– Az előző atlétikai világbajnokságokkal összehasonlítva milyen volt a budapesti szervezés?
– Egyet tudok érteni Sebastian Coe-val, a Nemzetközi Atlétikai Szövetség elnökével, aki szerint új szintre emelkedett a világbajnokság. Úgy gondolom, akik az elmúlt öt évben ebben részt vettek vagy szerepet vállaltak, a sportért felelős államtitkárság, a Budapest 2023 Zrt. és a Magyar Atlétikai Szövetség kollégái, mind-mind átérezték és tudták, hogy egy ilyen horderejű sportesemény sok szempontból fontos, ezért köszönet és hála jár nekik – mondta a Nemzeti Sportnak Gyulai Miklós, a Magyar Atlétikai Szövetség (MASZ) elnöke. – Nemcsak az a fontos, hogy mi történik a stadionban, hanem az is, mi azon kívül, a rendező város különböző helyszínein. Mindennel, amivel kellett, profi módon foglalkoztak, az erős anyag hátteret pedig maximálisan ki tudták használni. Semmilyen hiányérzetem sem volt a szervezéssel kapcsolatban, és a magyar csapatból is nagyon jó visszajelzéseket kaptam, hogy sokszor kiemelten figyeltek rájuk, ami a hazai résztvevők esetében érthető is.
– A magyar atléták szereplésével is elégedett az elvárthoz képest?
– Azt hiszem, erre sem lehet panaszom, a csapat bizonyított és helytállt, sok millió magyar embernek szerzett örömöt. Ha az eredményeket nézzük, a magyar csapat minden várakozást teljesített, sőt, összességében talán felül is múlta. Olvastam olyan véleményt, amely azt ecsetelte, milyen hátul végeztünk az éremtáblán – nem akarok senkit sem megbántani, de aki érti és ismeri ezt a sportágat, nem mond ilyet. Ha megnézzük tényszerűen, százkilencvenöt országból százötven nem nyert érmet, többek között például Németország, mi Halász Bence révén viszont igen. Ezt is tartsuk szem előtt, amikor el akarjuk helyezni a magyar csapatot. Kezeljünk mindent a helyén, nem csak érmekben kell gondolkodni, és mindig van két-három olyan versenyzőnk, akinek van esélye az éremszerzésre. A németeknél rendre tíz-tizenöt ilyen atléta is van, és most egyiküknek sem sikerült. Kevés olyan világbajnokságot rendeztek az elmúlt tizenöt évben, amelyen nem szereztünk érmet, Eugene-ben pedig szakmai döntés miatt két versenyzőnk volt csak kint, de az esélyünk ott is megvolt. Amit Budapesten kitűztünk, az egy nagy létszámú és szerethető csapat indítása volt, mindkét szempont teljesült.
– Szerzett valaki meglepetést?
– Igyekszem mindig a realitás talaján maradni, Halász Bencével kapcsolatban is annyit mondtam a vébé előtt, hogy az esély megvan az éremszerzésre, de ne csak ebben gondolkodjunk. Nekem ugyanaz volt az elvárásom, mint minden világversenyen, hogy az atlétáink jöjjenek le a pályáról elégedetten, és ez nagyrészt rendben volt most is. Illetve ha kell említenem valakit, a hétpróbázó Krizsán Xénia negyedik helyét mondanám, ő kicsit tényleg meglepett, de azért, mert tudom, hogy az elmúlt időszaka nem volt zökkenőmentes, talán még az is megfordult a fejében, hogy ebből nem lesz világbajnoki indulás. És láss csodát, mi történt, ez így bombameglepetés volt. Rapai Fanni teljesítménye is ide vehető, bekerült a 4x400 méteres női váltóba Nádházy Evelin, Kéri Bianka, Molnár Janka mellé, majd egyéniben is óriási egyéni csúcsot futott, a váltóban pedig olyan profi és érett versenyzést mutatott, amire én is felugrottam. Az a futás megalapozta az országos csúcsot, amihez persze a többiek teljesítménye is kellett, például a végén Molnár Jankáé, amilyet szerintem váltóban magyar nő még nem produkált. Ezek kellemes emlékek, és azt bizonyítják, hogy van potenciál ebben a csapatban, ebben a fiatal generációban, érdemes még többet beléjük fektetni, mert a zsigereikben van a versenyzés, amit nem lehet tanítani. Amit Budapesten csináltak, annak révén közelebb kerültünk a világhoz.
