PL: Mason Mount a Manchester United első nyári igazolása – hivatalos

Vágólapra másolva!
2023.07.05. 11:47
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Manchester United a hivatalos felületein bejelentette, hogy szerződtette a Chelsea FC angol válogatott középpályását, Mason Mountot.

Az olasz transzferguru, Fabrizio Romano szerint az MU 55 millió fontért szerezte meg Mason Mountot, ám ha a 24 éves támadó középpályás öt éven belül trófeát nyer a csapat tagjaként, úgy további ötmilliót utal át a klub.


Mount – aki öt plusz egy évre szóló szerződést írt alá – hatéves kora óta szerepelt a Chelsea kötelékében, felnőttként Bajnokok Ligáját, UEFA Szuperkupát és klubvilágbajnokságot nyert a londoniakkal.

„Soha nem könnyű elhagyni azt a klubot, amelyben felnőttél, de a Manchester United izgalmas kihívást és új lehetőségeket tud nekem kínálni – mondta Mount az aláírást követően. – Mivel már többször is játszottam a csapat ellen, tudom, hogy milyen erős kerethez csatlakozok, és alig várom már, hogy beilleszkedjek, és trófeákhoz segítsem a klubot.”


„Mindenki számára egyértelmű lehet, hogy az együttes nagy lépést tett előre Erik ten Hag irányítása alatt. Miután találkoztam a menedzserrel, és beszélgettünk a tervekről, kijelenthetem, hogy nem is várhatnám ennél izgatottabban a rajtot. Készen állok a kemény munkára” – jelentette ki az MU első nyári igazolása.


13 ÓRA, FRISSÍTÉS: Mason Mount bejelentésénél nem szerepelt mezszám, most viszont már külön posztban igen. A Manchester Unitednél a legnagyobb jelentőséggel bíró számot, a 7-est kapta, noha sokan azt tippelték, hogy ezt a számot majd a csapat legnagyobb tehetsége, Alejandro Garnacho örökli meg Cristiano Ronaldótól.


Mindeközben Marcus Rashford – akinek szerződése jövő nyáron járna le – nagyon közel van a szerződéshosszabbításához, míg Fred – aki Mount érkezésével hátrébb csúszhat a középpályások hierarchiájában – távozhat, ha megfelelő ajánlat érkezik érte. A Fulham mellett más együttesek is érdeklődnek iránta.

Mount mellett egyébként Christian Eriksen, Fred és Scott McTominay is tud nyolcas pozícióban játszani Casemiro előtt és Bruno Fernandes mellett. Kérdés, hogy Erik ten Hag hogyan tervez velük.

Legfrissebb hírek

Jövőre ez a stagnálás is szépnek tűnhet – Football Benchmark-elemzés a Manchester Cityről

Angol labdarúgás
33 perce

Kerkez Milos már a barátainak is a liverpooli váltásról beszélt – sajtóhír

Angol labdarúgás
1 órája

Sajtóhír: megvan a megegyezés, Alexander-Arnold igent mondott a Real Madridnak

Angol labdarúgás
Tegnap, 12:50

Futsal: az Eb-szereplésért küzdenek az U19-esek Esztergomban

Utánpótlássport
Tegnap, 10:36

Öregedő amatőrök – Bobory Balázs publicisztikája

Minden más foci
2025.03.23. 22:57

U17-es Eb-selejtező: döntetlent játszott a szerbekkel a magyar csapat

Utánpótlássport
2025.03.22. 18:10

Sokasodó gondok Liverpoolban: hárman is kidőltek a válogatott szünetben

Angol labdarúgás
2025.03.21. 21:42

Labdarúgás: vereséggel kezdett az U17-es válogatott Portugáliában

Utánpótlássport
2025.03.19. 20:28
Ezek is érdekelhetik