Felfoghatatlan különbség – Cselőtei Márk publicisztikája

ÉVRŐL ÉVRE egyre feltűnőbben lóg ki a topligák sorából (felfelé) a Premier League. Az európai kupaporond mutatta múlt idénybeli látszat senkit se tévesszen meg, ennek rövid időn belül beláthatatlan következményei lesznek. A Real Madrid az elmúlt évtizedet tekintve ugyan egyértelműen uralja a legrangosabb európai kupasorozatot (hat BL-cím tíz év alatt), ráadásul a Barcelona, az Atlético Madrid, a Bayern München, a Borussia Dortmund, a Paris Saint-Germain, a Juventus és az Internazionale is játszott vagy nyert Bajnokok Ligája-döntőt ezen időszak alatt, míg az angol élvonalbeli klubok (több döntős és győztes mellett) olykor-olykor produkálnak egy-egy olyan idényt, mint a legutóbbi, amikor az elődöntőig sem jutnak el, így jönnek a szurkolói kritikák: „Ebből is látszik, nem a Premier League a világ legerősebb bajnoksága…” Nos, azon lehet vitatkozni, kinek melyik futballkultúra áll közelebb a szívéhez, melyik játékstílust, szurkolói közeget szereti jobban, de ha a mérkőzések minőségét, a játékosok kvalitását, a sztárok arányát, az edzői szakértelmet, a körítést és főleg az anyagi lehetőségeket nézzük, akkor egyre kevésbé lesz szubjektív kérdés, melyik a legerősebb topliga – egyértelműen a Premier League az. Ez az állapot a dolgok jelenlegi állasa szerint jó ideig nem is fog változni, a gond csak az, hogy az olló egyre jobban nyílik a PL és a többi elitbajnokság között, és ez előbb-utóbb az európai hadszíntéren is konzisztens erőfölényhez vezet.

Az angol élvonal és a többi topliga közti anyagi különbség már a szurkolóknak is kézzelfogható, de nézzük az egyik legfőbb okot. Az imént felsorolt erények miatt a Premier League messze a legkönnyebben eladható labdarúgó-bajnokság, ezt pedig a számok is alátámasztják. Amíg a jelenlegi televíziós szerződéseket tekintve a PL-csapatok között Angliában összesen közel 1.7 milliárd fontnyi pénzt osztanak szét évente, addig a többi négy topliga egyenként az egymilliárd eurót sem éri el – a Bundesliga összességében meghaladja ezt a számot, de csak a másodosztállyal együtt számolva. Persze jó kérdés, beszélhetünk-e egyáltalán öt topligáról, hiszen amíg a német, a spanyol és az olasz élvonal egymilliárd eurós tv-s bevétel körül mozog, addig Franciaországban ez a szám mindössze 500 millió. Ez eleve hihetetlen különbséget alkot a PL és a többi elitbajnokság között, de még durvább a helyzet, ha a külföldi tv-szerződéseket nézzük. Pontos számokat itt nem ismerhetünk, de messze az angol élvonal a legnézettebb világszerte, egész Európában, az Egyesült Államokban és Kínában is hatalmas ereje van, nem beszélve más ázsiai országokról. Persze, ezekben az országokban az Anglián kívüli topkluboknak is vannak rajongóik (Real Madrid, Barcelona, Bayern München főképp), de a számuk bajnokságonként csekély, míg a Premier League-ben hat, sőt, a Newcastle szaúdi befolyásának köszönhetően inkább már hét olyan csapat van, amelynek világszerte szurkolnak. A tv-s pénzek közti különbség már állandó tendencia a PL és a többi topliga között, ez pedig a transzferpiac teljes felborulásához vezetett.

