PL: elismerték a tévedést, jogtalanul vették el Szoboszlaiék vezető gólját

B. A.B. A.
Vágólapra másolva!
2023.09.30. 22:12
null
Luis Díaz (vörösben) szabályos találatát nem adták meg a játékvezetők (Fotó: Getty Images)
Ahogy arról beszámoltunk, a Tottenham a hajrában szerzett öngóllal 2–1-re legyőzte a kettős emberhátrányba kerülő Liverpoolt az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 7. fordulójában. Az első félidőben még 0–0-s állásnál Luis Díaz emberhátrányban is vezetést szerzett a „vörösöknek”, a játékvezető azonban les miatt érvénytelenítette a találatot. A mérkőzést követően elismerték, emberi tévedés történt, szabályos góltól fosztották meg a vendégeket.

 

Jones kiállítása sem zavarta meg a Liverpoolt, amely a 34. percben Luis Díaz révén vezetést szerzett a Tottenham otthonában. A játékvezető azonban les miatt érvénytelenítette a vendégek gólját. Két perccel később Szon Hung Min góljával előnybe került a Tottenham, amire ugyan Cody Gakpo révén még válaszolt a Liverpool, a hajrában Matip öngóljával nyertek a hazaiak a Diogo Jota kiállítása után kettős emberhátrányba kerülő „vörösök” ellen.

A PGMOL (Professional Game Match Officials Limited) a mérkőzést követően elismerte, hogy tévedés történt.

„A PGMOL elismeri, hogy a Tottenham Hotspur–Liverpool mérkőzés első félidejében jelentős emberi hiba történt. A Luis Díaz által lőtt gólt a játékvezetők helyszíni csapata les miatt érvénytelenítette. Ez egyértelmű és nyilvánvaló hiba volt, a gólt a VAR beavatkozásával meg kellett volna ítélni. A VAR azonban elmulasztotta a beavatkozást” idézi a közleményt a Sky Sports. A testület továbbá közölte, megvizsgálják a hibához vezető körülményeket, és felveszi a kapcsolatot a Liverpoollal is.

Jürgen Klopp, a Liverpool menedzsere azonnal reagált a közleményre. „Kinek segít ez most? Nem kapunk érte pontokat. Senki sem vár el száz százalékban helyes ítéleteket, de azt gondoltuk, hogy a VAR megérkezése talán könnyebbé teszi a dolgokat” – fogalmazott a német menedzser.

 

 

PREMIER LEAGUE
7. FORDULÓ
TOTTENHAM HOTSPUR–LIVERPOOL 2–1 (1–1)
London
,Tottenham Hotspur Stadion,62 001néző.Vezette:Hooper
TOTTENHAM:Vicario – Pedro Porro, Romero, Van de Ven, Udogie (B. Davies, 83.) – P. Sarr (Skipp, 83.), Bissouma (Höjbjerg, 90.) – Kulusevski, Maddison (Véliz, 90.), Richarlison – Szon Hung Min (Szolomon, 69.).Menedzser:Ange Postecoglou
LIVERPOOL:Alisson – Gomez (Konaté, 74.), Matip, Van Dijk, Robertson – Szoboszlai, Mac Allister (Gravenberch, 80.), C. Jones – Szalah (Alexander-Arnold, 74.), Gakpo (Diogo Jota, a szünetben), L. Díaz (Endo, 74.).Menedzser:Jürgen Klopp
Gólszerző:Szon Hung Min (36.), Matip (90+6. – öngól), ill. Gakpo (45+5.)
Kiállítva:C. Jones (26.), Diogo Jota (69.)

AZ ÁLLÁS
1. Manchester City76117–5+1218
2. Tottenham75217–8+917
3. Arsenal75215–6+917
4. Liverpool751116–7+916
5. Aston Villa75218–11+715
6. Brighton & Hove Albion75219–14+515
7. West Ham741213–10+313
8. Newcastle74318–7+1112
9. Crystal Palace73227–7011
10. Manchester United7347–11–49
11. Fulham62225–10–58
12. Nottingham Forest62137–9–27
13. Wolverhampton72148–13–57
14. Brentford61329–906
15. Chelsea61235–6–15
16. Everton71156–12–64
17. Luton Town61145–12–74
18. Bournemouth7345–15–103
19. Burnley6154–15–111
20. Sheffield United7165–19–141

 

Legfrissebb hírek

Két részre bontja a Premier League a nyári átigazolási idényt

Angol labdarúgás
2025.03.27. 14:34

Ekkora fizetést kaphat Szoboszlai Dominik a Liverpoolnál

Angol labdarúgás
2025.03.27. 11:54

Jövőre ez a stagnálás is szépnek tűnhet – Football Benchmark-elemzés a Manchester Cityről

Angol labdarúgás
2025.03.26. 13:07

Kerkez Milos már a barátainak is a liverpooli váltásról beszélt – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.03.26. 12:17

Sokasodó gondok Liverpoolban: hárman is kidőltek a válogatott szünetben

Angol labdarúgás
2025.03.21. 21:42

Visszatérhet korábbi csapatához az MU középpályása

Angol labdarúgás
2025.03.19. 15:54

Így épülhet újjá nyáron a Liverpool a Sky szerint

Angol labdarúgás
2025.03.19. 15:11

Még nem kell kongatni – Cselőtei Márk publicisztikája

Angol labdarúgás
2025.03.18. 23:10
Ezek is érdekelhetik