Atlétikai vb: kiderült, mennyit ér egy új világcsúcs Budapesten

Vágólapra másolva!
2023.08.10. 14:29
null
Armand Duplantis a világcsúcsért járó csekkel a tavalyi vb-n (Fotó: Getty Images)
A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) hivatalos honlapján tette közzé a tíz nap múlva kezdődő atlétikai világbajnokság pénzdíjait, illetve egy-egy világcsúcs megdöntéséért járó különdíjak összegét. 

A korábbi évek hagyományait folytatva a WA idén is kiírta az úgy nevezett „világrekord programját”: ha a világbajnokságon egy atléta megdönti a világcsúcsot, 100 000 dollárpénzdíj üti a markát – ez nagyjából 35 millió forintnak felel meg. Fontos megjegyezni, hogy egy világrekord beállításáért nem jár a bónusz.

A tavalyi világbajnokságon a női 400-as gátfutást 50.68-as világcsúccsal megnyerő amerikai Sydney McLaughlin-Levrone és a rúdugrásban 621 centis rekorddal győztes svéd Armand Duplantis mehetett a kasszához a különdíjért.

Ezzel együtt a WA közzétette a világbajnoki helyezések díjazását is, amely szerint az egyéni versenyszámok győztesei 70 ezer dollárt kapnak, a második helyezés 35 ezer dollárt, a 3. hely 22 000 dollárt ér. A negyediktől a nyolcadik helyig sorrendben 16, 11, hét-, hat- majd ötezer dollár jár.

A váltók győztesei csapatonként 80 000 dollárt kapnak, a második itt is a felét kapja, 40 000 dollárt, a harmadik egységnek 20 000 jár. A továbbiakban négyezerrel csökkennek a díjak a hatodik helyig: 16 000, majd 12 000, a hatodiknak nyolcezer, majd hatezer, a nyolcadik egységnek pedig négyezer dollár a díjazása.

Mindezt azt jelenti, hogy a nemzetközi szövetség a vb-n az összdíjazásra 8 498 000 dollárt, közel három milliárd forintnak megfelelő összeget költ.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik