Atlétika: törölték a New York-i és a berlini maratonit is

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.06.24. 17:47
A koronavírus-járvány miatt törölték a november 1-jére tervezett New York Marathont, és nem kerül sor idén a szeptemberre kiírt Berlin Marathonra sem.

A New York-i szervezők a döntést a futók, szurkolók, önkéntesek és stábtagok egészségének védelme érdekében hozták.

„A New York Marathon törlése hihetetlen csalódás minden érintettnek, de egyértelműen erre az elhatározásra kellett jutnunk az egészségügyi és biztonsági szempontok figyelembe vételével” – áll a közleményben. New York mind az öt városrészét érintő viadalt tavaly 53 640 futó fejezte be.

Azt már áprilisban bejelentették, hogy szeptember 27-én nem kerülhet sor a 47. Berlin Marathonra, miután október 24-ig tilos ötezer főnél több embert megmozgató rendezvényt tartani a német fővárosban. A szerdán közölt döntés hátterében az áll, hogy az év későbbi szakaszában sem tudják megrendezni a viadalt.

A hat nagy maraton közül így a világjárvány miatt három biztosan elmarad ebben az évben: május végén jelentették be, hogy 1897 óta először nem kerül sor a Boston Marathonra sem. A Tokió Marathont pedig márciusban alig több mint kétszáz profi részvételével rendezték.

A londoni versenyt április 26-ról október 4-re halasztották, a Chicago Marathon szervezői pedig eddig nem jelentettek be semmilyen változást az októberre kiírt verseny kapcsán.

Legfrissebb hírek

Öt éve bénította meg a világot a koronavírus-járvány

Egyéb egyéni
9 órája

Illovszky Dominik óriási futással elődöntős 60 méteren

Atlétika
2025.03.08. 13:04

Molnár Attila országos csúcsot döntve nyert 400 méteren a belgrádi fedett pályás versenyen

Atlétika
2025.01.29. 18:53

Az egykori ezüstlány már a világcsúcsra hajt – portré Keely Hodgkinsonról

Képes Sport
2025.01.15. 12:02

Szemerei Levente és Szabó Nóra is megdöntötte a maratoni futás országos csúcsát

Atlétika
2024.09.29. 12:49

Rekord: kilencmillió dollárra nő a Gyémánt Liga pénzdíjazása

Atlétika
2024.09.18. 13:56

Tovább tart Tebogo jó formája, Ingebrigtsen ismét kikapott

Atlétika
2024.09.05. 22:55

Halász Bence: Remélem, mindenki büszke rám otthon, mert ez emberes munka volt

Párizs 2024
2024.08.04. 23:23
Ezek is érdekelhetik