Gyulai Memorial: újabb klasszisok jelezték, elindulnak

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.06.15. 09:50
A tavalyi verseny legnagyobb sztárja, David Rudisha újra indul a Gyulai István Memorial – Atlétikai Magyar Nagydíjon, július 4-én.

A szervezők csütörtöki hírlevele emlékeztet, hogy a kenyai futó tavaly a világ akkori legjobb eredményével (1:43.35 p) nyert 800 méteren a Székesfehérvári Regionális Atlétikai Központban, s megkapta a Dr. Spiriev Bojidar-trófeát, amelyet a legjobb teljesítményt nyújtó induló vehet át. A világcsúcstartó a riói olimpián 1:42.15 perccel védte meg címét, aminél 2016-ban senki sem futott jobbat a kétkörös távon. Minden idők nyolc legjobb ideje közül hat Rudisha nevéhez fűződik 800-on.

Az olimpiai bajnok és a világbajnok lesz az Európa-bajnoki ezüstérmes Baji Balázs ellenfele 110 méter gáton. A riói aranyérmes Omar McLeod már kétszer indult a Gyulai Memorialon, de még nem tudott győzni. A jamaicai az egyetlen sprinter a világon, aki 110 m gáton 13 másodpercen, 100 méteren pedig 10 másodpercen belüli eredménnyel büszkélkedhet. McLeoddal ellentétben az orosz Szergej Subenkov 2015-ben megnyerte a versenyt, abban az évben a világbajnoki címet is begyűjtötte.

A nőknél visszatér minden idők egyik legeredményesebb atlétanője, Veronica Campbell-Brown. A jamaicai versenyző háromszoros olimpiai és háromszoros világbajnoki aranyérmes, s a Gyulai Memorial háromszoros győztese.

 

Legfrissebb hírek

Illovszky Dominik óriási futással elődöntős 60 méteren

Atlétika
2025.03.08. 13:04

Tizenegy év után tér vissza Budapestre a Gyulai Memorial

Atlétika
2025.02.11. 15:23

Molnár Attila országos csúcsot döntve nyert 400 méteren a belgrádi fedett pályás versenyen

Atlétika
2025.01.29. 18:53

Az atlétikai Gyulai Memorial is szerepel az arany kategóriás sorozatban

Atlétika
2025.01.21. 16:44

Az egykori ezüstlány már a világcsúcsra hajt – portré Keely Hodgkinsonról

Képes Sport
2025.01.15. 12:02

Rekord: kilencmillió dollárra nő a Gyémánt Liga pénzdíjazása

Atlétika
2024.09.18. 13:56

Tovább tart Tebogo jó formája, Ingebrigtsen ismét kikapott

Atlétika
2024.09.05. 22:55

Halász Bence: Remélem, mindenki büszke rám otthon, mert ez emberes munka volt

Párizs 2024
2024.08.04. 23:23
Ezek is érdekelhetik