A jó és a rossz küzdelme – egy különleges rivalizálás története

A londoni olimpia után csökkent Usain Bolt motivációja, hiszen már vitathatatlanul a világ legjobb sprintere, valóságos élő legenda volt. Mielőtt azonban tényleg jóllakott volna, felbukkant valaki, aki miatt az elkövetkező négy évet is úgy végigdolgozta, mint a korábbiakat, gyakran összeszorított fogakkal.

Justin Gatlin minden szempontból ideális riválisa volt Boltnak. Egyrészt a múltja miatt: az amerikai sprinter már olimpiai (2004) és világbajnoknak (2005) mondhatta magát, de kétszer is eltiltották dopping miatt, előbb 2001 és 2003 között két, majd 2006 és 2010 között négy évre. Utóbbi esetben eredetileg nyolc évet kapott, de miután együttműködött a hatóságokkal, felezték a büntetését. Csoda, hogy az Egyesült Államokon kívül mindenhol kifütyülték? Még Sebastian Coe, a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) elnöke is úgy vélte, hogy egy életre el kellett volna tiltani. A gyanú 2012 után azért is élt vele kapcsolatban, mert legnagyobb sikereit harmincéves kora után érte el. És Gatlin most Usain Bolttal állt szemben, akinek sohasem volt doppingügye.

A kettejük közötti másik látványos különbség a személyiségükből fakadt: míg a showman Boltot imádta a közönség, riválisa olyan volt a pályán, mint egy gép, amelyet felhúztak arra a 100 méterre. Nem mosolygott, nem szívesen beszélgetett, csak futott és ingerülten válaszolgatott az újságíróknak, vagy meg sem állt szót váltani velük. Bolt minden riválisának megadta a tiszteletet, és rendszeresen legalább fél óráig kint maradt a stadionban a szurkolókkal ünnepelni, Gatlin viszont azonnal elhagyta a pályát, amint lehetett.

A média nem meglepő módon lecsapott a lehetőségre, felépítette a jó és a rossz, a fény és az árnyék harcának mítoszát, amelyre a közönség is vevő volt – s ami azért is „működött”, mert többnyire a jó, azaz Bolt került ki belőle győztesen. Az újságok és az internetes oldalak igyekeztek kidomborítani az ellentétet, eszközökben nem válogatva, kétes forrású történeteket is bevetve. Manapság is tartja magát például az a sztori, miszerint egyik versenyük előtt Gatlin átköpött Bolt futósávjába – ezt az amerikai sprinter maga cáfolta a Nemzeti Sportnak 2017 júliusában, a székesfehérvári Gyulai Memorialon futott versenye előtt adott interjújában.

Bár 200 méteren korábban is találkoztak már, valódi párbajuk a londoni olimpia 100 méteres döntőjében kezdődött, amelyben Bolt 9.63-as olimpiai csúcsot futott, Gatlin pedig 9.79-cel harmadik lett. A következő év azonban úgy kezdődött, hogy miután Bolt „kikosarazta magát” az NBA All Star-gálájának celebmeccsén, az első fontos versenyen, a római Gyémánt Liga-viadalon Gatlin egy századdal legyőzte, amire senki sem számított – legkevésbé a jamaicai, aki lovaglóizom-húzódására fogta vereségét.

„Nem tudom, hány ember győzte már le Boltot, de óriási megtiszteltetés!” – lelkendezett Gatlin a váratlan siker után, és amíg neki egyre inkább a nemzetközi elitsorozat lett a fő terepe, Bolt kevesebb viadalt vállalt. Legnagyobb ellenfeleivel csak a világversenyeken szerette összemérni tudását és erejét, csak ezekre koncentrált. A 2013-as moszkvai világbajnokság azért volt különösen fontos neki, mert ki akarta javítani a két évvel korábbi tegui hibáját, amikor a döntőben kiugrott, kizárták, s honfitársa, Yohan Blake ülhetett fel a 100 méter trónjára.

Az orosz fővárosban a versenyszám történetében először fordult elő, hogy a százas döntőben négy futó is ugyanazt az országot képviselte: Usain Bolton kívül Nesta Carter, Kemar Bailey-Cole és Nickel Ashmeade is jamaicai színekben indult. Gatlin legyőzni nem tudta valamennyiüket, csak „befurakodott” közéjük: Bolt nyolc századot verve Gatlinre, 9.77-tel győzött, így újra ő lett a 100 méter királya, a második helyen befutó amerikain kívül az első ötben mindenki jamaicai volt. Bolt 200-on simán megvédte címét, érdemi ellenfele nem volt, és ő lett az első atléta, aki ezen a távon három egymást követő világbajnokságot meg tudott nyerni. Sőt, mivel Jamaicával újra aranyérmet szerzett a 4x100-as váltó döntőjében, hivatalosan is ő lett a világbajnokságok történetének legsikeresebb versenyzője.

