Nincs mese, muszáj győznie a Liverpoolnak

GYENGE BALÁZSGYENGE BALÁZS
• Liverpool
Vágólapra másolva!
2026.01.17. 08:30
null
Szoboszlai Dominik csókokat dobhat szombaton a liverpooli közönségnek, ha a csapat megszerzi idei első győzelmét a Premier League-ben (Fotó: Reuters)
Arne Slot, a Liverpool menedzsere mindent elrendezett Szoboszlai Dominikkal a kupamérkőzés után, Kerkez Milos posztriválisának, Andrew Robertsonnak, valamint Mohamed Szalahnak a jövője fontos beszédtémává vált, de bármi is legyen, a Burn­ley ellen csak a győzelem elfogadható szombaton a PL-címvédőnél.  

A bajnokságban is nyerni kell– így summázható a Liverpoolra váró következő feladat. A címvédő sorozatban három döntetlennel nyitotta az új évet a Premier League-ben, és bár akad köztük kifejezetten értékes is, a Burnley ellen szombaton hazai pályán egyértelműen kudarc lenne a pontvesztés, főleg a hét eleji kupasikert követően.

Arne Slot menedzser csapata immár tizenegy tétmérkőzés óta veretlen, de a naptári évben még nyeretlen a bajnokságban, miután a Leeds (0–0), a Fulham (2–2), majd a listavezető Arsenal (0–0) ellen is csak egy pontot szerzett – igaz, utóbbi döntetlen értékesnek számít, elsősorban lélektanilag –, hogy aztán a harmadosztályú Barnsley-t 4–1-es győzelemmel ejtse ki az FA-kupából. 

„Már nagyon várjuk a Burnley elleni meccset. Szeretnénk megmutatni, hogy a sok labdabirtoklásból végre több helyzetet tudunk kialakítani. Az elmúlt hetekben rengeteget dolgoztunk ezen, s remélem, hamarosan elérkezik a pillanat, amikor minden összeáll. Ahhoz viszont, hogy több lehetőséget teremtsünk, jobban ki kell nyílnunk, ami kockázattal jár, igaz, kevés kontrát engedtünk az ellenfeleknek az utóbbi időben. Meg kell találnunk az egyensúlyt” – mondta pénteki sajtótájékoztatóján Arne Slot, aki lapunk érdeklődésére a csapat magyar légiósairól is nyilatkozott. 

„Beszéltem Szoboszlai Dominikkal a kupameccs után, minden el van rendezve. Volt egy kevésbé szerencsés megoldása, ami az ellenfél góljához vezetett, miközben ragyogó megmozdulásokat láthattunk tőle: többek között lőtt egy nagyszerű gólt és adott egy parádés ­passzt Florian Wirtznek” – mondta a holland szakvezető a magyar válogatott csapatkapitányáról, aki szombaton is a kezdőbe várható, míg Kerkez Milos szereplésével kapcsolatban kitérő választ adott.

„Meglátjuk, kezd-e. Andy Robertson azt mondta, szeretne játszani és szüksége van meccsekre, de nemcsak ők ketten járnak ebben a cipőben. Én már tudom, kit vetek majd be” – mondta az edző, utalva Kerkez posztriválisa, Andrew Robertson helyzetére. A skót válogatott védő szerződése a nyáron lejár, januártól tehát szabadon tárgyalhat más klubokkal, július elsejétől pedig ingyen távozhat a „vörösöktől”. Korábban úgy nyilatkozott, szívesen maradna még az Anfieldben, de több körülményt szeretne mérlegelni, mielőtt döntést hoz, és persze a Liverpoolon is sok múlik. 

A klub ugyanakkor jelenleg nem áll rózsásan a keret kiegyensúlyozottságát tekintve, és szinte a bal oldali védő posztja az egyetlen, amelyen két, egymást megfelelő szinten váltó játékos áll Arne Slot rendelkezésére. Hasonlóan érdekes lesz, mit hoz a tavasz Mohamed Szalahnak, aki nemsokára visszatér az Afrikai Nemzetek Kupájáról.

 „Ami köztünk történik, az kettőnkre tartozik, nem osztom meg a privát beszélgetéseim részleteit – mondta Arne Slot az egyiptomival kapcsolatban, akivel még az elutazása előtt rendezte a viszonyát a játékos hírhedtté vált kirohanását követően, ám az érdemi rész, a visszatérés csak most következik. – Boldog vagyok, hogy újra velünk lesz. Akkor is örömmel látnám viszont, ha tizenöt támadóm lenne, de nem ez a helyzet.”  

Hogy a Liverpool a januári átigazolási időszakban legalább részben be tudja-e foltozni a tátongó lyukakat, egyelőre kérdés, az már biztos, hogy a korábban kiszemelt Antoine Semenyót elvitte a Manchester City, és azon sem kell meglepődni, ha a védelembe szánt Marc Guéhi is az égszínkékeknél köt ki. Ha ehhez hozzávesszük, hogy Alexander Isak szinte az idény végéig kidőlt, Conor Bradley pedig biztosan nem játszhat már az évadban, Federico Chiesa távozása nem kerül le a napirendről, Harvey Elliott visszaszerzése az Aston Villától egyre távolibb lehetőségnek tűnik és Ibrahima Konaté nyáron lejáró szerződése sincs még megoldva, nos, akkor egyértelmű: nem csak Arne Slotra vár óriási feladat a következő időszakban.

Rövid távon mindenesetre a Burnley legyőzése a legfontosabb feladat.

ANGOL PREMIER LEAGUE
22. FORDULÓ, szombati mérkőzések
13.30: Manchester United–Manchester City (Tv: Spíler1)
16.00: Chelsea–Brentford (Tv: Match4)
16.00: Leeds United–Fulham
16.00: Liverpool–Burnley (Tv: Spíler1) – élőben az NSO-n!
16.00: Sunderland–Crystal Palace
16.00: Tottenham Hotspur–West Ham United
18.30: Nottingham Forest–Arsenal (Tv: Spíler1)
Vasárnap rendezik
15.00: Wolverhampton Wanderers–Newcastle United (Tv: Spíler1)
17.30: Aston Villa–Everton (Tv: Spíler1)
Hétfőn rendezik
21.00: Brighton–Bournemouth (Tv: Match 4)

   
AZ ÁLLÁSMGyDVL–KGkP
  1. Arsenal21154240–14+2649
  2. Manchester City21134445–19+2643
  3. Aston Villa21134433–24+943
  4. Liverpool21105632–28+435
  5. Brentford21103835–28+733
  6. Newcastle2195732–27+532
  7. Manchester United2188536–32+432
  8. Chelsea2187634–24+1031
  9. Fulham2194830–30031
10. Sunderland2179521–22–130
11. Brighton & Hove Albion2178631–28+329
12. Everton2185823–25–229
13. Crystal Palace2177722–23–128
14. Tottenham2176830–27+327
15. Bournemouth2168734–40–626
16. Leeds United2157929–37–822
17. Nottingham Forest21631221–34–1321
18. West Ham21351322–43–2114
19. Burnley21341422–41–1913
20. Wolverhampton21141615–41–267

 

 

Legfrissebb hírek

Sajtóhír: megszületett az egyezség, Tóth Alex Angliába igazol

Labdarúgó NB I
14 órája

Guéhi a Liverpool helyett a Man. Cityé lesz; sikeredzőjét is elveszíti a Palace

Angol labdarúgás
20 órája

Kerkez: Nem könnyű a mélyen védekező csapatok ellen játszani

Angol labdarúgás
21 órája

„Minden el van rendezve” – Slot már nem foglalkozik Szoboszlai hétvégi hibájával

Angol labdarúgás
Tegnap, 11:08

Dupla Tízes: ilyen Liverpoolban élni Szoboszlai Dominikék körül 

Angol labdarúgás
2026.01.15. 16:46

Nem mond le a Bajnokok Ligája-indulásról a Manchester United

Angol labdarúgás
2026.01.15. 14:53

Michael Carrick lett a Manchester United vezetőedzője – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.01.13. 20:26

Arne Slot Szoboszlai hibájáról: Ilyet nem lehet csinálni, beszélnem kell vele

Angol labdarúgás
2026.01.13. 07:59
Ezek is érdekelhetik