Hatvanéves Merlene Ottey, aki húsz éve még felfutott Sydneyben a dobogóra

Mindeközben a jamaicai Merlene Ottey csak futott és futott, tökéletes alakján szinte semmit sem változtatott a kor, húszévesen ugyanúgy ott állt az olimpiai dobogón, mint két évtizeddel később – más kérdés, hogy azért egy-egy doppingeset neki is árnyékot vetetett a karrierjére. De csak árnyékot, hiszen végül nem tiltották el. Raklapnyi érmét nyilván egy külön lakásban tartja, hogy elférjenek, fájdalom, épp olimpiai arany nincs köztük. Pedig többször is csak egy hajszál, Atlantában 100 méteren például öt ezredmásodperc hiányzott hozzá. (A világbajnokságokról három aranya is van, de itt is veszített el döntőt – 1993-ban 100-on – mindössze egyetlen ezreddel…)

Merlene Ottey meglehetősen vállalható géneket örökölt, hiszen jamaicai nagymamája két éve még a 105. születésnapját ünnepelte, csak azt sajnálhatta, hogy a férjét akkor már tizenegy éve eltemette, mert a nagypapa mindössze 99 évet élt meg. Ennek tükrében nem is olyan meglepő, hogy Merlene túl a 40. születésnapján még felfutott a sydneyi dobogóra.

Persze 1980 nyarán még kevesen tudták, ki is az a jamaicai kislány, aki Moszkvában, a fél nyugati világ által bojkottált olimpián harmadik lett 200 méteren. Húsz évre rá viszont már nagyasszonyként ünnepelték, és amikor a váltóval dobogóra állhatott, senki sem mulasztotta el megemlíteni, hogy ezzel ő a világ valaha volt legidősebb olimpiai érmes sprintere, egyben női atlétája.

Az ifjú Merlene Ottey négy évvel Moszkva előtt, a nagyszerű Donald Quarrie 200-on nyert montreali aranyérmét hallgatta otthon a rádióban, és ennek hatására határozta el, hogy komolyabban veszi a sportot, és ő is dicsőséget hoz Jamaicának. Hétgyermekes család negyedik gyerekeként született Cold Springben, édesanyja mesélt neki az atlétákról, gyakran indult a versenyeken, amelyeket még műszaki középiskolásként is gyakran mezítláb futva nyert meg.

Az áttörést másokhoz hasonlóan neki is az hozta meg, hogy 1979-től a Nebraskai Egyetemen kapott ösztöndíjat (diplomázott is annak bölcsészkarán 1984-ben), és a 19 éves Merlene Ottey a Puerto Ricó-i Pánamerikai Játékokon rögvest harmadik lett 200 méteren.

Moszkvában aligha állhatott volna fel az olimpiai dobogóra, ha az amerikaiak a szovjetek afganisztáni intervenciója miatt nem bojkottálják a XXII. Nyári Olimpiai Játékokat (de 66-od magukkal megtették, mások csak NOB-zászló alatt induló egyéni sportolókat engedtek el a birodalom fővárosába), Jamaica viszont Ottey szerencséjére kimaradt a sport-hidegháborúból.

1980, Moszkva, 200 m, az első olimpiai érem

Los Angelesben a keletnémetek (így az egy évvel korábbi, 1983-as első atlétikai vb két női sprintbajnoka, Marlies Göhr és Marita Koch) nem voltak ott – a 24 éves Merlene köszönte szépen, 100-on és 200-on is bronzérmes lett. És alighanem váltóban is minimum az lett volna, ha kolléganői a fináléban nem bénáznak az egyik váltásnál, és nem kell beérniük a nyolcadik hellyel.

Szöulban már nagy név volt, biztos éremesélyes, és a hosszú idő után végre majdnem teljes olimpián (hat ország azért távolmaradt, de például Kuba vagy Észak-Korea bojkottja az ég adta világon semmit sem befolyásolt a női rövid távok eredményein) mutathatta meg, mire képes. Florence Griffith-Joynert persze akkor és ott élő ember nem verhette meg, de Ottey mögötte jó eséllyel pályázott az érmek valamelyikére. Erre 100-on az amúgy sikerrel teljesített negyeddöntőben megsérült, és visszalépett az elődöntőtől, 200-on összeszorított fogakkal még rajthoz állt, de a történelem első, negyedik helyezettként elért 22 mp-en belüli idejével (21.99) négy századdal lecsúszott a dobogóról, a jamaicai váltó pedig éppen Merlene Ottey miatt nem volt ott a döntő rajtvonalán, mert a befutóembernek az elődöntőben kiújult az izomsérülése. Pech.

