Atlétika: Aki a hazai vb-n érmet nyer, nemzeti hős lesz – Jon Ridgeon

– Milyen emlékei vannak Budapestről?
– Sportolóként többször versenyeztem itt a nyolcvanas években, még a régi Nép­stadionban, 1988-ban pedig ezüstérmet nyertem hatvanméteres gátfutásban a fedett pályás Európa-bajnokságon a Budapest Sportcsarnokban, azóta mindkét stadiont elbontották már. Nagyon sok jó emlékem van erről a gyönyörű városról, igaz, elsősorban a versenyekről, mert nem sok időnk volt várost nézni, de a Hősök terét és a belvárost azért láttam már, és az is megmaradt, hogy remek éttermek vannak. Egyébként most a feleségem is utánam jött, és a hétvégét városnézéssel töltjük Budapesten – válaszolta a Nemzeti Sportnak a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (World Athletics) vezérigazgatója, Jon Ridgeon.

– Sportolóként mennyiben más egy hazai világvilágverseny?
– Aktív pályafutásom során sajnos én nem voltam annyira szerencsés, hogy a hazám nagy atlétikai viadalt rendezzen, de az önök atlétái nagyon is azok! Ez óriási lehetőség, mert ha ki tudják használni, a javukra tudják fordítani a hazai közönség adta előnyt, a versenyzésben is szintet fognak lépni. Másik oldalról nagy nyomással is jár, de a sportolóknak el kell fogadniuk, hogy nagyon nagy lesz velük szemben az elvárás, higgyék el, ez igazi kiváltság. Atlétaként nincs annál nagyobb megtiszteltetés, amikor a saját hazád olimpiát vagy világbajnokságot rendez, ami csak egyszer fordul elő az életben, és aki azon érmet nyer, nemzeti hős lesz.

– Ön hogyan maradt a sportban a pályafutása után, és hogyan lett a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) vezérigazgatója?
– Bár sok sérülésem volt, alapvetően szerencsésnek tartom magam, mert világbajnoki ezüstérmes gátfutóként nemcsak szép pályafutásom volt, hanem az 1996-os atlantai olimpiát követő visszavonulásom után is a sportágban tudtam maradni. Eleinte televíziós műsorvezetőként dolgoztam, húsz évig a sport üzleti részében is szereztem tapasztalatot, így az atlétika minden szegmensét megismertem, hogy aztán 2018-ban tökéletes időben jöjjön a tökéletes munkalehetőség. Bátran mondhatom, semmilyen munkát nem élveztem még ennyire, minden reggel erős küldetéstudattal ébredek, és szerencsém van, hogy olyan elnökkel dolgozhatok együtt, mint Sebastian Coe.

– Sportolóként is ismerték egymást?
– Szerepeltünk egy brit válogatottban, de amikor nekem elkezdődött a karrierem, ő lassan befejezte.

– Az elmúlt években milyen kihívásokkal kellett a szövetségnek, a sportágnak és önnek szembenéznie?
– A sportág nagyon rossz bőrben volt, mikor Coe 2015-ben átvette a stafétát, rengeteget tett azért, hogy átláthatóvá tegye, megtisztítsa és megőrizze a világ sportjában betöltött szerepét. Mire én is csatlakoztam a World Athleticshez, ő már több mint két éve elnök volt, és addigra óriási erőfeszítéseket tett. Az én feladatom az volt, hogy szélesítsem a sportág kereteit, minél többen űzzék és kövessék az atlétikát, világszerte minél jobb legyen a létesítményi háttér, és bevonjak minél több partnert, hogy ebben segítsenek. Ezt kell folytatni a jövőben is, ami szerintem annyiban könnyebb lesz, hogy erős alapokon állunk, hiszen az atlétika az első számú olimpiai sportág, amelyet a legtöbben űznek a világon, de folyamatosan meg kell találnunk, hogyan vonzzuk be a fiatal generációkat, min kell változtatnunk, mert a világ is egyre gyorsabban változik.

– Milyen magyar atlétákra, akár riválisokra emlékszik aktív pályafutásából?
– Annyira régen volt már, harminc éve, hogy nem emlékszem pontos nevekre, de például Baji Balázsra igen, bár sosem versenyeztünk együtt, ott ültem a lelátón a 2017-es londoni világbajnokságon, amikor bronzérmet szerzett. Remek srác, örülök, hogy egykori gátasként ő is feladatot kapott a budapesti világbajnokság szervezői stábjában. Magyarországnak egészen elképesztő története van az atlétikában, öt kalapácsvetője nyert olimpiai aranyérmet, az ötvenes években remek közép- és hosszútávfutói voltak, és remélem, hogy a mostani csapata is jól fog teljesíteni a nyáron, mert ahhoz, hogy tökéletes legyen ez a világbajnokság, nemcsak jó atléták, remek rendezés és sok néző kell, hanem nem hiányozhatnak az emlékezetes pillanatok sem.

