Mindössze negyedórás autóút választja el David William Moyes szülőhelyét, Bearsdent a glasgow-i Govan Roadtól, ahol Alex Ferguson felnőtt. A negyedórás út során társadalmi választóvonalat is átlép az arra járó: Bearsden Nagy-Britannia legtehetősebb települései között van, „gazdag és sznob” helynek tartják. Ehhez képest Moyes háttere közel sem „gazdag és sznob”: édesapja ugyanannál a hajógyárnál dolgozott, mint Alex Fergusoné – igaz, ő nem fizikai munkásként, hanem műszaki rajzolóként, majd később mérnöktanárként dolgozott.

A két család még egy ponton találkozott: idősebb David Moyes tanári munkája mellett a Drumchapel Amateurs FC-nél edzősködött (felesége mosta és tisztította a szereléseket), Alex Ferguson pedig játszott a csapatban, ahogy persze az ifjabb David Moyes is megfordult a Drumchapelben. Ferguson a tízes, Moyes az ötös számot viselte a klubnál. A fiatal Moyes 16 éves korában Izlandon is edzett egy kicsit (az ÍBV-vel gyakorolt), majd 1980-ban szerződést kapott a Celtictől, holott Rangers-drukker volt. A megbízható középső védőnek számító Moyes a Celticet követően megjárta a Cambridge Unitedet, a Bristol Cityt, a Shrewsburyt, a Dunfermline-t – itt magyar játékostársa is volt: Kozma István, érdekes módon Kozma tagja a helyi hírességek csarnokának, míg Moyes még nem! –, a Hamiltont, majd a Prestont, utóbbi csapatnál kezdett el edzősködni is, miután papírjait már 22 évesen megszerezte.

Győzelemmel debütált, ahogy később az Evertonnál is, 1998 és 2002 között irányította a Prestont, feljebb és feljebb jutva, sikeresen – annyira, hogy 2002 márciusában kopogtattak nála a liverpooli kékek. Ott is skót menedzser – Walter Smith – örökébe lépett, és a Fulham elleni, 2–1-es sikerrel rajtolt. Az első feladata (akárcsak a Prestonnál) a kiesés elleni harc volt, majd jött a stabilizáció. Első hónapjai után az Everton a 15. helyen végzett a Premier League-ben, majd a következő idényben a kékek megtörték az Arsenal maratoni veretlenségi sorozatát, és a 7. helyen zártak.

A következő szezonban szenvedés jött (39 ponttal a 17. helyen végzett a csapat, pont nem kieső helyen), aztán 2004–2005-ben a megtáltosodás: az Everton a nyáron elvesztette Wayne Rooneyt, ehhez képest szenzációs meneteléssel a 4. helyen zárt a Premier League-ben, ez pedig BL-selejtezőre jogosító hely volt. A BL-főtábla nem jött össze, a szezont pocsékul kezdő Everton pedig a 2005–2006-os idényben a 11. helynek is örülhetett. Aztán jött egy 6., két 5., egy 8., majd két 7. hely – a viszonylag szűkös költségvetésű Everton „beköltözött” az angol labdarúgás felsőházába, igaz, trófeát nem tudott nyerni.

A legközelebb ehhez 2009. május 30-án járt, mikor az FA-kupa döntőjében a Chelsea-vel mérkőzött meg – hiába azonban Louis Saha első percben esett gólja, a londoniak örülhettek a végén. Az „átigazolással” biztossá vált, hogy Moyes nagyobb trófea nélkül (vagy élvonalbeli bajnoki dobogós helyezés nélkül) ül a Manchester United kispadjára – legutóbb a hetvenes években Frank O'Farrell került így a „vörös ördögök” menedzseri posztjára. O'Farrell utódainak (Tommy Docherty, Dave Sexton, Ron Atkinson, Alex Ferguson) mind volt már érmük vagy trófeájuk, amikor az MU élére kerültek.

FEL KELL NŐNI A FELADATHOZ?

A fentiekből is látszik, hogy a Manchester United nem trófeahalmozó múltja miatt szerződtette Moyest. A Ferguson-mentoráltnak számító Everton-menedzser megmutatta eddig, hogy remekül tud közösséget építeni, csapatot újjászervezni (mivel az Everton legjobbjait rendszeresen elviszik a nagyok, erre szüksége is volt), kritikus helyzeteket jól kezelni (a liverpooliak jó néhányszor kezdték zuhanórepüléssel az idényt), okosan gazdálkodni (erre is szüksége volt – Bill Kenwright klubelnök pénztárcája közel sem nyílik könnyen), viszont még nem mutatta meg, hogy tud küzdelemsorozatot nyerni, és nemzetközi tapasztalata is viszonylag „vékony”.