A Los Angeles-i olimpia után férjhez ment Nathaniel Page amerikai atlétához, aki a moszkvai olimpiáról a bojkott miatt még magasugróként maradt le, az 1990-es Jóakarat-játékokon viszont már 400 gáton (!) lett negyedik. Felesége 1987 márciusában még Ottey-Page néven nyert ezüstérmet 200-on az indianapolisi fedett pályás vb-n, de válásukról legkésőbb az esztendő nyarán a világ is értesülhetett, mert a római szabadtéri világbajnokságon hősünk már ismét Merlene Ottey néven száguldozott, és lett mindkét sprinttávon harmadik. Nem véletlen, hogy a jamaicai szépséget ekkor már világszerte Bronzkirálynőnek hívták.

Annak tükrében, hogy ötven felett is futott még, szinte szóra sem érdemes, hogy Ottey 1990-ben betöltötte a harmincat, hiszen pályafutása legnagyobb sikerei ekkor még előtte voltak. Ráadásul Európában összedőltek a kommunista rendszerek, amit Ottey elsősorban volt NDK-s és szovjet riválisaira utalva a következő nyilatkozattal kommentált: „Amikor a fal leomlott, egyből sokkal jobban kezdtem érezni magam. Rögtön meg is néztem a bronzérmeimet, és a kelet-európai lányokra gondolva azon meditáltam, vajon nem érnének-e aranyat vagy ezüstöt…”

Barcelonában, a 1992-es olimpián 200-on nyert bronzot, a 100-as fináléban pedig úgy lett ötödik, hogy öten futottak hat századmásodpercen belül, és valamennyiük ideje 10-essel kezdődött. Ugyanitt a váltó célba sem ért, mert a jamaicai lányok elejtették a botot, Otteyt ebben a műfajban egyszerűen verte a balsors, holott Juliet Cuthbert vagy korábban Grace Jackson személyében ugyancsak egyéni olimpiai érmes klasszisokkal futott (vagy futott volna, ha eljut hozzá a bot…) közös kvartettben.

Nem törődött bele a dobogó alacsonyabb fokaiba, a világbajnokságokon például hatszor is megkoronázták – először 1989-ben éppen Budapesten, fedett pályán, amikor a régi Budapest Sportcsarnokban március 4-én óriási fölénnyel, élete legjobbjával, 22.34-gyel, honfitársa, Jackson előtt megnyerte a 200 métert.

1993, Stuttgart, 200 m, az első egyéni világbajnoki cím

Az igazság pillanata 1996-ban Atlantában jöhetett volna el, Ottey tényleg pazar formában érkezett meg a XXVI. olimpiára, ám pechjére Gail Devers is, aki 100-on az atlétikatörténelem egyik legkisebb különbségével, öt ezredmásodperccel megverte a 36 éves nagyasszonyt. Hivatalosan mindketten 10.94-et repesztettek, és a célfotó amerikai bajnokavatást eredményezett. (Devers három évvel korábban az 1993-as világbajnokságon ennél is kevesebbel – egyetlen ezreddel, 10.811-gyel a 10.812 ellenében – verte meg az elátkozott Merlene Otteyt. Aki 200-on aztán aranyérmes lett, nem véletlen, hogy utána a stuttgarti közönség három percig állva ünnepelte… – két évvel később Göteborgban pedig megvédte a címét.) Az atlantai 200-on (22.24) 12 századdal kapott ki Marie-José Perectől, holott az elődöntőben futott 22.08-cal simán olimpiai bajnok lehetett volna. A váltóval viszont csodával határos módon ezúttal nemcsak célba ért, de a finisben vagy ötméteres hátrányból futotta le az orosz Irina Privalovát, és hozta be harmadiknak a jamaicai stafétát.

