A matétea is összeköti Szoboszlai Dominiket és Alexis Mac Allistert

T. Z.T. Z.
Vágólapra másolva!
2025.08.15. 14:28
null
Szoboszlai Dominik és Alexis Mac Allister (Fotó: Getty Images)
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Liverpool argentin világbajnoka, Alexis Mac Allister egy interjúban Szoboszlai Dominikról is beszélt.

A Liverpool argentin játékosa a The Players Tribune-nek adott terjedelmes interjút, amelyben egy kis rész erejéig Szoboszlai Dominikot is érintette.

Alexis Mac Allister egy vicces történeten keresztül beszélt a magyar csapattársával ápolt kapcsolatáról: „Ja, igen! Majdnem elfelejtettem. A dél-amerikai csoportba Szoboszlai Dominikot is befogadtuk. Nem beszél ugyan spanyolul, de odajön hozzánk, ott ül velünk és megissza az összes matét. Ő a mi fogadott magyar testvérünk” – fogalmazott a középpályás egyebek mellett az interjúban.

Az argentin játékos egyébként egy tavaly márciusi interjújában már beszélt arról, hogy sokat jelent számára a tradicionális dél-amerikai ital, a matétea fogyasztása. Akkor azt mondta: bár több csapattársát is rendszeresen megkínálja, egyedül Szoboszlai volt az, aki rákapott a forró frissítő ízére.

 

Legfrissebb hírek

David O’Connell: Szoboszlai Dominik tökéletes csapatkapitány lehet a Liverpoolban

Angol labdarúgás
23 órája

A Liverpool bejelentette Jérémy Jacquet szerződtetését

Angol labdarúgás
2026.02.03. 07:54

Heti légiósprogram: Szoboszlaiék rangadót vívnak a Manchester Cityvel

Légiósok
2026.02.02. 12:14

Szoboszlai a jövőjéről és a vezérszerepről, Kerkez az ütközéséről is beszélt

Angol labdarúgás
2026.02.01. 21:44

A Liverpool először nyert bajnokit 2026-ban

Angol labdarúgás
2026.01.31. 22:57

Konaté visszatér, de a védelemben így is lesznek hiányzói a Liverpoolnak

Angol labdarúgás
2026.01.30. 11:09

Két világ között: miért más a Liverpool Európában, mint Angliában?

Bajnokok Ligája
2026.01.30. 09:27

Szoboszlait ismét méltatták, Slot a kapott gól nélküli meccsnek örült

Bajnokok Ligája
2026.01.29. 14:34
Ezek is érdekelhetik