A brightoni sikersztori nem tündérmese – íme, a világ legokosabb klubja!

 

Kezdjük a tényekkel: a Brighton nyolc fordulóval a vége előtt a Premier League táblázatának nyolcadik helyén áll, de három mérkőzéssel kevesebbet játszott, mint az ötödik Aston Villa, amely csupán 5 ponttal előzi meg. Ha ez nem lenne elég, a klub eljutott az FA-kupa elődöntőjéig is – többek között a Liverpoolt kiejtve –, és csak tizenegyesekkel esett ki a Manchester United ellen. Mindez nem a szerencsének vagy a csillagok kedvező együttállásának köszönhető, hanem a sorozatban meghozott okos döntéseknek, a célorientált klubfilozófiának, az edző személyének és persze a csapatot alkotó játékosoknak. Lássuk, mitől is olyan különleges a Brighton & Hove Albion!

MINDENKI PÓTOLHATÓ

A most 53 esztendős korábbi pókerjátékos és szerencsejáték-mágnás Tony Bloom 2009-ben vette meg a Brightont 93 millió font ellenében, amely akkor az angol harmadosztályban szerepelt. Bloom (akinek a történetéről keretes írásunkban olvashatnak bővebben) akkor úgy határozott, hogy adatalapon, fejlett statisztikai modellek segítségével működteti majd a klubot, és mindent ennek rendel alá. A szisztematikus, előre megtervezett építkezés hamar sikerhez vezetett, a klub a 2010–2011-es kiírásban megnyerte a League One-t, és feljutott a Championshipbe, majd 2017 tavaszán egy 18 meccses veretlenségi szériát bemutatva az angol másodosztály 2. helyén végzett, kiharcolva a 34 éve áhított élvonalbeli feljutást. A klub azóta stabil Premier League-csapattá vált, mi több, egyre csak fejlődik. És a fejlődés kulcsa nem más, mint a következetesen alkalmazott klubmodell. Tony Bloom tulajdonos első számú – és futballtéren egyetlen – bizalmasa a klub vezérigazgatója, Paul Barber, akivel közösen megalkotta a Brighton mottójaként is értelmezhető, „Mindenki pótolható!” jelmondatot. Meglehet, ez a stratégia nem a hűségre épít, viszont profi hozzáállást feltételez, amely röviden annyit tesz: bárki is dolgozik a Brightonnál (legyen az játékos, edző, sportigazgató vagy csapatorvos), annak már ottlétekor megvan a helyettese. Barber az elmúlt időszakban több interjúban is elmondta, a klubnak minden pozícióra megvan az A, B, C vagy akár D opciója is. A szakemberek folyamatosan szemmel tartják a piacot, így nem fáj annyira, ha valaki kiesik a gépezetből – az analitika, a statisztikák alkalmazása és az elképesztően széles játékosmegfigyelői hálózat mellett ez a Brighton legfőbb fegyvere a vetélytársakkal szemben. Az imént leírtakra pedig a klub jelenlegi vezetőedzője, Roberto De Zerbi a legjobb példa, akit a rendkívül nagyra tartott, a Brightonnal kiemelkedő eredményeket elérő, de ősszel a Chelsea-hez távozó Graham Potter helyére szerződtetett a klub.

ZSENI ÜL A KISPADON

Merthogy a Brighton pazarul kezdte a 2022–2023-as idényt, az évek óta topkategóriás edzőtehetségnek tartott Graham Potter ázsiója pedig az egekbe szökött, így amikor Todd Boehly tulajdonos lapátra tette Thomas Tuchelt Londonban, őt szerződtette a helyére a Chelsea-hez. Nem ingyen, hiszen az angol szakembernek kivásárlási ára volt, így 25 millió font érkezett a Brighton kasszájába. Bloom és Barber persze nem tétlenkedett, előhúzták a következő nevet a „kalapból”, és leültették a kispadra a tehetségét a Sassuolónál megcsillogtató, a Sahtar Donecktől az Ukrajnában zajló háború miatt távozó olasz Roberto De Zerbit, akiről tudni lehetett, hogy a támadójáték híve, ám sokan aggódtak, hogy mihez kezd majd a Brighton nem éppen elit erőkből álló védelmével. Már csak azért is, mert Potter alatt a klub átállt a labdabirtokláson alapuló, domináns, „nagycsapatos” játékra, de a játékosminőség miatt ezt sokszor át kellett alakítani és az aktuális meccstervhez igazítani, módosítani. De Zerbi tehát jött, látott és minden kételyt eloszlatott. A szakmában még mindig fiatalnak számító, mindössze 43 esztendős tréner megtartotta a labdabirtoklásra alapuló futballt, ám közben a saját képére is formálta. Olyan ötletekkel, amelyekből azóta a legnagyobbak is merítenek – mint például Pep Guardiola, a Manchester City vezetőedzője, aki gyakorlatilag a Brighton taktikájával verte meg az Arsenalt április 26-án, a „bajnoki döntőben”. De Zerbi játékának kulcsa a labdakihozatalokban rejlik, a Brighton ugyanis úgy töri fel ellenfelei védekezését, hogy hátulról, lassan, sok passzal építkezik, ezzel előidézve a magas, intenzív letámadást, amelyet aztán nyomástűrő játékosai segítségével, forgatásokkal és a számára megfelelő, egy az egy elleni szituációkkal bont meg. A Brighton ezzel a játékkal a legjobban betömörülő védelmeket és a leginkább visszaálló csapatokat is meg tudja törni. Ennek a felfogásnak persze hátránya is akad, hiszen ha a játékosok a saját térfelükön adogatva, jelentős nyomás alatt labdát veszítenek, akkor az ellenfél már ziccerben törhet a csapat kapujára – így fordulhat elő, hogy az együttes általában izgalmas, a nézők számára élvezetes, sokgólos mérkőzéseket játszik. Ha De Zerbi így folytatja, nem kérdés, hogy előbb utóbb lecsap rá egy topcsapat, de mint azt már tudjuk, a Brightonnak erre az eshetőségre is megvan a B, C, D terve...

