Két szerencsés góllal jutott be az FA-kupa elődöntőjébe a Manchester City

BALOGH ANDRÁSBALOGH ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2024.03.16. 20:26
Bernardo Silva (kékben) kétszer is Newcastle United-játékos közreműködésével talált be a kapuba (Fotó: Getty Images)
Bernardo Silva duplájának köszönhetően a címvédő Manchester City 2–0-ra legyőzte a Newcastle Unitedet, ezzel bejutott az angol FA-kupa elődöntőjébe.

Kevin De Bruyne nélkül lépett pályára a Manchester City a Newcastle United ellen. Pep Guardiola csapata így is korán vezetést szerzett, miután Bernardo Silva lövése nyomán a labda Dan Burn lábán megpattanva a kapuban kötött ki a 13. percben.

Fél óra játék után már két gól volt a manchesteriek előnye. Ismét Bernardo Silva lőtt kapura, a lövésbe ismét beleért egy Newcastle-játékos, Martin Dúbravka tehetetlennek bizonyult.

A Newcastle a kétgólos hátrány ellenére sem tudott támadásokat építeni, ellenben a City egymás után dolgozta ki a helyzeteket. Az első félidőben Rúben Diás fejese, majd a második játékrészben Erling Haaland lövése és Jérémy Doku ziccere is mellé ment. A helyzetek ellenére több gól már nem született, a címvédő Manchester City két szerencsés gólt szerzett, de megérdemelten jutott tovább a legjobb négy közé. 2–0

ANGOL FA-KUPA
NEGYEDDÖNTŐ
Manchester City–Newcastle United 2–0 (B. Silva 13., 31.)
KORÁBBAN
Wolverhampton–Coventry (II.) 2–3 (Ait-Nouri 84., Bueno 88., ill. Simms 53., 90+7., H. Wright 90+10.)

Március 17., vasárnap
13.45: Chelsea–Leicester City (II.) (Tv: Spíler 1)
16.30: Manchester United–Liverpool (Tv: Spíler 1) – élőben az NSO-n

 

Legfrissebb hírek

Hudson-Odoi gólja mindent eldöntött – kikapott a City Nottinghamben

Angol labdarúgás
Tegnap, 15:26

Itt a vége, befejezte pályafutását az Európa-bajnok spanyol csatár

Spanyol labdarúgás
2025.03.06. 14:37

Szoboszlai Dominik jelölt a februári hónap legjobbja címre a PL-ben

Angol labdarúgás
2025.03.06. 12:47

Kidőlt a Newcastle kulcsjátékosa, a Ligakupa döntőjében sem játszhat

Angol labdarúgás
2025.03.05. 10:51

Utolsóként a tizenegyesekkel felülkerekedő Nottingham jutott be az FA-kupa negyeddöntőjébe

Angol labdarúgás
2025.03.03. 23:20

Ruben Amorim az FA-kupa-kiesés után: A cél a Premier League megnyerése!

Angol labdarúgás
2025.03.03. 08:41

Kerkez Milosék a Manchester Cityt kapták az FA-kupa negyeddöntőjében

Angol labdarúgás
2025.03.02. 22:16

Tizenegyesekkel ejtette ki a Fulham az MU-t az FA-kupa nyolcaddöntőjében

Angol labdarúgás
2025.03.02. 20:24
Ezek is érdekelhetik