Furcsa átigazolási időszak a mostani, hiszen a koronavírus-járvány alatti visszaesést követően az elmúlt években visszatértek a százmillió eurós transzferek, most mégsem ezt tapasztaljuk, az öt legborsosabb klubváltás 60 és 75 millió euró közötti volt (persze mind az öt ügyletben volt PL-szereplő). Jól látszik, a klubok megpróbálnak okosabban, gazdasági szempontokat alaposan szem előtt tartva igazolni, de ezzel csak még látványosabbá válik a Premier League előnye. Kezdjük azzal, hogy a PL-csapatok a jelenlegi állas szerint 1.96 milliárd eurót költöttek el transzferre ezen az áron, míg a második helyen álló Serie A ennek jóval kevesebb mint a felét, 780 milliót. Érdekes módon az olaszokat a Ligue 1, majd a Bundesliga és a La Liga követi (egyik sem éri el a 700 milliót), de az újabb meghökkentő adat, hogy a hatodik helyen az angol másodosztály (!), vagyis a Championship szerepel, megelőzve a szaúdi bajnokságot. Még durvább a helyzet, ha ezt a keresést klubokra bontjuk, hiszen a top tíz költőből hat, az első húszból összesen tizenegy PL-csapatot találunk, köztük az egyaránt újonc Ipswich Town, Southampton párossal. Az persze egy dolog, hogy a Chelsea (toronymagas elsőként), a Manchester United vagy a Tottenham bekerül az első tízbe, de a néhány éve még másod­osztályú Brighton negyedik vagy a BL-be évtizedek után idén visszatérő Aston Villa harmadik helye már nehezen felfogható. És akkor egy példa, amit sokáig lehet ízlelgetni: az Aston Villa, a Brighton, a West Ham United és a Bournemouth együtt majd’ százmillió euróval költött többet eddig átigazolásokra ezen a nyáron, mint a teljes La Liga, de a német élvonal előtt is ötvenmilliós a nem top hatos PL-négyes előnye…

A különbség régóta szemmel látható, de a mostani transzferidőszak véglegesen bebizonyítja, hogy az angol élvonalban már nemcsak a topkluboknak, a közép- és kiscsapatoknak is olyan versenyelőnyük van, amivel történelmi szinten vett európai óriások elől happolnak el játékosokat. Az elmúlt néhány átigazolási ablakban abszolút megszokott hír volt az is, amikor egy angol alsóházi csapat ígért rá egy topligás nagy klub (legyen az a Juventus, a Roma, a Napoli, a Sevilla, a Dortmund vagy más) ajánlatára, a fiatal tehetség pedig inkább azt választotta az anyagi lehetőségek és a színvonal miatt. Kérdés, mit lehet ezzel tenni? Nos, a rossz (vagy egyesek számára épphogy jó) hír az, hogy a jelenlegi állapotok között nagyjából semmit. A Ligue 1 Kylian Mbappé nyári távozásával rengeteget vesztett a nívójából, de az elmúlt években sokak számára egyébként is csak egy tehetségtermelő és -eladó bajnoksággá vált, persze a PSG-t leszámítva. A Bundesligában jelen van az 50+1-es szabály, a Serie A-csapatok nagy része hatalmas adósággal küzd, míg a Real Madrid és a Barcelona fémjelezte La Liga egyre rosszabb irányba halad. Az utóbbi elnöke, Javier Tebas az utóbbi időben olyan szigorításokat vezetett be, amelyeknek köszönhetően a csapatok még a játékosok regisztrálásával is küzdenek egy-egy idénykezdet előtt, arra már végképp nincs pénzük, hogy sztárokat igazoljanak – nem véletlen a már említett nyári ötödik helyük. Spanyolországban egyébként sincsenek jól elosztva a tv-s pénzek, hiszen nagy részüket a Real Madrid és a Barcelona kapja, de utóbbi anyagi problémáit ismerjük az elmúlt évekből, így a PL-lel hosszú távon csak az előbbi veheti fel a versenyt, feltéve, ha továbbra is olyan okosan építkezik, mint az elmúlt években. Az eredményeket hosszú távon legjobban meghatározó fizetési keretértékeket tekintve egyébként a Bayern München, a Real Madrid és a Barcelona még felveszi a versenyt a Premier League legjobbjaival, de ilyen versenyhelyzetben ez sem fenntartható hosszú távon.

Mindehhez még hozzájön, hogy tetszik vagy sem, a PL-ben még mindig vannak bőven kiaknázatlan lehetőségek, amelyek növelhetik a liga pénzforrását, hiszen egyre többen rebesgetik az amerikai majorligák példájának átvételét különböző szolgáltatások bevonásával – ilyen lehetne egy saját Premier League Tv (előfizetésért cserébe minden mérkőzés visszanézhetővé válna a szurkolónak).Ezeket a tényeket ismerve egyelőre nem látszik, mi okozhatna különbségcsökkenést az elkövetkezendő években. Illetve de, a már sokszor belengetett, majd elítélt, eltiport Szuperliga, ami alapjaiban változtatná meg az európai csúcsfutballt, mindazonáltal a spanyol, német, olasz, francia topcsapatokat közelebb vinné a Premier League-élklubok pénzügyi szintjéhez.

Az óra ketyeg, kérdés, lesz-e lépés az ügyben, vagy tovább nyílik az olló.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!