Mikel Arteta: Mi voltunk a jobbak; Arne Slot: A nagy kluboknak szüksége van klasszisokra

Vágólapra másolva!
2024.10.27. 21:52
Arne Slot és Mikel Arteta az Arsenal–Liverpool után (Fotó: Getty Images)
A Premier League rangadóján a Liverpool 2–2-es döntetlent játszott az Arsenallal. Mikel Arteta szerint magukat okolhatják a pontvesztésért, míg Arne Slot Mohamed Szalah játékát méltatta. Az angol lapok csodálatos mérkőzésről, az Arsenal sérültjeiről és Szalah kései góljáról írnak.

– Hogyan értékeli a mérkőzést?     
– A pontokat tekintve a Premier League legjobb csapata ellen játszottunk, mi voltunk a jobbak, meg kellett volna nyernünk a mérkőzést. Megvoltak a helyzeteink, nem is játszottunk rosszul, mégis magunkat okolhatjuk a pontvesztésért, mert nem volt bennünk elég lendület a második félidőben.

– Elégedett a csapatával?     
– A csapatszellemmel, az elszántsággal nincs semmi baj, sőt dicséretes, amiért nagyon büszke vagyok a srácokra. Azért viszont csalódott vagyok, hogy nem nyertünk, mert megérdemeltük volna azért a munkáért, amit letettünk az asztalra.

– A sérültekkel mi a helyzet?    
– Egyelőre nem tudom megmondani, mennyire súlyos Gabriel Magalhaes és Jurrien Timber sérülése. Mind a ketten bátran játszottak, amire óriási szüksége volt a csapatnak. Sajnos nem állunk jól a sérülésekkel, rendre elveszítünk egy-két játékost meccsenként, jelenleg azt sem tudom, mikor térhet vissza Martin Ödegaard.

Mikel Arteta, az Arsenal menedzsere a meccs utáni villáminterjúban a Sky Sportsnak


– Egy ponttal távoztak Londonból. Elégedett?     
– Kétszer kerültünk hátrányba az erős Arsenal ellen, mégis visszakapaszkodtunk és pontot szereztünk, ami hatalmas eredmény. Nem érdemeltük meg a második kapott gólt. Jól teljesítettünk, elégedett vagyok.

– Vélhetően mindkét csapat a bajnoki címért harcol majd: miként látja a Liverpool esélyeit?     
– Tudom, hogy szeretnek erről beszélni, én annyit tudok, hogy tetszett a csapatom játéka. Jó volt látni, hogy felvettük a versenyt az Arsenallal a saját stadionjában, de még nem tudom, hová vezet ez az út…

– Mohamed Szalah továbbra is remek formában van, az ő góljával mentette döntetlenre a meccset csapata.     
– A legjobb játékosok tulajdonsága, hogy a legnagyobb meccseken is villognak. Szalah egy fordulóval ezelőtt gólt és gólpasszt jegyzett a Chelsea ellen, most ismét betalált. A nagy kluboknak szükségük van klasszisokra, különben nem jönnek a remélt eredmények. De a góljában nagy szerepet játszott Trent Alexander-Arnold és Darwin Núnez, őket is meg kell említeni.

Arne Slot, a Liverpool menedzsere a meccs utáni villáminterjúban a Sky Sportsnak


LAPSZEMLE

BBC Sport: Csodálatos szórakozást nyújtott a szurkolóknak a két csapat. A szerző felteszi a költői kérdést: játszhatna-e egymással minden héten az Arsenal és a Liverpool? A londoniak jobbak voltak az első félidőben, a liverpooliak a fordulás után feljavultak, és döntetlen született.

Sky Sports: Mohamed Szalah kései gólja pontot ért a Liverpoolnak – írja az angol portál. A szerző szerint a „vörösök" csalódást keltően játszottak, közel voltak hozzá, hogy elszenvedjék Arne Slot menedzser irányításával az első idegenbeli vereségüket, de végül sikerült pontot szerezniük.

