Ide jutottunk: meglepő lenne a United-siker a manchesteri derbin

Vágólapra másolva!

2022.03.06. 08:51

Címkék

Sir Alex Ferguson visszavonulása, majd Josep Guardiola kinevezése alapjaiban változtatta meg az erőviszonyokat Manchesterben. A vasárnapi összecsapásnak is a City az esélyese.

Sir Alex Ferguson néha szeretett magas lóról beszélni. A Manchester United ellen szorítókat ez persze feldühíthette, de a skót menedzser egész egyszerűen olyannyira sikeres volt klubjával, hogy az hatalmas súlyt adott szavainak. Bár (a londoni klubot most eladásra kínáló) Roman Abramovics 2003-as színrelépésével a Chelsea is riválissá vált, a Manchester United továbbra is nyerte a trófeákat. Vélhetően a hatalmas felhajtás ellenére ezért sem aggasztotta különösebben, hogy a Manchester City 2008-ban arab emírségekbeli tulajdonba került, a városi rivális akkor már évtizedek óta sikertelen volt.

„Az embernek néha van egy hangos szomszédja – mondta a skót szakvezető még 2009-ben. – Ezzel nem tudsz mit tenni, mindig hangoskodnak. Az a legjobb, ha ilyenkor éled az életed és legfeljebb kicsit felhangosítod a tévét.”

Akár lenézőnek is tekinthetnénk ezt a nyilatkozatot, de az idő egy darabig, Fergusont igazolta. A Citynek három idénybe telt, mire egyáltalán felkapaszkodott a dobogóra, akkor kilenc ponttal lemaradva lett harmadik a bajnok United mögött. Bár becsúszott néhány részsiker, az FA-kupa megnyerése 2011-ben, illetve Carlos Tévezt sikerült elcsábítani a Unitedtől, de igen kétségesnek tűnt, hogy őrségváltás lesz Manchesterben.

A jég aztán a 2011–2012-es évadban tört meg, a United 6–1-es vereséget szenvedett a városi riválistól az Old Traffordon, majd az idény végén a Manchester City 44 év után ismét bajnok lett Roberto Mancini irányításával. Bár a következő évadban a Manchester United visszaült a trónra, Sir Alex Ferguson távozott és utólag (is) látni, ez egy új korszak hajnala volt, aminek következményeit mind a mai napig nyögik a „vörös ördögök”.

Az egész a Ferguson-utódnak kinevezett David Moyesszal kezdődött, aki egy idényt sem ért meg a kispadon, Louis van Gaallal és José Mourinhóval ugyan nyert néhány trófeát a csapat (2017 óta viszont semmit), amely viszont a Bajnokok Ligájában, tehát az európai elitben egyre súlytalanabbá vált és az elmúlt években a bajnokságban sem volt versenyben az elsőségért. Akár biztató jelnek is tekinthetnénk, hogy az előző évadban Ole Gunnar Solskjaer irányításával második lett, a bajnoki címbe nem volt érdemi beleszólása.

A norvégot az idény közben Ralf Rangnick váltotta, vele a hazai fronton a BL-indulás kiharcolása maradt a fő cél, ami igen halovány a korábbi ambíciókhoz képest, no meg ahhoz, hogy az együttes 1992 és 2013 között mindig dobogós volt, azóta viszont csak háromszor. Pedig a vezetőség az erősítéseket tekintve látszólag mindent megtett, Ferguson nyugdíjba vonulása óta 1.2 milliárd fontért szerződtetett új játékosokat. A szakmai irányváltások, a nem feltétlenül rossz, de nem megfelelő, vagy éppen eltérő felfogású menedzserek kinevezése, a sokszor elhibázott átigazolások miatt viszont ez a befektetés a pályán nem igazán köszönt vissza.

A most irányító Ralf Rangnickot például ideiglenesen nevezték ki, utána két évig tanácsadóként segíti a klubot. Bár ezt sokan üdvözölték, említve, hogy a német szakember új alapokra helyezheti a szakmai munkát, még mindig nem tudni, hogy mennyire lesz beleszólása a döntésekbe, ahogy az is bizonytalan, ki váltja majd a nyáron.

Ironikus módon pont az új City-éra kezdete volt a szemléletes példa arra, hogy a költekezés nem feltétlenül garancia a sikerre, ahhoz az kell, hogy a befektetés átgondolt stratégiával, jó személyi döntésekkel párosuljon. Ez pedig az elmúlt években épp a Citynél volt tetten érhető, elsősorban Josep Guardiola kinevezése óta. Való igaz, a világoskékek hatalmas összegeket költenek játékosokra, de ezt sokkal céltudatosabban teszik, aminek látszik az eredménye, még akkor is, ha a hőn áhított Bajnokok Ligája-győzelem még mindig nem jött össze.

Közben pedig egész aprólékosan megterveznek mindent. Amikor augusztusban a vasárnapi derbinek otthont adó Etihad Stadionban jártam, kiderült, a csapat nemcsak a keret összeállításakor, hanem más területeken is tervszerű. Idegenvezetőnk elmondta, a vendégöltözőt azért festették ki fakó, szürkés színekkel, mert ezeknek állítólag pszichológiailag lehangoló hatása van. Emellett az is előfordul, hogy melegben „véletlenül” a fűtést, hidegben a légkondit kapcsolják be a látogatóknál, illetve a játékoskijáróhoz vezető folyosó is sarkokkal, kanyarokkal van megtörve, ezzel is csökkentve az összetartozás érzését az ellenfélnél. A City-játékosok eközben nagyobb, kör alakú helyiségben készülnek, hogy Josep Guardiola minden játékosra rálásson, és még abba is beleszól, hogy ki ki mellett üljön, illetve az öltözőben angolul kell beszélni, nehogy klikkek alakuljanak ki.

Lehet, hogy ezek lényegtelen apróságok, ám a nagyobb jelentőségű helyzetekben is inkább jó döntéseket hoz a klubvezetőség. Mindezt bizonyítja, hogy az elmúlt négy bajnoki címből hármat megnyert a csapat, sőt 2018–2019-ban addig példátlan módon minden hazai trófeát (bajnoki cím, Community Shield, FA-kupa, Ligakupa) elhódított.

A legutóbbi átigazolási időszakban viszont tulajdonképpen vereséget szenvedett riválisától.

Legalábbis látszólag.

Miután a középcsatárt kereső City nem tudta megvenni Harry Kane-t, a csapatot szóba hozták Cristiano Ronaldóval is, aki állítólag fontolgatta az ajánlatot, egészen addig, amíg volt csapata fel nem vette vele a kapcsolatot. Míg megszerzése PR-fronton egyértelmű győzelmet jelent a Unitednek, a pályán korántsem annyira egyértelmű a helyzet. Nagy kérdés, hogy a portugál mennyire illeszkedett volna a City játékrendszerébe, és sokak szerint az is, hogy egyáltalán a Unitedébe illik-e. Ez persze nem csak az ötszörös aranylabdást illető kritika, de csapata tavaly ilyenkor négy ponttal és kilenc góllal többet szerzett, mint most, előrelépésről tehát egyelőre nem beszélhetünk.

Ettől függetlenül, egyáltalán nem lefutott a vasárnapi manchesteri derbi. A sokat bírált Solskjaerrel meglepően jól teljesített a United, amely az elmúlt hat derbiből hármat megnyert, egyszer pedig döntetlenre végzett. Ugyan a két csapat stílusa azt vetíti előre, hogy az egyik fontos védőjét (Rúben Dias) nélkülöző City nyomasztó mezőnyfölényben játszik majd, a United pedig a kontrákra hagyatkozik, korábban előfordult, hogy ez kifizetődővé vált.

Ettől függetlenül meglepetés lenne, ha vasárnap a Manchester United nyerne és ez mindennél jobban bizonyítja az erőviszonyok megváltozását.

JOBB, HA NEM CRISTIANO RONALDO VÉGZI EL A SZABADRÚGÁST
Ami nem megy, nem kell erőltetni – ezt a tanácsot megfogadhatná Cristiano Ronaldo is. A portugál világklasszis labdarúgót hajdanán – egyebek mellett – a világ egyik legjobb és legveszélyesebb szabadrúgáslövőjeként tartották számon, csakhogy az utóbbi években nem túl eredményes ezen a téren: több mint hatszáz napja nem talált be szabadrúgásból bajnoki mérkőzésen. Pedig 59-szer próbálkozott azóta (bajnokikon), hogy még a Juventus játékosaként bevette a Torino kapuját. Csakhogy Manchesterben most is élénken élhet a kép, amint Cristiano Ronaldo szabadrúgásból gólt szerez, ugyanis 11 találatával a Premier League vonatkozó örökranglistáján David Beckham, Thierry Henry, James Ward-Prowse és Gianfranco Zola mögött, Sebastian Larssonnal és Laurent Robert-rel holtversenyben az ötödik helyen áll, ráadásul egyike annak a hét labdarúgónak, aki egy PL-idényen belül legalább négy gólt szerzett szabadrúgásból – ezt a bravúrt két bajnoki évadban is véghez vitte. Az utóbbi években azonban a labdái rendre a sorfalban kötnek ki vagy el sem találják a kaput, így célszerű lenne, ha átadná a lehetőséget másnak. Bruno Fernandes rászolgálna a bizalomra, ugyanis 35 manchesteri próbálkozásából kettő is utat talált a kapuba, de a ballábas Alex Tellesnek is érdemes lehetőséget adni, hiszen a Porto játékosaként három szabadrúgásgólt szerzett 57 lövésből. B. L.

