A Tottenham két vereség után nyerte meg a londoni rangadót

P.  GY. B. P. GY. B.
Vágólapra másolva!
2025.12.28. 19:27
Archie Gray (középen) fejese után a labda a kapuba tart (Fotó: Getty Images)
A Tottenham Archie Gray fejesével 1–0-ra nyert a Crystal Palace vendégeként az angol labdarúgó-bajnokság (Premier League) 18. fordulójának záró mérkőzésén.
Angol labdarúgás
6 órája

A leedsi gólgép ezúttal is a kapuba talált, döntetlent játszott egymással a két feljutó

Dominic Calvert-Lewin sorozatban a hatodik bajnoki mérkőzésén szerzett gólt.

Thomas Frank, a Tottenham vezetőedzője két játékosát is elveszítette a Liverpool ellen, Xavi Simons és Cristian Romero is piros lapot kapott, így egyikük sem játszhatott a Crystal Palace elleni londoni rangadón.

Mindkét csapat két bajnoki vereség után próbált talpra állni. A 17. percben úgy tűnt, hogy megszerzi a vezetést a Spurs, Richarlison négy méterről a kapuba lőtt, de az akció során Lucas Bergvall lesen állt, így videózás után Jarred Gillett játékvezető érvénytelenítette a gólt.

A Palace elsősorban Jean-Philippe Mateta révén próbált veszélyeztetni, de a hazai próbálkozások nem tették próbára Guglielmo Vicario kapust. A Tottenham ellenben a 42. percben már szabályos gólt szerzett, egy szögletet Randal Kolo Muani visszafejelt a hosszúról, Richarlison továbbtette a labdát, amit Archie Gray közelről a hálóba bólintott.

Az 55. percben egyenlítési lehetőséget szalasztottak el a hazaiak, Nathaniel Clyne visszafejelt labdáját Justin Devennynek csak a kapuba kellett volna passzolnia az ötösről, de rosszul vette át a labdát, majd fordulásból kapu fölé lőtt.

Húsz perccel később Mohammed Kudus beadása után Richarlison közelről a léc alá lőtt, de videózás után ismét nem adta meg Gillett a brazil támadó gólját. A 88. percben Wilson Odobert lezárhatta volna a mérkőzést, de lövése a kapufáról kifelé pattant. A Spurs azonban így is megnyerte a mérkőzést, két vesztes mérkőzés után szerzett újra pontokat, a Crystal Palace viszont egymás után harmadszor kapott ki.

ANGOL PREMIER LEAGUE
18. FORDULÓ
Crystal Palace–Tottenham Hotspur 0–1 (A. Gray 42.)
Korábban:
Sunderland–Leeds United 1–1 (Adingra 28., ill. Calvert-Lewin 47.)
A FORDULÓ TÖBBI EREDMÉNYE
Szombat
Chelsea–Aston Villa 1–2 (Joao Pedro 37., ill. Watkins 63., 84.)
Nottingham Forest–Manchester City 1–2 (O. Hutchinson 54., ill. Reijnders 48., Cherki 83.)
Arsenal–Brighton & Hove Albion 2–1 (Ödegaard 14., Rutter 52. – öngól, ill. Diego Gómez 64.)
Brentford–AFC Bournemouth 4–1 (Schade 7., 51., 90+6., Petrovics 39. – öngól, ill. Semenyo 75.)
Burnley–Everton 0–0
West Ham United–Fulham 0–1 (Jimenez 85.)
Liverpool–Wolverhampton Wanderers 2–1 (Gravenberch 41., Wirtz 42., ill. Bueno 51.)
Péntek
Manchester United–Newcastle United 1–0 (Dorgu 24.)

   
AZ ÁLLÁSMGyDVL–KGkP
1. Arsenal18133233–11+2242
2. Manchester City18131443–17+2640
3. Aston Villa18123329–19+1039
4. Liverpool18102630–26+432
5. Chelsea1885530–19+1129
6. Manchester United1885532–28+429
7. Sunderland1877420–18+228
8. Brentford1882828–26+226
9. Crystal Palace1875621–20+126
10. Fulham1882825–26–126
11. Tottenham1874727–23+425
12. Everton1874718–20–225
13. Brighton & Hove Albion1866626–25+124
14. Newcastle1865723–23023
15. Bournemouth1857627–33–622
16. Leeds United1855825–32–720
17. Nottingham Forest18531018–28–1018
18. West Ham18341119–36–1713
19. Burnley18331219–34–1512
20. Wolverhampton1821610–39–292

 

Legfrissebb hírek

A leedsi gólgép ezúttal is a kapuba talált, döntetlent játszott egymással a két feljutó

Angol labdarúgás
6 órája

A jövő csapatkapitánya? Szoboszlai az eltiltása ellenére is a Liverpoollal volt – videó

Angol labdarúgás
10 órája

Slot Frimpongot méltatta a Wolves legyőzése után, de Wirtz megkönnyebbüléséről is beszélt

Angol labdarúgás
15 órája

Ha rossz, akkor is jó – Ballai Attila publicisztikája

Angol labdarúgás
23 órája

A csereként beálló Watkins duplájával fordított és sorozatban 11. alkalommal nyert az Aston Villa

Angol labdarúgás
Tegnap, 20:26

Hozta a kötelezőt a Brighton ellen és visszaállt az élre az Arsenal

Angol labdarúgás
Tegnap, 17:57

Wirtz először talált be tétmérkőzésen, a Liverpool egy góllal legyőzte a Wolvest

Angol labdarúgás
Tegnap, 17:56

Cherki gólt és gólpasszt jegyzett Nottinghamben, a City győzelmi kényszerbe hozta az Arsenalt

Angol labdarúgás
Tegnap, 15:23
Ezek is érdekelhetik