Mi van, ha jól sül el az edzőváltás a Manchester Unitednél?

Meghalt a király, éljen a király!  A Manchester Unitednél már jó ideje haldoklott a régi uralkodó, Erik ten Hag, aki – képletesen fogalmazva – végül a hét elején „hunyt el”, az utódját, Rúben Amorimot pedig gyakorlatilag már a hétvége előtt felültették a trónra. A gyorsaság dicséretes, más kérdés, hogy mi vezetett a Sir Alex Fergusont követő éra sokadik edzőmenesztéséhez a világ egyik legsikeresebb és leggazdagabb klubjánál, illetve hogy visszavezetheti-e a csúcsra a csapatot egy jelenleg 39 éves, csekély nemzetközi tapasztalattal felvértezett szakember.

De haladjunk sorban!

Aki nem az elmúlt tíz évben kezdte követni a labdarúgást, bizonyára tisztában van azzal, a Manchester United olyan csúcsintézmény, amelynél a sportszakmai és a gazdasági sikerek kéz a kézben járnak – ez a klub nem egyszerűen az elithez, hanem az eliten belüli legszűkebb elithez tartozik. Ebből a státuszból csúszott ki gyakorlatilag abban a pillanatban, amikor a csapattal többek között tizenhárom bajnoki címet és két Bajnokok Ligáját nyerő Sir Alex Ferguson visszavonult 2013-ban. Azt is meg kell említeni, hogy a Glazer család 2005-ös hatalomátvétele óta egyfajta intézményes válság sújtja a Manchester Unitedet, de a klubvezérkar anomáliái – amelyek elsősorban a fejlesztések hiányában, valamint a nyereség öncélú kivételében öltenek testet – csak Ferguson búcsúja után csúcsosodtak ki igazán, amikor az újonnan érkező edzők jogköréből szinte teljesen kivették a sportigazgatói feladatokat. A Manchester United nem is nyert jelentős trófeát, vagyis Premier League-et vagy Bajnokok Ligáját a Ferguson-érát követően.

Ebből a szempontból tehát Erik ten Hag csaknem egy évtizede szabadesésben lévő csapathoz került, ahol az öltözői hangulat voltaképpen a klubon belül uralkodó demoralizált kedélyállapotot tükrözte. Jóllehet az Ajaxtól 2022 nyarán szerződtetett szakember – csakúgy, mint elődei – igyekezett mindent megtenni, ez azonban ebben a közegben nagyon keveset ért. Először is a három nyári átigazolási idényében szörnyen költötte el a rendelkezésre álló pénzt (már amennyi beleszólása volt…), és az olyan játékosok, mint Antony, Casemiro, Mason Mount vagy Manuel Ugarte – hogy csak az 50 millió eurónál drágábbakat említsük – finoman szólva sem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket, és a kapus André Onanának is voltak rettenetes időszakai, miközben a téli transzferidőszakban szinte hozzá sem nyúlt a kerethez. Ha mindehhez hozzávesszük, hogy képtelen volt kezelni Cristiano Ronaldót és Jadon Sanchót, egyértelműen megállapítható, nem vívta ki az öltöző tiszteletét.

Előre szögezzük le, ez igazságtalan lista, mert Erik ten Hagnak akadtak csúcspontjai a Manchester United élén, mint például a Barcelona kiejtése az Európa-ligából vagy a Manchester City legyőzése az FA-kupa döntőjében. Ugyanígy Rúben Amorimmal is szaladt bele kellemetlen pofonokba a Sporting, főleg a nemzetközi porondon, az Ajax (1–5) és a Manchester City (0–5) is megalázó vereséget mért a csapatára Lisszabonban. Csakhogy amíg a Sporting rendre felállt és egyre jobbnak mutatkozott Amorimmal, a United szurkolóinak állandóan attól kellett rettegniük, mikor érkezik a következő megaláztatás. Erik ten Haggal a United többször került mélypontra – ezek közül a legemlékezetesebbeket és a legfájóbbakat szedtük össze.

2022. augusztus Tulajdonképpen kijelenthető, hogy Erik ten Hagnak sikerült a mélypontról indulnia, az első két tétmérkőzésén ugyanis egyből padlóra küldték a Manchester Unitedet. A 2022–2023-as Premier League-idény nyitó fordulójában a Brighton úgy nyert az Old Traffordban, hogy a szünetben már két góllal vezetett, a Unitednak pedig csak Alexis Mac Allister öngóljával sikerült szépítenie. Majd jött a második forduló, és egy még borzalmasabb rémálomba illő első félidő Brentfordban, ahol a hazaiak négy gólt rámoltak be az első harmincöt percben. Ten Hag hármat cserélt a szünetben, de így is csak az eredmény megtartását sikerült elérnie, majd úgy nyilatkozott, hogy szíve szerint mindenkit levitt volna a pályáról. Ez nem változtatott a tényen, a hússzoros bajnok a tabella utolsó helyére süllyedt.