A legeredményesebb játékos

A manchesteri derbi történetében egyetlen futballista sem szerzett több gólt Wayne Rooneynál. A United korábbi csatára minden sorozatot figyelembe véve 12-szer talált a kapuba a City ellen. A legemlékezetesebb villanást 2011 februárjában látta tőle az Old Trafford közönsége, amikor mintegy 11 méterről ollózó mozdulattal küldte a labdát a bal felső sarokba, a találat ráadásul a győzelmet jelentette a 2–1-re megnyert meccsen. A tizedik évforduló kapcsán tavaly a Daily Mail is felidézte a szépségdíjas gólt, kiemelve, hogy az ollózás nemcsak a manchesteri derbi, hanem az egész Premier League történelmében kitörölhetetlen pillanat.

A legnagyobb különbségű győzelem

A bajnokságot tekintve mindkét oldalon volt példa az ötgólos győzelemre, ám ha a szerzett gólokat nézzük, akkor a City tartja a rekordot. Az együttes kétszer is 6–1-re győzte le a városi vetélytársat, előbb 1926 januárjában, legutóbb 2011 októberében. Utóbbi mérkőzésen a duplázó Mario Balotelli gólöröme is emlékezetes volt. A zabolázhatatlan támadó a meze alatti trikóra a „Miért mindig én?” feliratot festette fel, és első gólja után a kamerának is megmutatta – úgy érezte, hogy a média kifejezetten utazott rá.

Akik mindkét csapatban játszottak

A források szerint 39 futballista mondhatja el magáról, hogy mindkét együttesben szerepelt. Legutóbb Owen Hargreaves lépett be ebbe a szűk klubba, ám a középpályás csupán egy bajnokin lépett pályára a Cityben, így a váltás aligha hagyott mély nyomot a két csapat szurkolóiban. Carlos Tévez viszont mindkét klubnál címeket nyert, korábban pedig Andy Cole és Peter Schmeichel is úgy öltötte magára a City mezét, hogy korábban hosszú évekig meghatározó játékosnak számított a Unitednél.

Itt edzők, ott játékosok

Sir Matt Busbyt hatalmas tisztelet övezi az Old Traffordon. A legendás menedzser első ciklusában huszonnégy éven keresztül irányította a csapatot, ezalatt öt bajnoki cím és két FA-kupa diadal fűződött a nevéhez. Az 1958-as müncheni tragédia után újjáépítette az együttest, amely irányításával a klub történelmében először elhódította a BEK-serleget 1968-ban. Az már kevésbé él a köztudatban, hogy játékosként a Manchester Cityben több mint kétszáz bajnokin lépett pályára. Steve Coppell és Mark Hughes ellentétes utat járt be, ők játékosként a Unitedet, edzőként a Cityt szolgálták.

Az utóbbi évtized legfájóbb City-veresége

A 2017–2018-as idényben Josep Guardiola irányításával megállíthatatlan volt a Manchester City, az együttes rajt-cél győzelmet aratott, ám akadt egy meccs, amely így is mély nyomot hagyott a szurkolókban. 2018 áprilisában a kékek hazai pályán fogadták a városi vetélytársat, a képlet pedig egyszerű volt: ha nyernek, biztosan bajnokok. A telt házas Etihadban az első félidő álomszerűen alakult, a szünetben két góllal vezetett a csapat, a szurkolók már a fiesztára készültek. Ám a fordulás után az álom rémálommá változott: az első félidőben szinte semmit sem mutató United feltámadt és 3–2-re nyert, elodázva ezzel a bajnokavatást.

Az utóbbi évtized legfájóbb United-veresége

A 2011–2012-es idényben 32 forduló után nyolc pont volt a listavezető Manchester United előnye a városi vetélytárs előtt, s elképzelhetetlennek tűnt, hogy Sir Alex Ferguson irányításával a csapat ebből a helyzetből elbukja a bajnoki címet. Csakhogy előbb a Wigantől elszenvedett vereség, majd az Evertonnal játszott döntetlen reményt adott a Citynek, így amikor a 36. fordulóban találkozott a két csapat, már csak három pont volt a különbség. A „vörös ördögök” döntetlennel is kényelmes helyzetbe hozták volna magukat, ám a „zajos szomszéd” Vincent Kompany góljával 1–0-ra nyert, és az utolsó fordulóban, minden idők egyik legdrámaibb végjátékában a bajnoki címet is elhalászta a United elől.

