Kerekes Gréta a színház deszkái helyett választotta a futópályát

Hogy bírja a mindennapokat – színház nélkül?
Nehezen. Hiányzik a világ régi rendje, így az is, hogy színházba járhassak. Március második felére is volt jegyem a fővárosi Centrál Színházba, izgatottan vártam a Nemek és igeneket, mert nagyon szeretem a Centrál társulatát, de sajnos addigra becsuktak a színházak.

Milyen gyakran fér bele egy-egy előadás?
A színházi évadban havi egyszer biztosan megyek, amihez még a legsűrűbb versenyidőszakban is ragaszkodom. A színház teljesen kikapcsol, a lelki békémhez szükség van rá. Az előadásokon átszellemülök, olyan, mintha másik dimenzióba kerülnék, annyira beleélem magam abba a világba, amelyben a darab játszódik.

Vígjáték vagy dráma?
Jobban élvezem a vidám darabokat, musical- és operettrajongó vagyok. Nemigen van az Operettszínház műsorán darab, amelyet ne láttam volna. A Csárdáskirálynő vagy a Mágnás Miska után még órákkal később, otthon is a szerepben élek. A legismertebb dalokat a nappali közepén, a zuhany alatt és autóban is szoktam énekelni. Miután fejlődik az előadásmódom, a párom is egyre jobban viseli. Egy olyan slágert, mint a Szép város Kolozsvár, képes vagyok verseny előtt is meghallgatni.

Nem mondja komolyan, hogy operettslágerekkel melegít egy-egy futamra?
Pedig előfordul. Más stílusú dalok is vannak a lejátszási listámon, de a Cintányéros cudar világ vagy a Húzzad csak kivilágos virradatig legalább úgy bepörget, mint egy rapszám. Tudom, nem tipikus választás egy huszonévestől, de én szeretem a klasszikus, régimódi darabokat. Szokták is mondani, hogy idősebb lélek lakik bennem.

Próbálkozott valaha a színjátszással?
Tíz évig, nyolcadikos koromig úsztam Debrecenben, de egy idő után megelégeltem a korai edzéseket, a hideg vizet, hamar rájöttem, nem ez a sport lesz a végzetem. Közben elkezdtem járni a ZeneTheatrum színitanodába, ahol közös darabban játszottunk a Csokonai Színház neves művészeivel. Nem is lehettem tehetségtelen, mert Pestre is hívtak, de anyukámék nem engedtek. Élsportolócsaládba születtem, a művészvilág idegen volt a szüleimnek, inkább a sportolás felé tereltek. Amikor tizennégy voltam, megegyeztünk, ha már színész nem lehetek, elvisznek atlétikaedzésre.

Végül is megkapta a maga nagyszínpadát.
Így igaz. Az igazi nagyszínpados érzés először a kétezertizenhetes londoni világbajnokságon fogott el, amikor körbepillantottam a negyven-ötvenezres stadionban, a délelőtti előfutamban is mindenhol szurkolókat láttam. Különleges élmény volt ott versenyezni, ahol öt évvel korábban az olimpia versenyeit rendezték, amelyeket még a tévében néztem.

A külsőségek, a játék milyen szerepet kap az atlétikapályán?
Egyre hangsúlyosabbat. A százméteres gátfutásban is észrevehetők a változások: egyre több figyelmet fordítanak a versenyzők a sminkre, a hajviseletre, sőt minél extrémebben néz ki valaki, annál jobban odafigyelnek rá, mert a különleges külső magabiztosságot sugall. Persze meg kell találni az arany középutat, a harminc fokban elkenődő festék inkább nevetségesnek hat. Én erős sminket nem használok verseny előtt, de egy kis szempillaspirál jöhet, a szemöldökömet is megigazítom, és játszom egy kicsit a hosszú hajammal – felkontyolom vagy befonatom, és színes gumikat teszek bele.

Civilben mire ad leginkább?
Mániám a körömápolás, kislánykorom óta imádok babrálni velük. A kézfej meghatározó testrész nőknél és férfiaknál is, hiszen sokat látjuk, láttatjuk. A karantén alatt nagyüzemben készítettem a körmöket, sorra jöttek a „vendégeim”: anyukám, a sógornőm és a leendő anyósom körmeit is csiszoltam, géllakkoztam, vagy mintákat rajzoltam a festésbe. Ez a tevékenység is kikapcsol.

Élete meghatározó történéseinél említette az amerikai éveket. Mire tanította meg a „légiósélet”?
Tizenkilenc voltam, amikor kimentem, és huszonhárom évesen jöttem haza, gyakorlatilag Amerikában nőttem fel. Nagyon sokat tanultam a sportról, az életről – sok jó és sok rossz is ért a tengerentúlon. Az eddigi pályafutásomban összességében talán több a kudarc, mint a siker, de egy-egy kudarcot mindig úgy élek meg, hogy az a sikerhez vezető út része. Ezt a szemléletet az Egyesült Államokban sajátítottam el, nagyon erőssé tett az az időszak.

Mesélte, úszóként kezdte. Manapság gyakran ugrik vízbe?
A vőlegényem búvárkodik, windszörfözik, vele szívesen kipróbálok vízi sportokat, Marokkóban például hullámszörföztem. Jól úszni nem felejtettem el, de ma sem vonz, hogy az uszoda hideg vizébe ugorjak, a nyílt víztől pedig még tartok is egy kicsit.

Akkor vissza az atlétikapályára: mivel érezné kereknek a pályafutását?
Sokat gondolkodom ezen a kérdésen, és mindig arra jutok, hogy az jelentené a topot, ha olimpián futhatnék, amire meg is van az esélyem. Nagyon szeretnék országos csúcsot futni, az az időeredmény azt is jelentené, hogy ott vagyok Tokióban.

A végszó jöjjön a világot jelentő deszkák álomvilágából: ha beugorhatna a színháztörténet bármely darabjába, melyik szerepet választaná?
Erről is szoktam fantáziálni. Tuti, hogy énekes darab lenne, és vicces karaktert választanék. De egyébként ugyanúgy el tudom képzelni magam az István, a király Gizellájának szerepében – a magánéletben is ilyen vagyok, ha kell, mókamestert alakítok, de tudok nagyon komoly is lenni.