2023. március 5. Ekkorra már egyértelművé vált, hogy a Manchester United súlytalan a PL-ben, a bajnokesélyes csapatok ellen pedig jobb, ha beáll bekkelni, különben nagyon elverik (Manchester City 3–6…). Csakhogy közben a csapat elhódította a Ligakupát, és kissé elszakadt a valóságtól, mielőtt Liverpoolba utazott volna. Mondhatni, az Anfieldben az első félidő nem hozott semmi különöset, 1–0-ra vezetett Jürgen Klopp menedzser csapata, de ami a fordulást követően történt, arra senki sem volt felkészülve: a Liverpool további hat (!), válasz nélküli gólt rámolt be, a két csapat közös történetének legnagyobb verését mérve az örök rivális Manchester Unitedre. Ami azt illeti, a 0–7-tel a „vörös ördögök” beállították fennállásuk legsúlyosabb vereségét: korábban háromszor szaladtak bele ekkora pofonba, ám ezek még a hőskorban, 1926 és 1931 között történtek.

2024 ősze Megannyi csalódást követően az új idényben hamar világossá vált, hogy Erik ten Hag vezetésével a Manchester United pofozógép marad, az viszont az előző idényekhez képest is mélypontot jelentett, hogy a csapatot futószalagon tanítják móresre hazai pályán a riválisok. Jóllehet egy éve már kaphattak ízelítőt a szurkolók a sokk- terápiából, amikor két egymást követő hazai bajnokin a Brighton (1–3), majd a Crystal Palace (0–1) nyert Manchesterben, ám az idén, ha úgy tetszik, nagyot tekertek a feszültségadagolón, két ősi rivális érkezett ugyanis fiesztázni az egyetemes futball egyik legnagyobb szentélyébe: előbb a Liverpool, majd a Tottenham nyert 3–0-ra az Old Traffordban. Ezek után nem meglepő, hogy a következő vereség (1–2 Londonban a West Ham ellen) lett az utolsó szög Erik ten Hag koporsójában.

Egy ilyen miliőben pedig mindegy is, hogy a taktikában konzekvensen viselkedik, és az érkezése pillanatától kezdve kitart a 4–2–3–1-es felállás mellett, sőt egy idő után ez kontraproduktívvá vált, mert azt erőltette tűzön-vízen át, ami láthatóan nem működött. Az eredmény? A Premier League-ben 31.8 százalékos vereségmutató (ennél csak David Moyes produkált rosszabbat a Ferguson-időszak után – 32.4 százalék), 1.32 kapott gól meccsenként (csak Ralf Rangnick volt rosszabb – 1.38), 57-tel kevesebb szerzett pont, mint a Manchester City, 1253 kapura érkező lövés (ennél csak négy PL-csapatnak rosszabb a mutatója 2022 óta). Minden frontot vizsgálva a PL-csapatok közül csak a West Ham kapott több gólt a Unitednál (180–165), és egyetlen gárda sem előzi meg a legalább három kapott góllal záruló meccsek számát tekintve (24). A koncentráció hiányáról mi sem árulkodik jobban, mint hogy a 27 bajnoki vereségből hét úgy jött össze, hogy a csapat a 90. perc után kapott gólt – a legalább húsz vereséget számláló PL-edzők között messze ez a legrosszabb mutató, arról nem is beszélve, hogy a Premier League-érában a United korábban mindössze kétszer kapott ki kései góllal.

A borzalmas bajnoki mutatón nem segített, hogy Ten Haggal a csapat Ligakupát és FA-kupát is nyert, és azt sem lehet mondani, hogy a holland szakvezetővel kupaspecialistává vált a Manchester, a nemzetközi porondon ugyanis nagyon kellemetlen BL-szereplésen túl egy El-negyeddöntő jött csupán össze, míg a mostani európai idényben még nyeretlen a gárda.

