„Eddig mindig nyertem valamit a második évemben” – Ange Postecoglou az Arsenaltól elszenvedett vereség után

T. Z.T. Z.
Vágólapra másolva!
2024.09.16. 09:39
Ange Postecoglou nem lehet elégedett csapata eddigi eredményeivel (Fotó: Getty Images)
A Tottenham Hotspur menedzsere, Ange Postecoglou továbbra is optimista a jövőt illetően, és arra emlékeztette a klub szurkolóit, hogy edzői pályafutása során a második évben eddig mindig nyert trófeát aktuális csapatával. Tette ezt annak ellenére, hogy a Spurs legutóbb 2008-ban nyert valamit, és vasárnap 1–0-ra elveszítette az észak-londoni derbit is az Arsenal ellen a Premier League 4. fordulójában.

Négy forduló elteltével a Spurs már a második vereségét szenvedte el a bajnokságban, és csupán egyetlen győzelmet szerzett. Így pedig Ange Postecoglou csapata az egyáltalán nem előkelő 13. helyen áll a tabellán, nyolc ponttal lemaradva az első helyezett, címvédő Manchester Citytől. A londoniak menedzsere ennek ellenére megőrizte hidegvérét: „Ki kell javítanom magamat. Általában nem nyerek trófeákat, viszont eddig mindig nyertem valamit a második évemben. Semmi sem változott. Nem mondok olyat, amiben nem hiszek” idézte a BBC Postecoglout az Arsenaltól elszenvedett vereséget követően.

Ha szigorúan a tényekre szorítkozunk, akkor Postecoglounak igaza van: az 59 éves szakember a South Melbourne-nel és a Brisbane Roarral is bajnoki címet szerzett a második vagy a második teljes idényében. Később az ausztrál válogatott szövetségi kapitányaként – a második évében – megnyerte az Ázsia-kupát, majd mindkét idényében bajnoki címet szerzett a Celtic vezetőedzőjeként. Persze olyan is előfordult, amikor Postecoglou trófea nélkül maradt, ám ekkor egyik esetben sem töltötte ki a két évet: így a Panahaikinál, a Whittlesea Zebrasnál és a Melbourne Victorynál, mindegyiktől 18 hónap után kellett távoznia.

A Sky Sportsnak Postecoglou részletesebben is értékelte az újabb bajnoki vereség okait: „Azt gondolom, hogy végig szorosan alakult a találkozó. Nagy részében irányítottunk, nagyon jól kezdtünk. De nem használtuk ki a lehetőségeinket, nem tudtunk mit kezdeni velük. A gólnál elveszítettük a koncentrációnkat. Nagyrészt mi irányítottuk a meccset, ám nem hoztuk ki belőle a legtöbbet, ők pedig megbüntettek minket.”

ANGOL PREMIER LEAGUE
4. FORDULÓ
Tottenham Hotspur–Arsenal 0–1 (0–0) 
London, Tottenham Hotspur Stadium, 61 645 néző. Vezette: Gillett
Tottenham: Vicario – Porro, Romero, Van de Ven, Udogie – Bentancur (Pape M. Sarr, 68.), Kulusevski, Maddison (Werner, 80.) – Brennan Johnson (Odobert, 68.), Solanke,  Szon Hung Min. Mendzser: Ange Postecoglou
Arsenal: Raya – White, Saliba, Gabriel Magalhaes, Timber – Jorginho, Partey, Trossard (G. Jesus, 80.) – Saka (Nwaneri, 87.), Havertz, Martinelli (Sterling, 80.). Menedzser: Mikel Arteta
Gólszerző: Gabriel Magalhaes (64.)

   
  1. Manchester City

4

4

11–3

+8

12

  2. Arsenal

4

3

1

6–1

+5

10

  3. Newcastle United

4

3

1

6–3

+3

10

  4. Liverpool FC

4

3

1

7–1

+6

9

  5. Aston Villa

4

3

1

7–6

+1

9

  6. Brighton & Hove Albion

4

2

2

6–2

+4

8

  7. Nottingham Forest

4

2

2

4–2

+2

8

  8. Chelsea

4

2

1

1

8–5

+3

7

  9. Brentford

4

2

2

6–6

0

6

10. Manchester United

4

2

2

5–5

0

6

11. Bournemouth

4

1

2

1

5–5

0

5

12. Fulham

4

1

2

1

4–4

0

5

13. Tottenham

4

1

1

2

6–4

+2

4

14. West Ham

4

1

1

2

5–6

–1

4

15. Leicester City

4

2

2

5–7

–2

2

16. Crystal Palace

4

2

2

4–7

–3

2

17. Ipswich Town

4

2

2

2–7

–5

2

18. Wolverhampton

4

1

3

4–11

–7

1

19. Southampton

4

4

1–8

–7

0

20. Everton

4

4

4–13

–9

0

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik