Atlétika: Ez volt életem utolsó tízpróbája – Zsivoczky-Pandel

– Negyvenkét évesen 7109 ponttal megnyerte a tízpróba országos bajnokságot. Jólesett újra versenyezni?
– Jól! Nagyon élveztem, de bevallom, elfáradtam, mert a tízpróba nehéz versenyszám, pláne negyvenkét évesen – mondta Zsivoczky-Pandel Attila.

– Mikor és miért jutott eszébe, hogy rajthoz álljon?
– Eredetileg nem terveztem, de egy sajnálatos esemény miatt így alakult. Eredetileg a feleségem és tanítványom, Zsivoczky-Farkas Györgyi indult volna az országos bajnokságon, azonban öt-hat héttel előtte, még a talence-i többpróbaverseny előtt megsérült, és úgy voltunk vele, mielőbb gyógyuljon meg, hogy fel tudjon készülni az ob-ra. Ez a folyamat azonban elhúzódott, ezért kezdtem el gondolkodni azon, hogy elindulok a versenyen. Egyrészt bennem is megvolt az igény rá, másrészt trénerként dolgozva edzésben vagyok, még ha nem is végzek célirányos munkát. A speciális felkészülésem négy hetet vett igénybe, két keményebb és két könnyebb hét volt mögöttem.

– Minek köszönhető, hogy ilyen jó eredményt tudott elérni? Ehhez nem elég kizárólag a rutin.
– Sokszor magam is beszállok a tanítványaim munkájába, igaz, nem tervszerűen, inkább csak ha van kedvem hozzá. Viszont tény, hogy emiatt magasabb alapról tudtam kezdeni a célirányos edzéseket. Azt persze tudtam, hogy bizonyos versenyszámokban nem lehet csodát tenni, a négyszáz és az ezerötszáz méteres síkfutásnál ez pontosan látszott is, mert azokban nem lehet rutinnal pótolni az edzésmunkát. De van, ahol a szervezet emlékezőképessége sokat segít.

– Azért edzett egyedül is?
– Persze, de szigorúan a napi programhoz igazítva. Minden idő függvénye, hiszen első helyen mindig a tanítványok állnak. Egy edző sokat van a pályán, ezért nem olyan nagy ördöngösség megoldani, hogy egy-másfél órát magam is tréningezzek. Inkább elhatározás kérdése.

– Az előbb említette, hogy a futószámok nehezek voltak. Melyik szám ment jól?
– A három dobószám, a súlylökés, a diszkoszvetés és a gerelyhajítás egészen jól sikerült. És persze a magasugrás is, ebben a négy versenyszámban az eredményeim még közel vannak a nemzetközi mezőnyhöz is. Ez azonban kevés, hiszen van hat másik szám, amiben viszont már egyáltalán nem vagyok olyan jó, mint régen. A magasugrásnak egyébként különösen örültem, mert eredetileg 196 centis ugrással meg lettem volna elégedve, aztán másodszorra sikerült átvinnem a 202 centit is!

– Legutóbb a 2014-es Európa-bajnokságon indult. Hogyan áll a visszavonulással?
– Hivatalosan még nem vonultam vissza, és egyelőre nem is akarok, az ugyanis bürokratikus folyamat is, és ha az ember egyszer visszavonul, a hivatali eljárás miatt jóval nehezebb visszatérnie. Egyvalamiben azonban biztos vagyok: ez volt életem utolsó tízpróbája. Nagyon szeretem csinálni, de ezúttal már többször is erőt kellett vennem magamon, és rájöttem, ez nem a negyven felettiek sportja. Egyéni számokban talán még elindulok a jövőben, ha lesz kedvem hozzá.

– Hogyan kezdett el edzőként dolgozni?
– Akkor kezdődött minden, amikor nem sikerült kijutnom a 2012-es londoni olimpiára. Akkor még Bakai Józsi bácsi edzette Farkas Györgyit és Krizsán Xéniát, de mivel az egészsége nem engedte, hogy tovább végezze a munkáját, megkért, hogy folytassam és vegyem át a felkészítésüket. Az első perctől kezdve nagyon komolyan kellett velük foglalkoznom. Azóta vagyok Györgyi edzője, aki ma is az első számú tanítványom amellett, hogy a feleségem. Xéni fél év után váltott, és Szabó Dezsővel kezdett el együtt dolgozni. Aztán 2013 decemberében elhunyt Benkő Ákos, és klubja, a Gödöllői EAC megkeresett, hogy vegyem át a tanítványait. Közben a Testnevelési Egyetemen is elkezdtem tanszéki mérnökként dolgozni, de azért elvállaltam azt az öt-hat sportolót, és egy többpróba alapú felkészülést kezdtem végezni velük. Jelenleg Györgyi mellett van öt tanítványom, akiket tízpróbára oktatok, és egy tehetséges honvédos lány. Ráadásul idén áprilistól a Budapesti Honvéd atlétikai szakosztályát szakmai vezetőként is segítem.

– Mi az oka annak, hogy ön után nem voltak igazán jó tízpróbázóink, miközben a női szakágban sokkal jobban álltunk és állunk?
– Erre a kérdésre komplex a válasz. Egyrészt az összes atlétikai számban valamennyi országban létezik egy természetes fluktuáció. Ez alól a tízpróba sem kivétel, és most éppen a hullámgörbe alján vagyunk. De ettől a versenyszám még nem halt meg, csak meg kell találni azokat a tehetséges fiatalokat, akik hajlandók dolgozni azért, hogy eredményeket érjenek el. Ugyanakkor kell egy mag, a kilencvenes években például Fejes Zoli bácsi csoportjában többen is voltunk kiemelkedő, nyolcezer pont feletti többpróbázók, akik húztuk egymást: Szabó Dezső, Munkácsi Sándor, Kürtösi Zsolt és jómagam. Aztán még a 2012-es olimpián ott volt Szabó Attila, de azóta valóban csend van. A tanítványaimon látom, mennyire keményen dolgoznak a munka és az iskola mellett, de úgy gondolom, egy bizonyos szintet el kell érni ahhoz, hogy az ember csak ezzel tudjon foglalkozni. Ez pedig sok tényezőn múlik.

– És az utánpótlás?
– Régen létezett egy Héraklész-program, amelyet Bakai Józsi bácsi remekül tartott kézben a hétpróbázó lányoknál, de sajnos a tízpróbában valamiért nem volt ilyen jó az összefogás. Szerintem ez is oka lehet a mostani szegényesebb időszaknak.

– Akkor lesz vele munka bőven, hogy újra életet leheljenek bele.
– Nekem szívügyem a többpróba, de szerencsére vannak remek szakemberek ebben az országban. Nagyon fontos a motiváció. Én annak idején olimpiai bajnok akartam lenni, így keltem és így feküdtem, aki ma hasonló célokkal belevág ebbe, annak tudnia kell, hogy napi huszonnégy órán át ezzel kell foglalkoznia. Teszem hozzá, mint egyébként bármilyen más versenyszámban is. Elszántság és elhatározás, ez kell hozzá. Ha ez megvan, az már sok mindenen átsegíti az embert.