Mint kiderült, Ten Hagon az sem segített, hogy februárban Sir Jim Ratcliffe kisebbségi tulajdonossá vált a klubban, és többek között a sportszakmai döntések jogkörét is megkapta. Már ha valóban megkapta, október elején, a Spurs elleni fiaskót követően ugyanis úgy nyilatkozott a holland edző jövőjéről a BBC-nek, hogy nem az ő döntésén múlik. Az agóniának végül a West Ham elleni vereség vetett véget – nota bene: utolsó pillanatban esett góllal kapott ki a United –, 28-án a klub bejelentette Ten Hag menesztését.

Ekkor néhány napos átmeneti időszak kezdődött, amelyben először a holland szakember végkielégítése volt terítéken (a hírek húszmillió euró körüli összegről szólnak), majd egyik pillanatról a másikra kiderült, hogy a Manchester United gyakorlatilag megszerezte a portugál bajnok Sportingot irányító Rúben Amorimot. Lisszabonban először el sem akarták hinni, mert hiába vállalta az angol klub, hogy leteszi az asztalra az edző tízmillió eurós kivásárlási árát, minden Amorim döntésén múlt, márpedig ő miért vágná sutba azonnal a négy és fél éve épített, egyre sikeresebben működő projektjét. Aztán jött a kijózanító valóság a Sporting-drukkerek számára: Amorim elfogadta a United hívó szavát, és már a vasárnapi, Chelsea elleni bajnokin is hajlandó lett volna odaülni a másik kispadra. A villámváltás csak azért nem valósult meg, mert a Spor­ting elnöke, Frederico Varandas kötelezte az edzőt a felmondási időszak kitöltésére, aminek az lett a vége, hogy csak november 11-én állhat munkába Manchesterben, addig még levezényli a Manchester City elleni BL-, illetve a Braga elleni bajnoki meccset.

Nem tudni, ez mit segít a Sporting helyzetén – feltételezhetően semmit –, de hogy jó lehet a Unitednak és magának Amorimnak, az majdnem biztos. Először is Ten Hagnál rosszabb teljesítményt aligha nyújt az MU élén, továbbá jó fél éve lesz megismerni a csapatot, így a nyáron (vagy akár már a télen) jobb igazolásokat javasolhat a vezetőségnek. Ígéretes a Manchester számára az is, hogy Amorim támadó felfogású, 3–4–3-as rendszerébe előszeretettel építi be a fiatalokat, így már most arról van szó, hogy a sérüléséből nemsokára felépülő Leny Yoro a középső védő, a 17 éves Harry Amass a bal oldali szárnyvédő pozíciójában kap helyet, míg a középpálya közepén Kobbie Mainoóra, a támadósor jobb szélén pedig Alejandro Garnachóra még több felelősség hárul majd, és máris lehet köréjük építeni a jövő csapatát.

Más kérdés, hogy Amorimnak, aki a Sporting előtt a Bragánál volt csak néhány mérkőzés erejéig vezetőedző élvonalbeli csapatnál, egyelőre kevés a nemzetközi tapasztalata, és most egyből a cápáktól hemzsegő mély vízbe dobták be. Igaz, a Sportingnál is valahogy így kezdődött a pályafutása 2020 márciusában, és akkor a bemutatkozó sajtótájékoztatóján a következőképpen kérdezett vissza a kétkedőknek: „Mi van, ha jól sül el?” 

ANGOL PREMIER LEAGUE
10. FORDULÓ
AFC Bournemouth–Manchester City 2–1 (Semenyo 9., Evanilson 64., ill. Gvardiol 82.)
Ipswich Town–Leicester City 1–1 (L. Davis 55., ill. Ayew 90+3.)
Kiállítva: K. Phillips (77., Ipswich)
Nottingham Forest–West Ham United 3–0 (Ch. Wood 27., Hudson-Odoi 65., Aina 78.)
Kiállítva: E. Álvarez (45+2., West Ham)
Southampton–Everton 1–0 (A. Armstrong 85.)
Liverpool–Brighton & Hove Albion 2–1 (Gakpo 69., Szalah 72., ill. Kadioglu 14.)
Wolverhampton Wanderers–Crystal Palace 2–2 (Strand Larsen 67., Joao Gomes 72., ill. Chalobah 60., Guéhi 77.)
Korábban
Newcastle United–Arsenal 1–0 (Isak 12.)

TOVÁBBI PROGRAM
VASÁRNAP
15.00: Tottenham Hotspur–Aston Villa (Tv: Match4)
17.30: Manchester United–Chelsea (Tv: Spíler1)
HÉTFŐN
21.00: Fulham–Brentford (Tv: Match4)