ANGLIA, A DERBIK HAZÁJA
Természetesen nem a manchesteri az egyetlen említésre méltó derbi Angliában, a szigetország hemzseg a városi rangadóktól. Az első ilyen jellegű ütközet az úgynevezett Rules derby, tehát a Szabályok rangadója volt, amelyet 1860-ban rendeztek először a Sheffield F.C. és a Hallam F.C. között – elnevezése arra utal, hogy a meccset a sheffieldi szabályok szerint játszották. A legtöbb helyben egymással rivalizáló klub nem meglepő módon a mintegy kilencmillió lakosú Londonban van, a városrészek csapatainak versengése mindig nagy érdeklődésre tart számot. Északon az Arsenal és a Tottenham, délen a Charlton, a Crystal Palace, a Wimbledon és a Millwall, keleten a West Ham United, a Leyton Orient és a Dagenham & Redbridge, míg nyugaton a Chelsea, a Fulham, a QPR és a Brentford viaskodik egymással, az ő párharcaik dicső múltra tekintenek vissza. Anglia második legnagyobb városa rangadójának történelme 1879 óta íródik, a Birmingham és az Aston Villa ütközete nagy hagyományokkal bír, ahogyan az 1881-ben először megrendezett liverpooli, azaz Merseyside-derby is a Liverpool és az Everton között (alsó képünkön a „vörösök” klublegendája, Steven Gerrard), de a sheffieldi Steel City derby a United és a Wednesday között sem új keletű viadal, 1891 óta csatároznak egymással. Ezek mellett a nottinghami (Nottingham Forest–Notts County), a bristoli (Bristol City–Bristol Rovers), a Stoke-on-Trent-i (Stoke City–Port Vale) és a bradfordi (Bradford City–Bradford) derbit tartják számon a futballfanatikusok – van miből tehát válogatni Angliában, ha városi rangadókról van szó. B. L.

ANGOL PREMIER LEAGUE
28. FORDULÓ
Vasárnap
15.00: Watford–Arsenal (Tv: Spíler1)
17.30: Manchester City–Manchester United (Tv: Digi Sport1) – élőben az NSO-n!

Hétfő
21.00: Tottenham Hotspur–Everton (Tv: Digi Sport1)

Szombaton játszották
Liverpool–West Ham United 1–0 (Mané 27.)
Leicester City–Leeds United 1–0 (H. Barnes 67.)
Aston Villa–Southampton 4–0 (Watkins 9., Douglas Luiz 44., Philippe Coutinho 52., Ings 54.)
Burnley–Chelsea 0–4 (R. James 48., Havertz 53., 55., Pulisic 70.)
Newcastle United–Brighton 2–1 (Fraser 12., Schär 14., ill. Dunk 55.)
Norwich City–Brentford 1–3 (Pukki 90+3., ill. Toney 32., 52., 58. – a másodikat és a harmadikat 11-esből)
Wolverhampton Wanderers–Crystal Palace 0–2 (Mateta 19., Zaha 34. – 11-esből)

AZ ÁLLÁS
1. Manchester City	27	21	3	3	64–17	+47	66
2. Liverpool	27	19	6	2	71–20	+51	63
3. Chelsea	26	15	8	3	53–18	+35	53
4. Manchester United	27	13	8	6	44–34	+10	47
5. West Ham	28	13	6	9	46–35	+11	45
6. Arsenal	24	14	3	7	38–27	+11	45
7. Tottenham	25	13	3	9	35–32	+3	42
8. Wolverhampton	27	12	4	11	24–23	+1	40
9. Southampton	27	8	11	8	34–41	–7	35
10. Crystal Palace	28	7	12	9	39–38	+1	33
11. Aston Villa	26	10	3	13	37–37	0	33
12. Leicester City	25	9	6	10	40–43	–3	33
13. Brighton & Hove Albion	27	7	12	8	26–32	–6	33
14. Newcastle	26	6	10	10	30–46	–16	28
15. Brentford	28	7	6	15	30–45	–15	27
16. Leeds United	27	5	8	14	29–61	–32	23
17. Everton	24	6	4	14	28–41	–13	22
18. Burnley	26	3	12	11	22–36	–14	21
19. Watford	26	5	4	17	25–47	–22	19
20. Norwich City	27	4	5	18	16–58	–42	17