1996, Atlanta, 100 m, 5 ezred hiányzott: minden idők legszorosabb olimpiai döntője

Ezeket a hőstetteit olyan nagyon nem méltányolta hazája, amikor egy évvel a sydneyi játékok előtt nandrolont, azaz anabolikus szteroidot mutattak ki a vizeletében a luzerni verseny után, és az IAAF azonnal eltiltotta. („Úgy döntöttem, hogy ez az év lesz az utolsó, és remélhetőleg megkapom a lehetőséget, hogy az álmom valóra váljon, futhassak Sydneyben, majd nyugdíjba menjek” – nyilatkozta fellebbezése pozitív elbírálásában reménykedve 2000 tavaszán Ottey.) Úgy harcolt az igazáért, mint az érmekért a pályán, és 2000-ben előbb a jamaicai, majd a nemzetközi szövetség is felmentette a kirótt kétéves büntetés alól, miután a Nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) megállapította, hogy a mintavételnél hiba történt, a megismételt doppingteszt viszont a kijelölt határidőn belül elmaradt…

Sydneyben aztán a pályán végül úgy-ahogy kárpótolta az élet (na, nem aranyakkal…), hiszen 100-on egy századdal lemaradt volna a dobogóról, de a győztes, egyben a játékok legnagyobb sztárja, Marion Jones 2007-ben egy amerikai doppinglabor bedőlése után a nagy nemzetközi nyomásra bevallotta, hogy tiltott teljesítményfokozókkal élt, így kétéves pereskedés után 2009-ben megfosztották 2000-es érmeitől. (Az ezüstérmes görög Ekatherina Thanu 2004-ben csúszott meg, így az ő sydneyi ezüstjéből nem lett arany, de a második helyét és az érmét faramuci módon megtarthatta.) Kedvenc távján, 200-on Ottey nem indulhatott, mert csak negyedik lett a válogatón, váltóban pedig kizárólag a döntőben futott, és hiába volt a jamaicaiaké a legjobb idő az előfutamban és az elődöntőben is, a fináléban a bahamaiak új világcsúccsal megverték Otteyékat… Előtte azonban hatalmas botrány kerekedett abból, hogy fiatalabb csapattársnői fellázadtak ellene. Szerintük Ottey egyszerűen kifúrta a jamaicai olimpiai csapatból a 23 éves Peta-Gaye Dowdie-t, az előző évi vb-n bronzérmes jamaicai váltó tagját, a 400-on bronzérmes, a 4x400-as váltóval ezüstérmes Gregory Haughton pedig szabályos Ottey-ellenes tüntetést szervezett az olimpiai faluba. A Jamaicai Olimpiai Bizottság már-már hajlott arra, hogy a demonstrálóknak adjon igazat, de a NOB a sarkára állt, és közölte, ha a karibi sportolók nem hagyják abba a cirkuszt, az egész csapatot hazazavarja a játékokról – Ottey így futhatott végül a 4x100-as váltóban.

2000, Sydney, 4x100 m, az utolsó olimpiai érem

A nagy Merlene természetesen vérig sértődött a történteken, és a szerinte hálátlan Jamaica helyett új hazát választott magának. Edzője, Srdjan Djordjevic kedvéért már 1998-ban Szlovéniába költözött (ne menjünk el amellett, hogy így értelemszerűen a doppingügye is ljubljanai lakosként érte), és 2002-ben fel is vette déli szomszédunk állampolgárságát. Ekkor már 42 éves volt, de ez nem akadályozta meg abban, hogy szlovén színekben induljon a világversenyeken, és a 2003-as fedett vb-n még 60 méteren nyert is egy bronzot. Majdnem 43 évesen.

Az athéni olimpián három századdal csúszott le a döntőről, míg Pekingbe 48 évesen már nem tudta kvalifikálni magát, ehhez 0.28 mp hiányzott. 2012-ben 52 évesen (ezzel abszolút korrekorder az Eb-ken) még váltóban futott a helsinki Európa-bajnokságon, de a londoni olimpiára már nem jutott el.

Csak ekkor érezte úgy, hogy elég, és levette a szögest. 2014-ben Svájcba költözött, azóta ott él – miközben eredeti hazája nem bocsátott meg neki, hiába volt Merlene Ottey 1979 és 1995 között tizenháromszor Jamaicában az Év női sportolója, 1995-től pedig hivatalosan is sportnagykövet. A nők között világcsúcsot jelentő kilencszeres olimpiai érmes, továbbá vb-éremhalmozó, és fedett pályán 200-on immár 27 éve 21.87-tel ő tartja a világrekordot. Mint ahogyan természetes az is, hogy a 35 éven felüliek valamennyi sprintvilágcsúcsa Merlene Otteyé…