The Guardian: Habár egyik csapat sem nyert, biztosan mindkét szakvezető talál pozitívumot. Az Arsenal remekül játszott és sérülés miatt veszített el játékosokat, míg a Liverpool nem teljesített jól, ennek ellenére két és fél év után ismét pontot szerzett az Emirates Stadionban.


„Kicsit csalódottak vagyunk. Gratulálok a Liverpoolnak, remek csapat, de úgy érzem, nem sikerült kihoznunk mindent magunkból a kilencven perc alatt. Örülök, hogy betaláltam, talán végig is bírtam volna a mérkőzést, de az edzőm másként látta.” – értékelt Bukayo Saka, az Arsenal támadója a Sky Sportsnak.

Virgil Van Dijk, a Liverpool hátvédje így látta a mérkőzést: „Az Emiratesben pokolian nehéz helytállni, az Arsenal mindenkinek megkeseríti az életét. Dicséret illeti a csapatot, hogy kétszer is felálltunk vesztett helyzetből, és külön örülök a gólomnak, amely előtt Thomas Partey csak rám figyelt, a labdát megcsúsztató Luis Díazra nem.”

Pat Nevin, az Everton és a Chelsea korábbi játékosa a BBC-nek mondta el véleményét: „Időnként mindkét gárdát fáradtnak éreztem, amit elsősorban annak tudok be, hogy már most rengeteg mérkőzésen vannak túl. A terhelés inkább az Arsenalt sújtja, amely most is elvesztett egy középső védőt, a sérülés miatt lecserélt Gabrielt. Remélem, nem súlyos.”

„Csalódtam a Liverpoolban. Ha azt vesszük alapul, hogy a sérülések miatt milyen sok gonddal küzdött az Arsenal, sokkal többet lehetett volna várni a vendégcsapattól.” – osztotta meg gondolatait Jamie Carragher a Liverpool korábbi játékosa a Sky Sportsnak.

ANGOL PREMIER LEAGUE
9. FORDULÓ
ARSENAL–LIVERPOOL 2–2 (2–1) 
London, Emirates Stadion. Vezette: Anthony Taylor
ARSENAL: Raya – Partey, White, Gabriel (Kiwior, 54.), Timber (Lewis-Skelly, 76.) – Merino, Rice – Saka (G. Jesus, 85.), Trossard, Martinelli (Nwaneri, 85.) – Havertz. Menedzser: Mikel Arteta
LIVERPOOL: Kelleher – Alexander-Arnold, Konaté, Van Dijk, Robertson (Cimikasz, 63.) – C. Jones (Endo, 90+2.), Gravenberch, Mac Allister (Szoboszlai, 63.) – Szalah, Núnez, L. Díaz (Gakpo, 63.). Menedzser: Arne Slot
Gólszerző: Saka (9.), Merino (43.), ill. Van Dijk (18.), Szalah (81.)

   
AZ ÁLLÁS

M

Gy

D

V

L–K

Gk

P

  1. Manchester City

9

7

2

20–9

+11

23

  2. Liverpool

9

7

1

1

17–5

+12

22

  3. Arsenal

9

5

3

1

17–10

+7

18

  4. Aston Villa

9

5

3

1

16–11

+5

18

  5. Chelsea

9

5

2

2

19–11

+8

17

  6. Brighton

9

4

4

1

16–12

+4

16

  7. Nottingham 

9

4

4

1

11–7

+4

16

  8. Tottenham

9

4

1

4

18–10

+8

13

  9. Brentford

9

4

1

4

18–18

0

13

10. Fulham

9

3

3

3

12–12

0

12

11. Bournemouth

9

3

3

3

11–11

0

12

12. Newcastle

9

3

3

3

9–10

–1

12

13. West Ham

9

3

2

4

13–16

–3

11

14. Man. United

9

3

2

4

8–11

–3

11

15. Leicester City

9

2

3

4

13–17

–4

9

16. Everton

9

2

3

4

10–16

–6

9

17. Crystal Palace

9

1

3

5

6–11

–5

6

18. Ipswich Town

9

4

5

9–20

–11

4

19. Wolverhampton

9

2

7

12–25

–13

2

20. Southampton

9

1

8

6–19

–13

1


 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik