Atlétika: Még nem állok készen – Baji Balázs

LIPICZKY ÁGNESLIPICZKY ÁGNES
Vágólapra másolva!
2020.07.25. 17:57
Kikapott világbajnoki bronzérmes 110 gátasunk, Baji Balázs a 36. Honvéd-kupán. A hosszú sérülés után, közel két év kihagyást követően az első szabadtéri versenyét szombaton teljesítő atlétát az egriek fiatalja, Szeles Bálint győzte le.
Szeles Bálint (jobbra) legyőzte Baji Balázst (Fotó: Török Attila)
A FOTÓRA KATTINTVA KÉPGALÉRIA NYÍLIK!
Szeles Bálint (jobbra) legyőzte Baji Balázst (Fotó: Török Attila) A FOTÓRA KATTINTVA KÉPGALÉRIA NYÍLIK!

 

Már az előfutam után csóválta a fejét világbajnoki bronzérmes gátasunk, Baji Balázs, aki jól láthatóan nem olyan robbanékonyan jött el a rajtból, mint azt saját magától várta. Akkor még a végén javítani tudott, s 14 másodpercen belüli idővel (13.96) érkezett célba az egriek fiatalja, Szeles Bálint előtt, ám a döntőben fordult a kocka, 22 esztendős riválisa nem adta könnyen a bőrét, s 14.01-gyel le is győzte jó nevű honvédos riválisát.

Aki csalódottan vette tudomásul – nemcsak azt, hogy a második helyen zárt, hanem azt is, hogy 14 másodpercen kívüli (14.08) idővel fejezte be a napot.

„Az előfutam után elégedetlen voltam, most meg szomorú, mert a tudásomhoz képest ez gyenge eredmény. Nyilvánvaló, hogy a sérülésem olyan hátrányba taszított, amit nehéz ledolgozni. Normál helyzetben is, nemhogy egy ilyen furcsa, rendhagyó felkészülés során, mint amit ez a járvány magával hozott. Egy nehéz folyamat kellős közepén vagy bizonyos fokozatán állok, de tény: ennél sokkal többre számítottam magamtól. Örültem volna egy 13.60-70 körüli időnek, de ezek szerint most ez irreális elvárás volt. Nem tudom mivel magyarázni, csak azzal, hogy még nem állok készen” – fogalmazott Baji Balázs.

„Amikor ma felkeltem, eszembe sem jutott, hogy így is alakulhat ez a nap. Féltem az időjárástól, féltem a hűvöstől és attól, hogy eső lesz, így inkább arra próbáltam koncentrálni, hogy a technikát összeszedjem, amiket edzéseken csináltam, azt megcsináljam ugyanitt. Az első öt gát alatt úgy éreztem, verhetetlen vagyok, csak az előfutamban pont ott kezdtem el elrontani sok mindent, Balázs azon a szakaszon tudott megelőzni. A döntőben nagyon koncentráltam, és az utolsó előtti gáton már éreztem, hogy megverhetem Balázst” – mondta Szeles Bálint, aki a jövő heti Budapest Openen, majd azt követően az országos bajnokságon szerepel.

Legfrissebb hírek

Fedett pályás atlétikai vb: Szeles Bálint nem jutott döntőbe 60 gáton

Atlétika
2025.03.22. 13:37

Takács Boglárka és Szeles Bálint is világbajnoki elődöntőbe jutott

Atlétika
2025.03.22. 08:19

Illovszky Dominik óriási futással elődöntős 60 méteren

Atlétika
2025.03.08. 13:04

Atlétika: az Eb-kvalifikáció a tét a fedett pályás ob-n

Atlétika
2025.02.21. 10:13

Molnár Attila országos csúcsot döntve nyert 400 méteren a belgrádi fedett pályás versenyen

Atlétika
2025.01.29. 18:53

Az egykori ezüstlány már a világcsúcsra hajt – portré Keely Hodgkinsonról

Képes Sport
2025.01.15. 12:02

Rekord: kilencmillió dollárra nő a Gyémánt Liga pénzdíjazása

Atlétika
2024.09.18. 13:56

Tovább tart Tebogo jó formája, Ingebrigtsen ismét kikapott

Atlétika
2024.09.05. 22:55
Ezek is érdekelhetik