A vb után Bolt Európában fejezte be a szezont, a brüsszeli és zürichi Gyémánt Liga-versenyen egyaránt legyőzte Gatlint. Igaz, a belga fővárosban a 100 méteres versenyszám hivatalosan nem számított bele a sorozatba, így pontot sem lehetett szerezni, összetettben pedig év végi vereségei ellenére amerikai riválisa végzett az élen, korábban ugyanis nyerni tudott a dohai, a eugene-i, a római és a monacói állomáson is. Az év atlétájává viszont újra Boltot választotta meg a nemzetközi szövetség, immár ötödik alkalommal.

A 2014-es volt Usain Bolt fekete éve: márciusi lovaglóizom-sérülése miatt kilenc hétig egyáltalán nem edzett, és később sem tudott formába lendülni. Mint nyilatkozta, csak a szurkolók miatt indult a glasgow-i Nemzetközösségi Játékokon, s ha már ott volt, csapattársaival versenycsúcsot döntött a 4x100 méteres váltóban. Száz méteren abban az évben csak Varsóban indult, ahol 9.98-cal fedett pályás világrekordot állított fel, a szabadéri szezonban azonban Gatlinnek nem volt ellenfele.

A következő év azzal kezdődött, hogy Bolt kijelentette, a 2017-es atlétikai világbajnokság után visszavonul. Elvesztette a motivációját, továbbra sem volt egészséges, kihagyta a teljes Gyémánt Liga-sorozatot. Csak kétszer futott 100 métert a 2015-ös pekingi vb előtt, amelyen mindenki Gatlint tartotta esélyesebbnek, aki a szezonban négyszer futott 9.80 másodperc alatt, míg Bolt egyszer sem. Viszont éppen Gatlin hozta vissza Boltot az életbe azzal, hogy az amerikai TMZ műsorvezetőinek élő adásban megígérte, visszaviszi a világbajnoki aranyat az Egyesült Államokba.

„Amikor láttam a felvételt, minden megváltozott” – mondta Bolt, akit az amerikai riválisok folyamatosan támadtak, hogy miért nem versenyez ellenük, miért bújik el, holott Bolt orvostól orvosig járt, hogy a főversenyre egészséges legyen. Ezzel sikerült felhúzniuk a címvédőt, aki azzal az eltökélt szándékkal utazott a kínai fővárosba, hogy helyére teszi amerikai ellenfeleit. Eleinte még döcögött a szekere a pekingi Madárfészek stadionban, az elődöntőben például azért is izgulni kellett, vajon továbbjut-e a borzalmas rajtját és a szoros befutót követően.

„Az elődöntő után az edzőm, aki amúgy keveset beszél, odajött hozzám, és megkérdezte, mégis, mi a franc van velem. Leteremtett, hogy nyugodjak már meg, hiszen én vagy a bajnok!” – emlékezett vissza Bolt, akire jó hatással voltak a szavak, a döntőben csak harminc méter után nézett fel először, és ő lepődött meg leginkább, hogy versenyben van. – A bemelegítésnél láttam Gatlin arcán a félelmet. Egész évben ellenfél nélkül versenyzett, így váratlanul érhette, hogy a döntőben ötven méter után valaki még mindig mellette fut. Az utolsó húsz méteren csak azt mondogattam magamnak: most ne eressz ki, most ne eressz ki!”

Bolt sohasem állt ilyen közel a vereséghez, de végül 9.79-cel megnyerte pályafutása legszorosabb versenyét, és a harmadik atléta lett Carl Lewis és Maurice Greene után, aki háromszor nyert világbajnoki aranyat 100-on. Egyetlen századdal előzte meg Gatlint (9.80), aki elkövette azt a hibát, hogy az utolsó métereken kinézett balra, Boltra, amivel időt veszített. Kettejük párharcát 200 méteren is a jamaicai nyerte meg 19.55-tel (Gatlin 19.74-gyel lett a második), a világ az évi legjobb idejével, de ennél is emlékezetesebb volt, hogy egy helyi operatőr, az őt filmező Szong Tao felborult mellette egy segwayjel, és a lábait kiütve magával sodorta az ünneplő Boltot. A sportoló megúszta sérülés nélkül, sőt a sajtótájékoztatón viccesen Gatlint hibáztatta, aki szerinte fizetett a sajtómunkásnak, hogy üsse el. A Bolt mellett ülő Gatlin vette a lapot, és kijelentette, kéri vissza a pénzét, mert az operatőr nem teljesítette a megbízást. S közös viccelődésük azt is megmutatta: bárhogy próbálta beállítani a média, Bolt és Gatlin nem voltak ellenségek soha, csak riválisok. Micsoda riválisok!

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Hosszabbítás 2019. december 21-i lapszámában jelent meg.)