A Paks hosszabbított a fiatal középpályásával

A Paksi FC újabb szerződéshosszabbításról számolt be, Gyurkits Gergő 2029-ig érvényes új megállapodást kötött a tolnaiakkal. A fiatal középpályás a Paksi FC színeiben mutatkozott be 2022-ben az NB I-ben, és azóta is a csapatot erősíti egy pécsi és egy siófoki kölcsönjátékot leszámítva.
„Természetesen örömmel írtam alá az új szerződésem, de jobb lett volna egy olyan fázisban szignózni, mikor jól megy a csapatnak. A következő napokban azon vagyunk, hogy ismét a győzelmek útjára lépjünk. Ami a céljaimat illeti, szeretnék sztenderd kezdő játékos lenni, minél több időt a pályán tölteni, és mindenben segíteni a csapatot, hogy a jövőben is ugyanolyan sikereket érjünk el, mint az előző két idényben. Számomra a hosszabbítás magától értetődő volt, mikor megjött a megkeresés, egy másodpercig nem gondolkodtam rajta” – olvasható Gyurkits Gergő nyilatkozata a Paksi FC hivatalos honlapján.
A 23 éves labdarúgó a mostani idényben 13 bajnoki meccsen négyszer talált be az NB I-ben, összesen 39 meccsen hat gólnál jár.

Súlyos büntetést kapott Gera Dániel