ÍGÉRETEKBŐL SZTÁROK

A klubmodellt taglaló részben csak említés szintjén foglalkoztunk a Brighton scouthálozatával és játékosigazolási stratégiájával, pedig ez a sikerek másik fő mozgatórugója. Röviden, tömören, leegyszerűsítve: a klub kiterjedt játékosmegfigyelői bázisa nemcsak Európából, hanem mindenhonnan, Dél-Amerikából, Afrikából és Ázsiából is szerződtet játékost, egy nyári átigazolási időszak alatt akár 20-30 labdarúgót is, amelyből a nagy számok törvénye (és persze az előzetes felmérések) alapján 3–5 játékos a legmagasabb szinten is beválik. Őket aztán elképesztő profittal tudják továbbértékesíteni a legnagyobb Premier League-csapatoknak, vagy bármely európai topklubnak. A módszer olyannyira működik, hogy az elmúlt három esztendőben körülbelül +80 millió euró a csapat transzferegyensúlya, ami PL-klubok tekintetében különösen nagy szó, hiszen a Brightont és a Bournemoutht leszámítva a többi 18 élvonalbeli csapat mínuszban zárta a vizsgált időszakot – ráadásul utóbbi eközben megjárta a Championshipet is. Múlt nyáron Marc Cucurella 65.3 millió euró (Chelsea), Yves Bissouma pedig 29.2 millió euró (Tottenham) ellenében távozott, de már ezen a télen is értékesítettek egy játékost, Leandro Trossard-t (Arsenal) 24 millióért. Mindeközben a távozók helyére a korábbi „befektetések” épültek be, őket ezen a nyáron értékesíthetik, míg a legutóbb szerződtetett reménységek (mint Julio Enciso vagy éppen Facundo Buonanotte) jelenleg jobbára csereként beszállva várják, hogy ősztől már ők lépjenek a jelenlegi ászok helyébe.

TOPCSAPATOK CÉLKERESZTJÉBEN

No de kik is azok a Brighton-játékosok, akik az előttünk álló nyáron az élcsapatok célpontjai lehetnek? Kezdjük a még mindig csak 21 éves ecuadori Moises Caicedóval, aki Bissouma helyére lépve nyújt klasszisteljesítményt a középpályán, a világbajnokságon is bizonyított, s ott van a Chelsea, a Manchester United és a Liverpool radarján is, miközben az Arsenal már télen vitte volna 60 millió euróért... Őt követi az eggyel nála is magasabb polcon helyezkedő 24 éves középpályás, Alexis Mac Allister, aki amellett, hogy kiemelkedőt nyújt a PL-ben, jelentősen növelte ázsióját azzal, hogy télen kulcsembere volt a világbajnoki címet szerző argentin válogatottnak. Szintén a topcsapatok célpontja lehet a 25 éves japán Mitoma Kaoru, aki ebben az idényben az angol élvonal egyik legjobb szélsőjévé nőtte ki magát, ő is bizonyított a katari vb-n – egy az egy elleni játéka, a pályán hozott okos döntései teszik igazán különlegessé a futballját. Rájuk nyáron jó eséllyel „lecsapnak” majd, s ez bizony akár 200 millió euró profitot is jelenthet a Brightonnak, amely amellett, hogy újabb tehetségekre vadászik, meg is tarthat néhány csillagot, mint a mindössze 18 esztendős, saját nevelésű ír válogatott csatárt, Evan Fergusont...

KÜZDELEM A VALÓSÁGGAL

Mindent összegezve megállapíthatjuk, a Brighton klubmodellje és átigazolási stratégiája működik, a klub fejlődik, ráadásul egyre több bevételre tesz szert, de közben adódik a kérdés: fenntartható-e ez a teljesítmény, csatlakozhat-e idővel a topcsapatok közé? A választ természetesen nem tudhatjuk előre, de az biztos, hogyha ez a cél, akkor nem lesz könnyű dolga Tony Blooméknak. Egyrészt láttuk a Leicester City példáját, amely a csodaszámba menő bajnoki címe után rengeteg pénzért adott el játékosokat, jól is igazolt, ám most, néhány idény elteltével mégis a kiesés elől menekül. Ott a korábbi döntéshozók távozása volt a legfőbb probléma, ezt pedig a Bloom- és Barber-féle „Mindenki pótolható!” elmélettel elkerülheti a klub. Másrészt figyelembe kell venni, hogy Brighton még mindig egy kis piac, amely nem a legvonzóbb úti cél a sztárok számára. Ahhoz, hogy a klub hosszú évekre bebetonozza magát az elitbe, teljesítenie kell, azaz több idényen keresztül bejutnia a Bajnokok Ligája csoportkörébe, és így tovább. Ez viszont bajosan sikerülhet, mert okos építkezéssel és klubfilozófiával egy ideig el lehet tüntetni az anyagi különbséget, de ne feledjük: a Brighton még mindig a Premier League második legkisebb költségvetésével működő klubja.

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2023. április 29-i lapszámában jelent meg.)