. 15:11

Még nem kell kongatni – Cselőtei Márk publicisztikája

Angol labdarúgás
2025.03.18. 23:10

Gulácsi remek teljesítménye fejfájást okozhat a lipcsei vezetőknek – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.03.18. 09:35

Emelkednek a bérletárak, csalódottak a Manchester United szurkolói

Angol labdarúgás
2025.03.17. 22:44

A Newcastle kupagyőzelmével akár a PL 11. helyezettje is indulhat az európai kupákban

Angol labdarúgás
2025.03.17. 21:03

Bruno Fernandes ismét három gólból vette ki a részét, az MU legyőzte idegenben a Leicestert

Angol labdarúgás
2025.03.16. 22:48
Ezek is érdekelhetik