MU: rutinos nigériai csatárt szerződtettek Kínából fél évre

I. SZ.I. SZ.
Vágólapra másolva!
2020.02.01. 06:24
null
Odion Ighalo fél évre írt alá a Manchester Unitedhoz (Fotó: AFP)
A Manchester United bejelentette, hogy az idény végéig kölcsönbe szerződtette Odion Ighalót a kínai Sanghaj Senhuától. A 30 éves nigériai csatár 2014 és 2017 között a Watfordban 99 mérkőzésen 39 gólt szerzett.

 

Ighalo 2017-ben a Csangcsun Jatajhoz szerződött, s két idényt követően ment át a sanghaji együtteshez, amelynél 19 mérkőzésen tíz gólt szerzett.

Az Afrikai Nemzetek Kupájának selejtezőjében hét, a tornán öt gólt szerzett.

„Odion rutinos játékos, elsősorban azért érkezik, hogy ebben a fél évben kipróbáljunk vele egy új játékrendszert. Vérbeli profi, aki ki fogja használni azt a kevés időt, amit nálunk tölt” – mondta róla Ole Gunnar Solskjaer.

A norvég nem győzte hangsúlyozni, hogy a Sportingtól szerződtetett Bruno Fernandessel ellentétben Ighalo nem hosszú távú megoldás, elsősorban Marcus Rashford sérülése miatt volt szükség a szerződtetésére.

Ighalót tavaly januárban a Barcelona próbálta szerződtetni, de visszautasította a katalánok ajánlatát, és Kínában maradt.

A Unitednak azonban nem mondott nemet, már öt éve azt mondta a Watford játékosaként, hogy a Premier League-be szerződésének egyik fő oka az volt, hogy az Old Traffordon játszhasson. Ighalo még Kínában tartózkodik, a napokban utazik Angliába.


 

Legfrissebb hírek

Tarol a Premier League, a Real Madrid és a Barcelona a top 10-ben sincs a tévés bevételek alapján

Spanyol labdarúgás
15 órája

Ruben Amorim az FA-kupa-kiesés után: A cél a Premier League megnyerése!

Angol labdarúgás
23 órája

Tizenegyesekkel ejtette ki a Fulham az MU-t az FA-kupa nyolcaddöntőjében

Angol labdarúgás
2025.03.02. 20:24

Továbbra is szenved a Leicester, ezúttal a West Hamtől kapott ki

Angol labdarúgás
2025.02.27. 22:53

Londoni csatárgondok: David Seaman szerint nyáron a helyére kerülhet a kirakós utolsó darabja az Arsenalnál

Angol labdarúgás
2025.02.27. 20:23

Tehetséges argentin támadó középpályás csatlakozott a Manchester Cityhez

Angol labdarúgás
2025.02.27. 16:23

Videó: a Dorog–Újpest MK-meccsen is bemondták Szoboszlai gólját

Angol labdarúgás
2025.02.27. 13:23

Két hónapra kidőlt a Manchester City védője

Angol labdarúgás
2025.02.27. 09:43
Ezek is érdekelhetik