
A mérkőzés utáni sajtótájékoztatón – amint arról a klub honlapja beszámolt – Slot többek között arról beszélt, hogy tisztában voltak vele, nehéz feltörni ellenfelük védekezését – a Sunderland kevés gólt kapott eddigi mérkőzésein –, de többre számított a gólhelyzetek, a kidolgozott lehetőségek alapján. Szerinte a vendégek gólja nem igazi gólhelyzetből született, mivel távoli lövés pattant meg, és bár az ő egyenlítésüknél is irányt változtatott a labda, de Florian Wirtz két csel után jócskán a tizenhatoson belülről lőtt, ami viszont valódi gólszerzési esély volt. A holland tréner szerint csapata nagyjából húsz helyzetet alakított ki ezen a mérkőzésen.
Arra a felvetésre, hogy az ellenfelek talán már nem félve jönnek az Anfieldre, úgy reagált, hogy „a félelem faktor” nem múlt el, ugyanakkor elismerte, hogy a vendégcsapatok mostanában úgy érkeznek hozzájuk, hogy akár jó eredményt is elérhetnek. Már csak azért is, mert amikor az idény elején sorozatban jöttek a győzelmek, akkor sem nyertek könnyedén. Ugyanakkor nem értett teljesen egyet azzal, hogy a szerdai összecsapáson a Sunderlandnek megnőtt volna az önbizalma a második félidőre, mert szerinte végig a Liverpoolnál volt a labda, és jórészt a vendégek térfelén zajlott a játék.
A vezetőedző kitért rá, hogy az utolsó percekben közel álltak a győzelem kiharcolásához, ugyanakkor egy ellentámadásból ők is kaphattak volna gólt, de a visszafutó Federico Chiesa kisegítette Alisson Beckert, amikor Wilson Isidor a félpályáról egyedül vezette kapura a labdát.
„A döntetlent minimum megérdemeltük” – összegzett Slot.
A Liverpool FC vasárnap javított valamit az összképen, mert 2–0-ra nyert a West Ham United vendégeként, ezzel a 12. helyről előrelépett, de az újabb győzelem elmaradt. A döntetlennel jelenleg a nyolcadik pozíciót foglalja el a címvédő.
| Szoboszlai sem érti, mi nem működik a Liverpoolnál |
| „Tök őszintén, nincs bennem jó érzés, mert itthon azért szebben és sokkal jobban kellene játszanunk, és ennél tudunk is sokkal jobban. Megvannak a játékosaink hozzá, megvan a minőségünk hozzá, megvannak a szurkolóink hozzá, minden megvan hozzá, hogy egy ilyen mérkőzést három ponttal zárjunk. Valamiért ez nem ment most sem. Szombaton van egy új lehetőség, élni kell vele” – mondta a Spíler Tv-nek a magyar középpályás, aki kitért arra is, hogy az utóbbi meccseikhez hasonlóan a West Ham ellen sem volt igazán gördülékeny a csapat játéka, még a győzelem ellenére sem. De ahogy a többi meccsen, úgy a következőn, a Leeds ellen is csak a győzelem elfogadható a Liverpool számára. |
ANGOL PREMIER LEAGUE
14. FORDULÓ
LIVERPOOL FC–SUNDERLAND AFC 1–1 (0–0)
Liverpool, Anfield. Vezette: Atwell
LIVERPOOL: Alisson – Joe Gomez (C. Jones, 65.), Konaté, Van Dijk, Robertson (Kerkez, 86.) – Gravenberch, Mac Allister – Szoboszlai, Wirtz, Gakpo (Szalah, a szünetben) – Isak (Chiesa, 86.). Menedzser: Arne Slot
SUNDERLAND: Roefs – Hume, Mukiele, Ballard, Alderete, Mandava – Talbi (O'Nien, 90+1.), G. Xhaka, Sadiki, Le Fée – Brobbey (Isidor, 62.). Menedzser: Regis Le Bris
Gólszerző: Mukiele (81. – öngól), ill. Talbi (67.)
| 1. Arsenal | 14 | 10 | 3 | 1 | 27– 7 | +20 | 33 |
| 2. Manchester City | 14 | 9 | 1 | 4 | 32–16 | +16 | 28 |
| 3. Aston Villa | 14 | 8 | 3 | 3 | 20–14 | +6 | 27 |
| 4. Chelsea | 14 | 7 | 3 | 4 | 25–15 | +10 | 24 |
| 5. Crystal Palace | 14 | 6 | 5 | 3 | 18–11 | +7 | 23 |
| 6. Sunderland | 14 | 6 | 5 | 3 | 18–14 | +4 | 23 |
| 7. Brighton | 14 | 6 | 4 | 4 | 24–20 | +4 | 22 |
| 8. Liverpool | 14 | 7 | 1 | 6 | 21–21 | 0 | 22 |
| 9. Manchester United | 13 | 6 | 3 | 4 | 21–20 | +1 | 21 |
| 10. Everton | 14 | 6 | 3 | 5 | 15–17 | –2 | 21 |
| 11. Tottenham | 14 | 5 | 4 | 5 | 23–18 | +5 | 19 |
| 12. Newcastle | 14 | 5 | 4 | 5 | 19–18 | +1 | 19 |
| 13. Brentford | 14 | 6 | 1 | 7 | 21–22 | –1 | 19 |
| 14. Bournemouth | 14 | 5 | 4 | 5 | 21–24 | –3 | 19 |
| 15. Fulham | 14 | 5 | 2 | 7 | 19–22 | –3 | 17 |
| 16. Nottingham Forest | 14 | 4 | 3 | 7 | 14–22 | –8 | 15 |
| 17. Leeds United | 14 | 4 | 2 | 8 | 16–26 | –10 | 14 |
| 18. West Ham | 13 | 3 | 2 | 8 | 15–27 | –12 | 11 |
| 19. Burnley | 14 | 3 | 1 | 10 | 15–28 | –13 | 10 |
| 20. Wolverhampton | 14 | – | 2 | 12 | 7–29 | –22 | 2 |