A trófeák hiánya és a viszonylagos nemzetközi tapasztalatlanság a legszembetűnőbb akkor, ha a Moyes-regnálás előtti kérdőjeleket nézzük meg. Azért van még ezekből több is.

Hogyan fogja kezelni a kemény és megalkuvást nem tűrő Moyes (érdemes a közeli képeken megnézni a szemeit...) a Manchester United sztárjait – hisz ilyen kaliberű (ekkora egójú?) játékosokkal az Evertonnál nem volt dolga?

Milyen taktikai felfogást honosít meg? Az Everton menedzsereként (ez a játékosanyagból is adódott természetesen) reaktív, nagycsapatok ellen ritkán kezdeményező, kőkeményen daráló játékot alkalmazott. Nagy hangsúlyt fektet a szélső- és szélsőhátvéd-játékra, illetve az oldalváltásokra, amelyeket az egyik belső középpályás dirigál (Mikel Arteta volt erre a legjobb példa). Kiváló és alapos ellenfél-megfigyelő, remekül térképezi fel az ellenfél gyengeségeit. A Manchester Unitednél nyilván nem „evertonos” futballt alkalmaz (miért tenné, hisz sokkal erősebb kerettel dolgozhat), ez pedig újabb kérdőjel: milyen hamar tud átváltani „nagycsapat-menedzserbe”?

Mennyit javít a nagyok elleni idegenbeli mérlegén? Moyes leggyengébb pontja az Evertonnál a nagycsapatok elleni idegenbeli szereplés volt: nem tudott nyerni bajnokit csapatával az Old Traffordon, az Anfielden, az Emiratesben (illetve a Highburyben) és a Stamford Bridge-en sem. Negyvenöt bajnoki meccset vívott a négy naggyal szemben idegenben, egyet sem nyert meg (0–18–27 a mérleg). Nyilván a Manchester Uniteddel ezen azért könnyebb lesz javítani...

Milyen gyorsan veszi fel az „európai tempót”? Moyes kizárólag az Evertont irányította nemzetközi kupamérkőzésen, csupán egyszer volt pozitív mérlege csapatával – a 2007–2008-as szezonban, amikor az UEFA-kupa nyolcaddöntőjébe vezette a liverpooliakat, hogy ott a Fiorentina aztán megállítsa őket. Moyes összesített mérlege 13–2–10 az európai kupákban.

MIÉRT TUD FELNŐNI A FELADATHOZ?

Mert munkamániás és elhivatott tanuló. Moyes már játékoskorában is menedzsernek készült, rendkívüli tudatossággal. Imád tanulni, nyitott az új (edzés)módszerekre, alapos elemző és megfigyelő – híres „védjegye” a teljesítményt mérő, színkódokkal ellátott tábla, amelyet még nem sokan tudtak megfejteni... „Készül” saját játékosaiból is, dossziékat tölt meg a róluk szóló feljegyzésekkel.

Mert „született vezető.” Akár játékosokat, akár más edzőket kérdeznek meg, Moyes jellemzésénél hamar előkerül az, hogy valódi vezér, aki megköveteli és meg is kapja a tiszteletet játékosaitól. Őszinte, nyílt és egyenes, vasakarata és eltökéltsége a játékosokra is átragad. Ugyanakkor nem az, akivel könnyen lehetne kukoricázni – míg a fergusoni „hajszárító” fegyelmező ereje legendás, Moyes jeges tekintete bármikor alkalmas a futballisták körében „vérfagyasztásra”.

Mert bírja Ferguson támogatását és hozzá hasonló karakter. Talán a legfontosabb faktor: Moyes „kiválasztott utód”, Sir Alex Ferguson feltétel nélküli támogatásával. Mivel Ferguson a klubnál marad, Moyes bármikor fordulhat mentorához. „Ez egy isteni ajándék számára, hiszen nincs olyan dolog, amit Sir Alex ne tudna a futballról és a Manchester Unitedről” – vélekedik Roy Hodgson.

Ugyanakkor persze adódik is a kérdés: nem lesz-e Moyes számára túl hosszú, és mindent beborító Sir Alex Ferguson árnyéka?

A következő hat (?) szezon megadja a választ – július elsejével a Premier League egyik legmegbecsültebb menedzsere nekilát karrierje legnagyobb feladatának.