Atlétika: eltérően ítéli meg a sportolói demonstrációt a NOB és a WA

MTI/H. Á.MTI/H. Á.
Vágólapra másolva!
2020.12.09. 12:30
null
Tommie Smith (középen) és John Carlos tiltakozott, Peter Norman támogatott (Fotó: Getty Images)
Feszültség támadt Thomas Bach Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke és az atléták nemzetközi szövetségét (World Athletics, WA) irányító Sebastian Coe között annak nyomán, hogy ellentétesen ítélik meg az olimpiai játékok sportolói demonstrációit.

A konfliktus hátterében az áll – írta az ötkarikás mozgalom belső ügyeiben is járatos insidethegames.biz portál –, hogy Bach kritizálta Coe-t, amiért elnöki díjat adományozott azoknak az atlétáknak, akik – máig ható visszhangot kiváltva – az 1968-as mexikóvárosi éremátadáskor az olimpiai dobogón tüntettek a rasszizmus és az egyenlőtlenség ellen.

A 200 méteres férfi síkfutás eredményhirdetésekor az aranyérmes Tommie Smith és honfitársa, John Carlos lehajtott fejjel, ökölbe szorított és az égnek emelt fekete kesztyűs kézzel adott kifejezést tiltakozásának, a két afroamerikai sportolót pedig az ausztrál ezüstérmes Peter Norman támogatta. A kitüntetettek nevének közlésekor Coe, aki idén lett a NOB-tagja, kijelentette, hogy „ennek a három férfinak a bátorsága, méltósága és erkölcsisége ötven év után is inspirálja az összes sportág sportolóit”.

Bach a NOB vezető testületének hét eleji ülését követő sajtótájékoztatóján – Coe nevének említése nélkül – bírálta a díj odaítélését, mondván, hogy az olimpiai dobogón demonstrálók támogatása ellentétes a szabályokkal. A portál értékelése szerint míg Coe, a középtávfutó brit olimpiai bajnokból lett WA-elnök jelezte, kiáll azon sportolók mellett, akik tiltakozni kívánnak az ötkarikás játékokon, Bach arra figyelmeztetett, hogy az olimpia nem lehet „demonstrációk piactere”.

Legfrissebb hírek

Molnár Attila országos csúcsot döntve nyert 400 méteren a belgrádi fedett pályás versenyen

Atlétika
2025.01.29. 18:53

Az egykori ezüstlány már a világcsúcsra hajt – portré Keely Hodgkinsonról

Képes Sport
2025.01.15. 12:02

Magyar szikra az olimpia egén

Egyéb egyéni
2024.12.20. 13:33

Marchand és McIntosh lett az év úszója a világszövetségnél

Úszás
2024.12.17. 13:24

A World Aquatics budapesti jelenléte befektetés a jövőbe

Úszás
2024.11.13. 09:26

A kiemelt szponzornak számító Toyota sem támogatja tovább az olimpiákat

Párizs 2024
2024.09.28. 08:50

Rekord: kilencmillió dollárra nő a Gyémánt Liga pénzdíjazása

Atlétika
2024.09.18. 13:56

Tovább tart Tebogo jó formája, Ingebrigtsen ismét kikapott

Atlétika
2024.09.05. 22:55
Ezek is érdekelhetik