Vivicittá: csaknem 30 ezer nevezőt várnak a szervezők

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2019.04.09. 19:48
Csaknem 30 ezer nevezőre számítanak a szervezők a szombaton és vasárnap sorra kerülő 34. Telekom Vivicittá városvédő futáson, melynek rajtja és befutója ezúttal is a hagyományos helyszínen, a Margitszigeten lesz.

Kocsis Árpád versenyigazgató az M1 aktuális csatorna Ma este című műsorában kedden azt mondta, az előzetes nevezések alapján 1400-an lesznek azok, akik először teljesítik majd a félmaratonit, és közülük a nők lesznek nagyobb létszámban.

„Általános tendencia az utóbbi években, hogy a részt vevő hölgyek száma folyamatosan emelkedik, néhány évvel ezelőtt még csak az indulók 15-20 százaléka volt nő, ez mostanra pozitív irányba változott” – jelentette ki Kocsis Árpád, aki azt is elmondta, hogy több mint tízezer nézőre számítanak a hétvégi eseményen. Hozzátette, hogy minden célba érkező emlékérmet kap a szervezőktől.

A rajt a Margitszigeten lesz, a félmaratoni útvonala a Duna két partján, a pesti és budai rakpartokon vezet majd, a célt pedig szintén a Margitszigeten alakítják ki.

Legfrissebb hírek

Molnár Attila országos csúcsot döntve nyert 400 méteren a belgrádi fedett pályás versenyen

Atlétika
2025.01.29. 18:53

Az egykori ezüstlány már a világcsúcsra hajt – portré Keely Hodgkinsonról

Képes Sport
2025.01.15. 12:02

Rekord: kilencmillió dollárra nő a Gyémánt Liga pénzdíjazása

Atlétika
2024.09.18. 13:56

Tovább tart Tebogo jó formája, Ingebrigtsen ismét kikapott

Atlétika
2024.09.05. 22:55

Halász Bence: Remélem, mindenki büszke rám otthon, mert ez emberes munka volt

Párizs 2024
2024.08.04. 23:23

Talán soha nem fáradtam el ennyire – Takács Boglárka

Párizs 2024
2024.08.04. 12:21

Kós olimpiai bajnok, női gyorsváltónk hatodik, Hámori negyeddöntős – ez történt csütörtökön az olimpián

Párizs 2024
2024.07.16. 16:30

Atlétika: országos csúccsal Eb-döntős a férfi váltónk

Atlétika
2024.06.11. 23:49
Ezek is érdekelhetik