– Meglepte, hogy ennyi néző, szinte telt ház volt mindennap a stadionban?
– Bennem is volt egy kis félsz, de igazából nem lepett meg, mert a magyar közönség az elmúlt években számtalan esetben bizonyította, hogy kimegy és szurkol a hazai világversenyeken, legyen az jégkorong, kézilabda vagy úszás. Biztos voltam, benne, hogy most is így lesz, mert számos nagy atlétikai verseny volt már Budapesten, de a vébé összehasonlíthatatlan bármelyikkel. Főleg délután telt meg a stadion, és ha volt is üres szék, csak azért, mert akik ott ültek, éppen kimentek valamelyik programra. Jólesett, hogy a hazai közönség az első perctől értette, mi történik a pályán, ha csöndben kellett maradni, csöndben maradt, ha szurkolni kellett, szurkolt, és minden magyar indulót ováció fogadott. Márton Anita kedvéért tizenötezer ember ment ki délelőtt, negyven fokban. Számos olyan beszélgetést csíptem el szurkolók között, hogy hova menjenek, honnan látnak majd jól. Ez azt jelenti, hogy a világbajnokság már jóval korábban eljutott az emberekhez, hogy elkezdődött volna, elkezdtek foglalkozni a sportággal. Az atlétika megkapta azt a figyelmet, amit megérdemel.
– A magyar váltók jövőjét hogyan látja a vébé tükrében?
– Ebben van némi személyes tapasztalatom is, hiszen sportolói pályafutásom csúcsán összejött egy olyan férfiváltó, amellyel érdemes volt foglalkozni, és amelynek az akkori szakvezetőség megadta a lehetőséget. A mi váltóink edzéseit irányító amerikai Loren Seagrave nyolc évig volt az olasz szövetség tanácsadója, és ugye láttuk az olasz váltók teljesítményét… Hálás vagyok neki, hogy itt van, és ezt a munkát elvégezte, de nemcsak neki tartozunk köszönettel, hanem a váltótagok edzőinek is, hogy megértették, ez nem csak a mi érdekünk, hanem az övék is, így több lehetőségünk lesz maradandót alkotni, amit a magyar csúcsok bizonyítottak is. Amikor egy váltót összeraknak, nem feltétlenül a négy legjobb és leggyorsabb fut, fontosak a váltások, amelyeket a sportolóknak álmukból felkeltve tudniuk kell, és amin sok múlt most is. Mindenkiről tudni kell, mire képes, miben jó, és hova lehet betenni a váltóba, de hogy végül ki kerül be, az dönti el, aki a felelősséget vállalta érte, jelen esetben Loren. Nagyon remélem, hogy marad, tudom, hogy ez az élete, és szerinte ebben még sokkal több van. Márpedig ha ő ezt mondja, én elhiszem neki.
– Mikortól tudja használni a magyar atlétika a Nemzeti Atlétikai Központot?
– Az eredeti terv az volt, hogy a Magyar Atlétikai Szövetség irodája ott lesz, ez hamarosan el fog dőlni, most kezdődnek az egyeztetések. Egyelőre azonban a bontás idejére újra építési területté válik, és be kell fejezni egy-két dolgot, de szeretnénk addig is legalább a melegítőpályát használni, amennyire lehet.
– A szövetség tervez-e pályázni atlétikai világversenyre a jövőben?
– A Magyar Atlétikai Szövetségen biztos nem múlik, de meg kell nézni, mikor van rálehetőség. Ilyen stadionnal valóban olyan idők következhetnek, amikor reális korosztályos és felnőtt-világversenyek megrendezésére pályázni, de ez óriási anyagi ráfordítás is. A világbajnokság bizonyította, hogy megvan a tudás és a tapasztalat, és lassan kiderül az is, megtérül-e, az előzetes számítások pluszbevétellel kecsegtetnek. De ne legyünk telhetetlenek, most élvezzük ki a vébé sikerét.