„Ha elmegyek, jelezni fogom, s nem fogok neheztelni a klubra. Nem fogom a Manchester Unitedet kritizálni, nem ilyen ember vagyok” – fogalmazott Marcus Rashford a Henry Winternek adott interjúban, amit a BBC szemlézett. A „vörös ördögök” első számú csapatában nyolc éve bemutatkozó játékos elmondása szerint készen áll egy új kihívásra, valamint arra, hogy megtegye pályafutása következő nagy lépését.
A 27 éves labdarúgó arra is kitért, hogy Ruben Amorim vezetőedző (Alejandro Garnachóval egyetemben) kihagyta a Manchester City elleni derbi meccskeretéből – a portugál tréner utólag leszögezte, hogy nem fegyelmi okok miatt döntött így.
„Nem esett jól, hogy nem jutottam szóhoz a derbin, de ez már a múlt, ráadásul megnyertük a meccset, szóval nincs értelme ezen rágódni. Persze ettől még csalódott vagyok, de van annyi rutinom, hogy ezt feldolgozzam. Most vagy leülök és sírok, vagy megpróbálom a maximumot nyújtani a legközelebb, amikor lehetőséget kapok” – mondta Rashford, majd közölte, hogy szívesen visszatérne az angol válogatottba Thomas Tuchel keze alá, miután a nyári Európa-bajnokság után távozó Gareth Southgate nem számolt vele a németországi kontinenstornán.
A transfermarkt.de szakportálon 55 millió euróra taksált játékos szavaira Rúben Amorim, a „vörös ördögök” vezetőedzője is reagált.
„Nem szeretek a jövőről beszélni, én a jelennel foglalkozom. Jobb csapat vagyunk Rashforddal a sorainkban. A klubnak nagy tehetségekre van szüksége, s Marcus is beleillik ebbe a kategóriába. Egyébként igaza van, csapatként egy új kihívással nézünk szembe, ami szerintem a legnehezebb a jelenleg a futballban. Bízom benne, hogy minden játékosom készen áll a bevetésre” – mondta a Tottenham elleni csütörtöki Ligakupa-meccset megelőző sajtótájékoztatóján Amorim, azt viszont nem közölte, hogy számít-e a manchesteri derbit kihagyó Rashford, Garnacho párosra a „sarkanytúsok” ellen.
A Manchester Unitedben eddig 426 meccsen 138 gólt jegyző Marcus Rashford a jelenlegi évadban 15 bajnoki meccsen négy találatot számlál.
1. Liverpool | 15 | 11 | 3 | 1 | 31–13 | +18 | 36 |
2. Chelsea | 16 | 10 | 4 | 2 | 37–19 | +18 | 34 |
3. Arsenal | 16 | 8 | 6 | 2 | 29–15 | +14 | 30 |
4. Nottingham Forest | 16 | 8 | 4 | 4 | 21–19 | +2 | 28 |
5. Manchester City | 16 | 8 | 3 | 5 | 28–23 | +5 | 27 |
6. Bournemouth | 16 | 7 | 4 | 5 | 24–21 | +3 | 25 |
7. Aston Villa | 16 | 7 | 4 | 5 | 24–25 | –1 | 25 |
8. Fulham | 16 | 6 | 6 | 4 | 24–22 | +2 | 24 |
9. Brighton & Hove Albion | 16 | 6 | 6 | 4 | 26–25 | +1 | 24 |
10. Tottenham | 16 | 7 | 2 | 7 | 36–19 | +17 | 23 |
11. Brentford | 16 | 7 | 2 | 7 | 32–30 | +2 | 23 |
12. Newcastle | 16 | 6 | 5 | 5 | 23–21 | +2 | 23 |
13. Manchester United | 16 | 6 | 4 | 6 | 21–19 | +2 | 22 |
14. West Ham | 16 | 5 | 4 | 7 | 21–29 | –8 | 19 |
15. Crystal Palace | 16 | 3 | 7 | 6 | 17–21 | –4 | 16 |
16. Everton | 15 | 3 | 6 | 6 | 14–21 | –7 | 15 |
17. Leicester City | 16 | 3 | 5 | 8 | 21–34 | –13 | 14 |
18. Ipswich Town | 16 | 2 | 6 | 8 | 16–28 | –12 | 12 |
19. Wolverhampton | 16 | 2 | 3 | 11 | 24–40 | –16 | 9 |
20. Southampton | 16 | 1 | 2 | 13 | 11–36 | –25 | 5 |