PL: köszöni, hogy életben tartották – még nem döntött a folytatásról

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2024.01.01. 08:58
null
Tom Lockyer (Fotó: Getty Images)
Tom Lockyer, az angol labdarúgó-bajnokság (Premier League) élvonalában újonc Luton Town csapatkapitánya köszönetet mondott az életét megmentő orvosoknak, pályafutása folytatását pedig nem adta fel.

 

„Minden tőlem telhetőt megteszek, hogy segítsek a játékosoknak és a klubnak. Hogy milyen minőségben, az még nem dőlt el”– írta közösségi oldalán a 29 éves védő, aki elárulta, erről hamarosan konzultál szívspecialistákkal.

A walesi futballista üzenetében köszönetet mondott az orvosoknak, hogy megmentették az életét, amikor december 16-án a Bournemouth elleni bajnoki találkozón összeesett a pályán.

Lockyer a második félidő elején, 11-es állásnál csuklott össze úgy, hogy nem volt a közelében senki. A Luton vezetőedzője, Rob Edwards azonnal észlelte a bajt, a pályára rohant, elhúzta onnan a játékosait, hogy a mentők zavartalanul megkezdhessék az elsősegélynyújtást. A két csapat hat perccel az eset után az öltözőbe vonult. A walesi válogatott futballistát hordágyon a közönség vastapsa közepette vitték le a játéktérről.

Később arról is döntés született, hogy nem aznap folytatják az összecsapást, amelyen a magyar válogatott Kerkez Milos kezdőként lépett pályára a Bournemouthban. Lockyer bő fél éven belül másodszor esett össze a pályán, május 27-én a feljutásért vívott rájátszás döntőjében ugyanez történt vele. Akkor öt napot töltött kórházban, ahol szívműtétet hajtottak végre rajta.

A hátvédet december 21-én egy újabb sikeres orvosi beavatkozás után engedték haza. A félbeszakadt találkozót teljes egészében újrajátsszák.

(MTI)

Legfrissebb hírek

Két részre bontja a Premier League a nyári átigazolási idényt

Angol labdarúgás
Tegnap, 14:34

Ekkora fizetést kaphat Szoboszlai Dominik a Liverpoolnál

Angol labdarúgás
Tegnap, 11:54

Kerkez Milos már a barátainak is a liverpooli váltásról beszélt – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.03.26. 12:17

Sokasodó gondok Liverpoolban: hárman is kidőltek a válogatott szünetben

Angol labdarúgás
2025.03.21. 21:42

Visszatérhet korábbi csapatához az MU középpályása

Angol labdarúgás
2025.03.19. 15:54

Így épülhet újjá nyáron a Liverpool a Sky szerint

Angol labdarúgás
2025.03.19. 15:11

Még nem kell kongatni – Cselőtei Márk publicisztikája

Angol labdarúgás
2025.03.18. 23:10

Emelkednek a bérletárak, csalódottak a Manchester United szurkolói

Angol labdarúgás
2025.03.17. 22:44
Ezek is érdekelhetik