Gyémánt Liga: Ingebrigtsen megdöntötte a 2000 méter világcsúcsát

Vágólapra másolva!
2023.09.08. 22:37
null
Új világcsúcs (Fotó: Getty Images)
Jakob Ingebrigtsen világcsúccsal nyerte pénteken a 2000 méteres síkfutást az atlétikai Gyémánt Liga-sorozat brüsszeli állomásán.

 

A norvég atléta 4:43.13 perccel ért célba – három iramfutó felvezetésével –, ezzel Hisam el-Gerúzs 24 éves, 4:44.79 perces rekordját adta át a múltnak. A legendás marokkói középtávfutó 1999. szeptember 7-én, Berlinben érte el azt az időt, melyet mostanáig nem sikerült megjavítani.

Jakob Ingebrigtsen, aki a budapesti vb-n 5000 méteren győzött, 1500-on második lett, két mérföldön, illetve fedett pályán 1500 méteren már világcsúcstartó volt.

Az esélyeknek megfelelőn magabiztosan nyerte a rúdugrást Armand Duplantis, aki a budapesti vb után a belgiumi viadalon is 6.10-zel győzött. Tavaly ugyanezen a viadalon kikapott a svéd klasszis, már csak ezért is motiváltan versenyzett. A végén 6.23-on is próbálkozott, de saját világcsúcsa megdöntése nem jött össze neki, bár az utolsó kísérlete biztató volt.

A nőknél az ötszörös olimpiai bajnok jamaicai Elaine Thompson-Herah sima győzelmet aratott 100 méteren, akárcsak honfitársa, a Budapesten világbajnok Shericka Jackson 200-on. A holland Femke Bol – aki a magyar fővárosban ugyancsak győzött – megőrizte veretlenségét 400 gáton a Gyémánt Ligában. Gerelyhajításban az idei év legjobbjával, 67.38 méterrel győzött a két hete szintén vb-aranyérmes Kitagucsi Haruka.

A Gyémánt Liga fináléját jövő hétvégén rendezik Eugene-ben.

A GYŐZTESEK (a viadal eredményközlőjéről)
férfiak

200 m: Kenneth Bednarek (amerikai) 19.79 mp
400 m: Rusheen McDonald (jamaicai) 44.84 mp
800 m: Djamel Sedjati (algériai) 1:43.60 p
2000 m: Jakob Ingebrigtsen (norvég) 4:43.13 – világcsúcs
Rúdugrás: Armand Duplantis (svéd) 6.10 m

nők
100 m: Elaine Thompson-Herah (jamaicai) 10.84 mp
200 m: Shericka Jackson (jamaicai) 21.48 mp
400 m: Cynthia Bolingo (belga) 50.09 mp
1500 m: Laura Muir (brit) 3:55.34 p
5000 m: Lilian Kasai Rengeruk (kenyai) 14:26.46
400 m gát: Femke Bol (holland) 52.11 mp
Magasugrás: Jaroszlava Mahucsih (ukrán) 2.00 m
Hármasugrás: Shanieka Ricketts (jamaicai) 15.01 m
Gerelyhajítás: Kitagucsi Haruka (japán) 67.38 m

Legfrissebb hírek

Illovszky Dominik óriási futással elődöntős 60 méteren

Atlétika
2025.03.08. 13:04

Molnár Attila országos csúcsot döntve nyert 400 méteren a belgrádi fedett pályás versenyen

Atlétika
2025.01.29. 18:53

Az egykori ezüstlány már a világcsúcsra hajt – portré Keely Hodgkinsonról

Képes Sport
2025.01.15. 12:02

Gyémánt Liga: Kínában indul, Svájcban zárul a 2025-ös sorozat

Atlétika
2024.10.02. 14:06

Rekord: kilencmillió dollárra nő a Gyémánt Liga pénzdíjazása

Atlétika
2024.09.18. 13:56

Faith Kipyegon ismét legyőzhetetlen volt

Atlétika
2024.09.14. 22:29

Duplantisnak három ugrás is elég volt a győzelemhez, Alfred megint megverte Richardsont

Atlétika
2024.09.13. 22:12

Atlétika: Femke Bol és Letsile Tebogo is elárulta, kivel és milyen számban állna rajthoz fantáziafutamában

Atlétika
2024.09.13. 11:37
Ezek is érdekelhetik