Hollandok az őshazában – S. Tóth János jegyzete

S. TÓTH JÁNOSS. TÓTH JÁNOS
Vágólapra másolva!
2024.09.01. 00:19


TUCATBÓL EGY. Ez a mérkőzés/győzelem mérlege a Manchester Unitednek a Liverpoollal vívott legutóbbi tizenkét bajnokin. Fényesnek erős elfogultsággal sem minősíthető a „vörös ördögök” statisztikája, más kérdés, hogy az MU egyetlen, 2024. áprilisi meccsnyerése jeladás volt a veremásásra. A liverpooliak a Premier League-évad hajrájára mély gödörbe csusszantak, így aztán elmaradt Jürgen Klopp remélt trófeahalmozása – búcsúajándékként mindössze a Ligakupát tudta az Anfielden hagyni.

A német menedzser ezzel együtt héroszként köszönhetett el a Mersey partján, s mifelénk az is gyarapítja az érdemeit, hogy a BL, az angol bajnokság és FA-kupa megnyerése mellett pártolta Szoboszlai Dominik megszerzését. Ki tudja, mi mindent lehetett volna még kihozni e munkakapcsolatból, Klopp azonban (egyelőre) kivonult a futballból. Érkezett Arne Slot, így vasárnap délután két holland (Erik ten Hag a másik) vezeti csatába az angol futball két legnagyobb támogatottságú alakulatát. Angliában nem előzmény nélküli, hogy hollandusok feszülnek egymásnak a kispadokon. Legutóbb 2016-ban volt rá példa, akkor Guus Hiddink dirigálta a Chelsea-t és Ronald Koeman a Southamptont.

Ten Hag és Slot odahaza az Eredivisie-ben már rivalizált egymással. Az Ajax a Feyenoorddal – annak is volt respektje.

Most a futball őshazájában vár új kihívás a honfitársakra. Erik ten Hag állását az előző idény (le)szereplése után az FA-kupa-diadal is épp csak megmentette. A nyáron az új tulajdonos nagybevásárlást tartott, több mint 200 millió eurót költve el a játékospiacon, csakhogy az átigazolási stratégia változott; a United a fiatal tehetségek megszerzésére összpontosított – így kemény lesz visszakapaszkodni az elitbe. Slot nyomasztó terhe a kloppi örökség, s a Liverpool reputációjának kopását tükrözi, hogy az Európa-bajnok Martín Zubimendi könnyű szívvel mondott nemet a „vörösök” ajánlatára. S az idei nyár átigazolási botladozásainak jövőre is lehetnek még mellékhatásai, ha netán Virgil van Dijk, Trent Alexander-Arnold vagy éppen Mohamed Szalah – ingyen – veszi a kalapját.

Ez persze a távoli jövő, most a vasárnapi rangadóé a reflektorfény. A két gárda tengerentúli kalandozásai közepette augusztus elején már megmérkőzött egymással, Dél-Karolinában a Liverpool simán nyert 3–0-ra. A Premier League-ben is álomrajtot vett két 2–0-s sikerrel, míg a United máris elkönyvelhette az első bajnoki pofont. Ám mindebből nem következik a világon semmi sem. Erik ten Hag első manchesteri idénye első győzelmét – két vereség után – épp a Liverpool felett aratta.

Akármi is lesz azonban az eredmény az Old Traffordon, egyvalami biztos: Erik és Arne hajba kapni nem fognak…

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik