Virgil van Dijk: A szakértőknek felelősségteljesen kell nyilatkozniuk

Sz. Zs. O.Sz. Zs. O.
Vágólapra másolva!
2026.02.06. 13:47
Virgil van Dijk (Fotó: Getty Images)
A Sky Sports műsorában beszélgetett Virgil van Dijk és Gary Neville, a holland védő érintette a fiatalokat érő kritikákat is. Úgy véli, a szakértők sokszor provokáló dolgokat mondanak, és nem gondolnak bele, hogy ez miként hat mentálisan a játékosokra.

Személy szerint én meg tudok birkózni vele, ám kicsit aggódom a következő generáció miatt. A kritikával nincs probléma és része is lesz mindig a játéknak, de megfelelő szinten kell tartani. Néha olyan dolgokat mondanak, amelyek provokálják a játékosokat anélkül, hogy gondolnának a játékosok, különösen a fiatalabb generáció mentális egészségére, akik folyamatosan jelen vannak a közösségi médiában” – mondta Van Dijk a műsorban.

Nem ez az első eset amikor a holland védő felszólal az ilyen esetekkel kapcsolatban, novemberben Wayne Rooney kritikáira reagált, amikor az angol legenda a holland középső védőt hibáztatta a Liverpool gyengébb formája miatt. Néhány nappal később, amikor legyőzték hazai pályán a Real Madridot, szintén visszatért Rooney reakciójára.

Nem csak a Liverpool sztárjait éri kritika, januárban Paul Scholes és Nicky Butt tett megjegyzést Lisandro Martínezre, hogy Erling Haaland úgy játszik majd ellene, mint egy kisgyerek ellen. Az argentin csak annyit reagált: 

„A tévében mindenki beszél, de a szemünkbe senki sem mondja.”

 

 

Legfrissebb hírek

Rooney: Artetán úrrá lett a pánik a United ellen

Angol labdarúgás
2026.01.26. 14:07

MU: Gary Neville három sztáredző közül választaná ki Michael Carrick utódját

Angol labdarúgás
2026.01.15. 15:28

Rooney nyitott arra, hogy visszatérjen a Manchester Unitedhez

Angol labdarúgás
2026.01.13. 10:08

Egyből nekiment a Chelsea új főnökének Carragher és Neville

Angol labdarúgás
2026.01.06. 12:13

Kemény üzenetek a krízisbe kerülő Liverpoolnál

Angol labdarúgás
2025.11.24. 11:08

Rooney szerint túlzott volt az írek ünneplése a Puskás Arénában, Roy Keane másképp látja

Foci vb 2026
2025.11.21. 10:58

Eden Hazard és Gary Neville is bekerült a PL Hírességek Csarnokába

Angol labdarúgás
2025.10.30. 10:08

Gary Neville: Kerkez a Liverpool gyenge pontja

Angol labdarúgás
2025.10.27. 12:20
Ezek is érdekelhetik