PL: „Több pénzt nekik!” – Szaúd-Arábia a topbírókat is elcsábítaná

D. Á.D. Á.
Vágólapra másolva!
2023.09.28. 18:47
null
Minden bizonnyal Michael Oliver sem mondana nemet egy szaúdi ajánlatra (Fotó: Getty Images)
Szaúd-Arábia nem áll le: már így is sok-sok topjátékos költözött oda Európából, most pedig úgy tűnik, hogy a közel-keleti ország a Premier League topbíróit is szeretné elcsábítani.

 

A The Times információi szerint könnyen elképzelhető, hogy a Premier League legjobb bíróit hamarosan Szaúd-Arábiában láthatjuk. A topbírók jelenleg 150 ezer fontot keresnek évente a szigetországban, a szaúdi Pro League-ben viszont jóval több üthetné a markukat.

Mark Halsey korábbi PL-játékvezető a talkSPORT-nak elmondta, a PGMOL-nak (Professional Game Match Officials Limited) meg kell emelnie (volt) kollégái bérét, különben a játékosok mellett számos topbíró is Szaúd-Arábiába költözhet.

„Úgy gondolom, hogy több pénzt kellene a játékvezetők rendelkezésére bocsátani” – mondta.

„Az lenne észszerű, ha egy 20-30 évig szolgálatban lévő bíró 250 ezer fontos alapbért keresne, amely teljesítménytől függően akár 500 ezer is lehet egy PL-idényben” – mondta Halsey.

Legfrissebb hírek

Két részre bontja a Premier League a nyári átigazolási idényt

Angol labdarúgás
Tegnap, 14:34

Ekkora fizetést kaphat Szoboszlai Dominik a Liverpoolnál

Angol labdarúgás
Tegnap, 11:54

Kerkez Milos már a barátainak is a liverpooli váltásról beszélt – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.03.26. 12:17

Kínában nyert Ausztrália, Irán kijutott a vb-re

Foci vb 2026
2025.03.25. 21:25

Sokasodó gondok Liverpoolban: hárman is kidőltek a válogatott szünetben

Angol labdarúgás
2025.03.21. 21:42

Visszatérhet korábbi csapatához az MU középpályása

Angol labdarúgás
2025.03.19. 15:54

Így épülhet újjá nyáron a Liverpool a Sky szerint

Angol labdarúgás
2025.03.19. 15:11

Még nem kell kongatni – Cselőtei Márk publicisztikája

Angol labdarúgás
2025.03.18. 23:10
Ezek is érdekelhetik