– A tapasztalatai alapján milyen hatással van a világbajnokság a rendező ország atlétikájára?
– A választ több részre osztanám. Az első, hogy az atlétikai világbajnokság mindig növeli a szurkolói bázist, vagyis azoknak a számát, akiket érdekel és követik az atlétikát, így a Gyulai Miklós vezette Magyar Atlétikai Szövetségnek is fel kell használnia ezt a világversenyt arra, hogy minél több embert bevonjon a sportágba, megszerettesse velük. A másik, hogy nem kell gátfutónak vagy kalapácsvetőnek lenni, hogy valaki atletizáljon, bármilyen átlagos képességű nő vagy férfi körbefuthatja a háztömböt, ami ugyanúgy atlétika, és ami az egészségére biztosan jótékony hatással lesz. Remélem, ebből a vébéből is még többen merítenek inspirációt, és ha ezt elérjük, a rendezés már sikeres lesz, hiszen már lesz öröksége, ami ugyanolyan fontos.

– Mire gondol pontosan?
– Negyven éve, az első világbajnokság után még nem beszélhettünk ilyesmiről, mindenki csak a versenyre koncentrált, de például a tavalyi oregoni világbajnokság óta több lehetőség van a parkokban futni, ami csak egy apró részlet, ám ilyesmire gondolok, ha örökségről beszélek. Valamiről, ami megmarad. Erre is figyelnie kell a magyar szervezőknek és a szövetségnek, de biztos vagyok benne, hogy megteszik.

– Doha és Eugene után miben lesz más a budapesti világbajnokság? Mit vár tőle a legjobban?
– Az atlétika világsport, ezért el kell vinni a világ minden részére, még akkor is, ha ott nyilván nem szeretik annyira és annyian, mint, mondjuk, Európában. Mert akárhogy is van, Európa az atlétika szíve-lelke, és ez valószínűleg így is lesz mindig. Itt szeretik a legnagyobb szenvedéllyel, itt van a legnagyobb szurkolói bázisa, és éppen ezért várom annyira izgatottan a budapesti világbajnokságot, amelyet először rendeznek egészen konkrétan a kontinens közepén.

– A nézők is visszatérnek?
– A budapesti stadion kétszer akkora, mint a eugene-i, és ráadásul nem futballstadion, hanem kifejezetten ennek a sportágnak építették egy gyönyörű helyen, a Duna partján. Építészetileg kifogástalan, tökéletes a mérete, harmincötezer néző fér be, hálásak vagyunk Magyarországnak, hogy ennyire szívén viseli ezt az atlétikai világbajnokságot. A jegyeladások jól mennek, már több mint 160 ezer jegyet eladtak, rengetegen érdeklődnek külföldről, a tengerentúlról is, már a koronavírus-járvány sem árnyékolja be az eseményt, újra oda lehet utazni, ahova csak akarsz. Telt házas napokat várok.

– Budapest gyönyörű város, bőven lesz mit megnézni, de mit gondol a városról rendezési szempontból?
– Magyarországon megvan a tapasztalat, önök tudják, hogyan kell jól megrendezni egy nagy sporteseményt, elég, ha csak a vizes világbajnokságokra gondolunk az elmúlt évekből, ráadásul megvan a közös akarat is, hiszen a szervezőbizottság és a Magyar Atlétikai Szövetség mellett ott van a kormányuk támogatása is. Persze dolgozni kell tovább, de még négy hónap van hátra, és semmi olyat nem látok, ami miatt aggódni kellene.

– A feltorlódott versenynaptár milyen hatással lehet az atléták teljesítményére? Fent lehet tartani a jó formát ennyi ideig?
– Négy-öt hónapon át nyilván nem, de emiatt sem aggódnék, mert ne feledjük, idén a világ minden atlétájának az a legfőbb célja, hogy a budapesti világbajnokságon jól teljesítsen. Az összes többi verseny a felkészülésük része, beleértve a Gyémánt Liga-sorozatot, a nemzetközi szövetség arany, ezüst és bronz fokozatú viadalait. A sportolók pontosan tudják, mennyi fér bele nekik, hogy augusztusban életük formájában jöjjenek Budapestre, mert itt jöhet el az ő nagy pillanatuk. Egyébként nem látom, valamikor a jövőben miért ne lehetne Gyémánt Liga-verseny a budapesti stadionban is, már van rangos arany fokozatú versenyük, amelyet a külföldieknek a legnehezebben kimondható nevű magyar városban, Székesfehérváron rendeznek, s az egyik legjobb verseny a kategóriájában, úgyhogy nem csak a helyszín adott. A rangos egynapos versenyek egyébként éppen azt a célt szolgálják, hogy az atlétikát a világ minden sarkába eljuttassuk.

– Ön végig itt lesz a budapesti világbajnokságon?
– Mindenképpen, három hétig maradok Budapesten, mert nemcsak a világbajnokság alatt, hanem előtte és utána is lesznek hivatalos kötelezettségeim, hiszen itt fog összegyűlni a világ nagy atlétikai családja. Sőt, én is hozom a saját családomat, a feleségem mellett itt lesz a két gyerekem is, nagyon sportosak, atletizálnak, és talán nemcsak Budapestet nézzük meg, hanem egész Magyarországot is.