PL: őrült hajrá végén a Wolves legyűrte a Chelsea-t

Vágólapra másolva!
2023.12.24. 16:05
null
Végül Matt Doherty gólja jelentette a három pontot a Wolvesnak (Fotó: Getty Images)
A Premier League egyetlen vasárnapi mérkőzésén a Chelsea 2–1-es vereséget szenvedett a Wolverhampton vendégeként, miután a Wolves a második félidő elején egy szöglet után vezetést szerzett, s a londoniak csak a hazaiak második gólja után tudtak szépíteni.

A gól nélküli első félidőt követően a Wolverhampton nagy lendülettel kezdte a második játékrészt és öt percen belül meg is lett ennek a gyümölcse, amikor Pablo Sarabia szöglete után Mario Lemina a londoniak ötöséről – állva – fejelhetett a Chelsea kapujába.

A folytatásban a Chelsea ugyan jóval többet birtokolta a labdát, ám nem sikerült egyenlítenie a vendégcsapatnak, és annak ellenére, hogy egy alkalommal Toti a gólvonalról vágta ki Christopher Nkunku lövését, igazából gyors kontráinak köszönhetően a Wolves állt valamivel közelebb az újabb gólhoz.

Végül aztán úgy alakult, hogy a 11 perces ráadásban mindkét csapat betalált: előbb azt hihettük, hogy a 86. percben csereként beszálló Matt Doherty révén a Wolves eldöntötte a három pont sorsát a 93. percben, ám három perccel később jött Nkunku és visszaállította az egygólos különbséget. A hátralévő percekben pedig már hiába próbálkozott az újabb gólszerzéssel a Chelsea, végül pont nélkül zárta az ünnepi kirándulást.

ÖSSZEFOGLALÓ

ANGOL PREMIER LEAGUE
18. FORDULÓ
Wolverhampton Wanderers–Chelsea 2–1 (Lemina 51., Doherty 90+3., ill. Nkunku 90+6.)

AZ ÁLLÁS
1. Arsenal 18 12 4 2 36–16 +20 40
2. Liverpool 18 11 6 1 37–16 +21 39
3. Aston Villa 18 12 3 3 38–22 +16 39
4. Tottenham 18 11 3 4 37–24 +13 36
5. Manchester City 17 10 4 3 40–20 +20 34
6. West Ham 18 9 3 6 31–30 +1 30
7. Newcastle 18 9 2 7 36–22 +14 29
8. Manchester United 18 9 1 8 18–23 –5 28
9. Brighton & Hove Albion 18 7 6 5 34–31 +3 27
10. Chelsea 18 6 4 8 29–28 +1 22
11. Wolverhampton 18 6 4 8 23–30 –7 22
12. Bournemouth 17 6 4 7 24–32 –8 22
13. Fulham 18 6 3 9 26–31 –5 21
14. Brentford 17 5 4 8 24–24 0 19
15. Crystal Palace 18 4 6 8 18–26 –8 18
16. Everton* 18 8 2 8 23–22 +1 16
17. Nottingham Forest 18 3 5 10 19–33 –14 14
18. Luton Town 17 3 3 11 18–32 –14 12
19. Burnley 18 3 2 13 18–36 –18 11
20. Sheffield United 18 2 3 13 13–44 –31 9

*Pontlevonás: Everton 10 pont

Legfrissebb hírek

Csaknem hárommillió forintért vették meg Szoboszlai City ellen viselt mezét

Angol labdarúgás
2025.03.04. 15:54

Romano szerint Kerkez nyáron távozik a Bournemouthtól

Angol labdarúgás
2025.03.04. 15:20

Tarol a Premier League, a Real Madrid és a Barcelona a top 10-ben sincs a tévés bevételek alapján

Spanyol labdarúgás
2025.03.03. 17:09

Videó: a Wolves támadója megütötte, lefejelte Kerkezt, majd a földön is belerúgott

Angol labdarúgás
2025.03.02. 11:50

Kerkez Milosék végigtámadták a Wolves elleni FA-kupa-meccset, végül tizenegyesekkel jutottak tovább

Angol labdarúgás
2025.03.01. 19:00

Aranylabdaesélyek – Cselőtei Márk publicisztikája

Angol labdarúgás
2025.02.28. 23:03

Továbbra is szenved a Leicester, ezúttal a West Hamtől kapott ki

Angol labdarúgás
2025.02.27. 22:53

Londoni csatárgondok: David Seaman szerint nyáron a helyére kerülhet a kirakós utolsó darabja az Arsenalnál

Angol labdarúgás
2025.02.27. 20:23
Ezek is érdekelhetik