Kétszer is Eb-t akart nyerni – később az utcára került, és napi pár fontból élt

Vágólapra másolva!
2024.06.26. 13:58
Forrás: Mirror
A labdarúgó Európa-bajnokságok életünk részei, a magyar futball újkori felfutása óta különösen. Strandról beugró bajnokok, majdnem megvert sikerkapitányok, botrányok, ordító helyzetek és szövetségi kapitányok, ikonikus és nagyon fura figurák – nem árt le-leporolni az Eb-k legnagyobb legendáit, és feleleveníteni a legemlékezetesebb pillanatokat.

 

Nemrégiben megénekeltük az angol klubfutball fénykorát és az angol válogatott ehhez képest meglepő szerény teljesítményét. Az 1980-as csapat sem sok sót evett meg az Eb-n, a háromoroszlánosok egyik legjobbja éppen egy olyan játékos volt, aki klubjával nem volt részese a BEK- és KEK-sikereknek: a Crystal Palace-tól éppen akkor az Arsenalhoz igazoló, 22 esztendős Kenny Sansom. 

Aki korán a nők, a szurkolók és a női szurkolók kedvence lett, összesen 86-szor szerepelt a válogatottban, nyolc évet játszott az Arsenalban, majd futballozott még a Watfordban, az Evertonban, a Brentfordban, a Coventry Cityben, a Queens Parkban és a Newcastle Unitedben. Az 1982-es és az 1986-os világbajnokságon is remekelt, utóbbin közvetlen közelről nézhette az isteni Diego Maradona góljait. 

„Az Eb-finálé Olaszországban volt, akkor az olasz futballt tartottam a legjobbnak az egész világon. Az egymás elleni meccsünkre Admiral tréningruháinkban jöttünk ki, az olaszok meg fantasztikusan lebarnulva, hihetetlen jégkék selyem melegítőben jelentek meg, és menő napszemüveg volt rajtuk – máris úgy éreztük, egy nullára vezetnek. Mexikó? Édesanyám a torna után nagyon meg akarta verni Maradonát…” – nyilatkozta Sansom, aki játszott az angolok összes 1988-as Eb-mérkőzésén. 

Kiváló karrierjét 1994-ben zárta le, 36 évesen, innentől kezdve élvezhette volna az életet, miként volt Eb-s csapattársai, ő is menedzser, technikai vezető, médiaszemélyiség, vagy mint Glenn Hoddle, énekes lehetett volna, esetleg mint a Liverpool ásza, Craig Johnston, üzletember, feltaláló (lásd Adidas Predator!), szoftverfejlesztő és fotós[F1] ; netán postás és sofőr, mint Neil Webb. 

Vagy lehetett volna picit szemfülesebb, mint Steve Hodge, aki Mexikóban mezt cserélt Maradonával, és ezt a relikviát később 7.1 millió fontért adta el.

Ám Sansomnak mást szánt a sors, és ő más sorsot szánt önmagának.

Forrás: mirror.co.uk

A legendás futballista, aki nem rúgta fel a szólózó Maradonát, az alkohollal nem bírt, nem mellékesen szerencsejáték-függő lett. A 2010-es évek elejére minden értelemben tönkrement, válása után hajléktalanná vált, 622 fontos nyugdíjból tengődött (ennek fele a volt feleségéé, akit egy alkalommal komolyan bántalmazott), és az öngyilkosságon gondolkodott, mint később elárulta. Állványozóként és kiszolgálóként kereste a kenyerét, szerencsére volt klubjai, a játékos-szakszervezet és az angol szövetség a hóna alá nyúlt; és Tony Adams rábeszélte az elvonóra. Ezt követően Sansom dolgozott a Crystal Palace és az Arsenal TV-jénél, több csatorna is alkalmazta szakértőként, túravezetőként is felbukkant az Emirates Stadiumban, és miután kisebb visszaesések után összekapta magát, tagja lett pár öregfiúk-csapatnak. 

Ám kiderült, még egy utolsó nagy csata vár rá: 2020-ban a demencia egyik változatát diagnosztizálták nála. Sajnos több egykori csapattársa is ezzel küzd vagy küzdött, többen a fejelések és az ütközések következményének tekintik ezt. David Watson, Terry McDermott, Ray Kennedy és Paul Mariner is hasonló cipőben járt vagy jár.

A zseniális kapus, Peter Shilton is szerencsejáték-függő volt, de ma már egy olyan kormányprogramban dolgozik, amely éppen ennek a függőségek a veszélyeire hívja fel a figyelmet. Ray Wilkins, Tony Adams, Kerry Dixon, Chris Waddle, Terry Fenwick és Graham Rix is megküzdött a maga démonaival, és bizony nem mindig nyertek.

Fura az élet, vékony pallón járnak a legnagyobb ikonok is…

Ha segítségre van szüksége, a nap 24 órában hívhatja az ingyenes, anonim lelki elsősegély-szolgálatot a 116-123-as telefonszámon! Ha öngyilkossági szándéka van, hívja a 112-t! További segítséget talál ide kattintva.  
 


 

 

Legfrissebb hírek

Harry Kane dicséri, az angol média egyelőre bírálja Thomas Tuchelt

Foci vb 2026
14 órája

Anglia simán megverte Lettországot, két játékosa is az első gólját szerezte a válogatottban

Foci vb 2026
2025.03.24. 22:45

Már a világbajnoki címre készül az angol válogatott

Foci vb 2026
2025.03.24. 11:00

Ismét próbálják az angol válogatottba csábítani a Liverpool 15 éves magyar tehetségét

Angol labdarúgás
2025.03.22. 14:01

Kane meglőtte a 70. gólját a válogatottban, Tuchel győzelemmel debütált az angol nemzeti csapat élén

Foci vb 2026
2025.03.21. 22:43

Tuchel éles kritikával illette Southgate miatt az angol válogatottat

Minden más foci
2025.03.21. 15:02

Rajtol a vb-selejtező Európában, Tuchel debütál az angol kispadon

Foci vb 2026
2025.03.21. 09:42

Tuchel kihirdette első válogatott keretét, Rashford is visszatér

Angol labdarúgás
2025.03.14. 10:42
Ezek is érdekelhetik