Pistorius-ügy: mégsem engedik meg a házi őrizetet

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.08.19. 20:05
Egyelőre nem engedik meg Oscar Pistoriusnak, hogy 10 hónap után házi őrizetben töltse le a hátralévő időszakot a Reeva Steenkamp meggyilkolásáért kiszabott ötéves börtönbüntetésből.


A mozgássérült Pistorius kiengedését házi őrizetbe a dél-afrikai Igazságügyi Minisztérium akadályozta meg. A szervezet szerint újra kell vizsgálni a feltételes szabadlábra helyezés lehetőségét az erre kijelölt szervnek, mert túl korán határozott erről.
A mozgássérült Pistorius kiengedését házi őrizetbe a dél-afrikai Igazságügyi Minisztérium akadályozta meg. A szervezet szerint újra kell vizsgálni a feltételes szabadlábra helyezés lehetőségét az erre kijelölt szervnek, mert túl korán határozott erről.

Az eredeti tervek szerint Pistoriust pénteken engedték volna ki. A minisztérium szóvivője, Mthunzi Mhaga az eNCA televíziós csatornának elmondta, nem biztos, hogy a feltételesen szabadlábra helyezésről ítélő tanács péntek előtt összeül.

A minisztérium közleménye rávilágít arra, hogy Pistoriusnak a büntetése egy hatodát, tehát tíz hónapot le kellett volna ülnie, mielőtt beszélnek a kiengedéséről. Csakhogy a kérdést június 5-én tárgyalták, vagyis mindössze nyolc hónap után. „Ezért a feltételes szabadlábra helyezésről szóló döntést fel kell függeszteni” – mondta Mhaga.

 

Legfrissebb hírek

Dél-Afrika: kiengedték a börtönből a barátnőjét meggyilkoló Pistoriust

Atlétika
2024.01.05. 09:24

Feltételesen kiengedik a börtönből Oscar Pistoriust

Atlétika
2023.11.24. 13:58

Atlétika: már pénteken szabadulhat a gyilkosságért elítélt paralimpikon

Atlétika
2023.03.30. 17:33

Atlétika: a gyilkosság miatt elítélt Pistorius egy feltétellel szabadulhat

Atlétika
2021.11.09. 12:02

Dél-Afrika: 13 évre emelték Pistorius börtönbüntetését

Atlétika
2017.11.24. 09:45

Dél-Afrika: perújítás – súlyosabb büntetést kérnek Pistoriusra

Atlétika
2017.11.03. 12:51

Kép: kiakadtak, betiltották a gyilkos olimpikont idéző öltözetet

Atlétika
2017.10.21. 13:44

Fotó: „rettegett” börtön, szűk cella – itt bűnhődik évekig Pistorius

Egyéb egyéni
2016.07.07. 14:09
Ezek is érdekelhetik