Atlétika: Caster Semenya 200 méteren állna rajthoz Tokióban

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.03.13. 22:16
Minden bizonnyal 200 méteren indul a tokiói nyári olimpián Caster Semenya, a dél-afrikaiak 800 méteren kétszeres ötkarikás bajnok síkfutója.

„Mindig is az volt az álmom, hogy a legmagasabb szinten sportoljak, ezért döntöttem a váltás mellett" – írta közösségi oldalán a 29 éves sportoló. Hozzátette, nem volt könnyű így határoznia, de várja az új kihívást, és keményen fog dolgozni, hogy megszerezze a tokiói kvalifikációt.

A dél-afrikai versenyző pénteken 23.49 másodperc alatt teljesítette a második legrövidebb távot, az olimpiai szint 22.8 másodperc.

Semenya azért kényszerül a távváltásra, mert a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) 2018-as döntése nyomán szigorú szabályok vonatkoznak a női versenyzők tesztoszteronszintjére. Mivel ő hiperandrogenizmussal küzd, 400, 800 és 1500 méteren nem versenyezhet, amennyiben nem korlátozza gyógyszerekkel a tesztoszteronszintjét. Semenya és ügyvédei jogorvoslatért a nemzetközi Sportdöntőbírósághoz (CAS) fordultak, ám a szervezet tavaly júliusban igazat adott a WA-nak.

A nők esetében a hiperandrogenizmus akkor diagnosztizálható, amikor a szervezetben a férfihormonok aktivitása a normál érték fölé kerül. Ennek egyik legfontosabb tünete a szokásosnál magasabb tesztoszteronszint. Ez a hormon növeli az izomtömeget, az erőt, az állóképességet befolyásoló hemoglobinszintet.

Semenya a 2012-es, londoni és a 2016-os, riói olimpián is megnyerte a 800 méteres síkfutást, és háromszor, 2009-ben, 2011-ben és 2017-ben világbajnok is lett ezen a távon.

Legfrissebb hírek

Újraéledhet a nemi szűrővizsgálat

Egyéb egyéni
2024.10.19. 08:27

Párizs 2024: nem indul az 1500 méteres síkfutás korábbi világbajnoka

Párizs 2024
2024.08.01. 17:46

Párizs 2024: „Van egy üvegpoharam Tokióból, abból senki más nem ihat”

Párizs 2024
2024.07.16. 14:16

Semenya harca – ötkarikás történetek

Párizs 2024
2024.06.29. 09:42

A kínaiak szerint hamisak az úszóik elleni doppingvádak

Úszás
2024.04.22. 14:27

Tokió 2020: kizárhatják a kínai váltót, a WA tagadja; pontszerző helyen a magyarok – sajtóhír

Úszás
2024.04.20. 11:39

Ausztrál vádak szerint 23 kínai úszó doppingolt a tokiói olimpia előtt

Úszás
2024.04.20. 10:41

Atlétika: Semenyának adott igazat a strasbourgi emberjogi bíróság

Atlétika
2023.07.11. 15:02
Ezek is érdekelhetik