Chelsea: „A középmezőnybe tartozunk” – Pochettino figyelme már az átigazolási időszakon

B. D. K.B. D. K.
Vágólapra másolva!
2023.12.11. 10:48
null
Nincs könnyű helyzetben Pochettino (Fotó: Getty Images)
Mint beszámoltunk róla, az Everton odahaza 2–0-ra legyőzte a Chelsea-t az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 16. fordulójának vasárnapi játéknapján. A londoni gárda a bajnokság feléhez közeledve csupán a 12. helyen áll, és a legutóbbi öt meccséből csak egyet nyert meg. Mauricio Pochettino a nyáron vette át a csapatot, a télen pedig új játékosok szerződtetésére készül, hogy megerősítse a keretet – derült ki a beinsports.com cikkéből.

 

„Meg kell vizsgálnunk a helyzetünket és meg kell próbálnunk megerősíteni a keretünket a következő átigazolási időszakban – jelentette ki Mauricio Pochettino az Everton elleni vereség után. – Ha nem vagyunk elég agresszívek a pályán, akkor tennünk kell valamit.”

„Ki kell elemeznünk a helyzetünket a sportigazgatóval és a tulajdonossal, és akkor meglátjuk, hogyan tudnánk változtatni a csapat dinamikáján és hogyan léphetnénk előre az idény második felében” – mondta Pochettino, megjegyezve, hogy a télen várható mozgás a keretben.

„Most a valóság számunkra az, hogy a középmezőnybe tartozunk. Ha feljebb akarunk lépni, akkor oda kell tennünk magunkat. Amikor kinyílik az átigazolási ablak, meglátjuk, mit tehetünk – jegyezte meg. – Ez egy új projekt, egy új csapat, amelynek sok mindennel kell szembenéznie. Az az igazság, hogy túl sok gonddal küzdünk az idény kezdete óta. Nem egyszerű valami újat felépíteni, ezért okos döntéseket kell hoznunk, hogy a bajnokság második felében erősebbek legyünk, és olyan eredményt érjünk el, amely méltó egy Chelsea szintű klubhoz.”

Az 51 éves menedzser dolgát tovább nehezíti az, hogy az Everton ellen sérülés miatt elvesztette a kapusát, Robert Sánchezt, valamint két szárnyvédőjét is, Reece Jamest és Marc Cucurellát.

A MÉRKŐZÉSRŐL BŐVEBBEN ITT!

ANGOL PREMIER LEAGUE
16. FORDULÓ

Everton–Chelsea 2–0 (A. Doucouré 55., Dobbin 90+2.)

AZ ÁLLÁS
1. Liverpool 16 11 4 1 36–15 +21 37
2. Arsenal 16 11 3 2 33–15 +18 36
3. Aston Villa 16 11 2 3 35–20 +15 35
4. Manchester City 16 10 3 3 38–18 +20 33
5. Tottenham 16 9 3 4 33–23 +10 30
6. Manchester United 16 9 7 18–21 –3 27
7. Newcastle 16 8 2 6 33–21 +12 26
8. Brighton & Hove Albion 16 7 5 4 33–28 +5 26
9. West Ham 16 7 3 6 26–30 –4 24
10. Fulham 16 6 3 7 26–26 0 21
11. Brentford 16 5 4 7 23–22 +1 19
12. Chelsea 16 5 4 7 26–26 0 19
13. Wolverhampton 16 5 4 7 21–26 –5 19
14. Bournemouth 16 5 4 7 21–30 –9 19
15. Crystal Palace 16 4 4 8 15–23 –8 16
16. Nottingham Forest 16 3 5 8 17–28 –11 14
17. Everton* 16 7 2 7 20–20 0 13
18. Luton Town 16 2 3 11 17–32 –15 9
19. Burnley 16 2 2 12 16–34 –18 8
20. Sheffield United 16 2 2 12 12–41 –29 8
*Pontlevonás: Everton 10 pont
Legfrissebb hírek

Jövőre ez a stagnálás is szépnek tűnhet – Football Benchmark-elemzés a Manchester Cityről

Angol labdarúgás
1 órája

Kerkez Milos már a barátainak is a liverpooli váltásról beszélt – sajtóhír

Angol labdarúgás
2 órája

Sajtóhír: megvan a megegyezés, Alexander-Arnold igent mondott a Real Madridnak

Angol labdarúgás
Tegnap, 12:50

Futsal: az Eb-szereplésért küzdenek az U19-esek Esztergomban

Utánpótlássport
Tegnap, 10:36

Öregedő amatőrök – Bobory Balázs publicisztikája

Minden más foci
2025.03.23. 22:57

U17-es Eb-selejtező: döntetlent játszott a szerbekkel a magyar csapat

Utánpótlássport
2025.03.22. 18:10

Videó: Thierry Henryval ünnepeltek az Egyesült Államokat Los Angelesben megverő panamaiak

Minden más foci
2025.03.22. 14:14

Sokasodó gondok Liverpoolban: hárman is kidőltek a válogatott szünetben

Angol labdarúgás
2025.03.21. 21:42
Ezek is érdekelhetik