Videó: Robertson szerint az agresszivitás hiánya miatt csúszott ki kezükből a győzelem az Everton ellen

M. B.M. B.
Vágólapra másolva!
2025.02.13. 14:32
Fotó: Getty Images
A Spíler Tv-nek nyilatkozott az Everton elleni városi rangadót követően Andy Robertson, a Liverpool skót balhátvédje. A rutinos bekk elmondta véleményét a derbiről, a Liverpool sorsolásáról a következő hetekben és a bajnoki cím esélyéről is.

„A meccs jobban sikerült, mint tavaly, ám sajnos nem tudtunk nyerni. A mérkőzés nagy részében jól teljesítettünk, de végső soron a végeredmény számít, s mi elveszítettünk két pontot. Nem tudtuk begyűjteni a második labdákat, nem voltunk elég agresszívak, míg az Everton ebben egészen végig nagyon jó volt. Egy pontot azért így is szereztünk, szóval megyünk tovább” – mondta Robertson. 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik