Atlétika: négy évre eltiltották a korszakos magyar csúcsot döntő Máté Tamást

H. Á.H. Á.
Vágólapra másolva!
2024.02.06. 21:56
Máté eltiltása 2027 tavaszán jár le (Fotó: Török Attila)
A tavaly februári atlétikai országos bajnokságon 20.75-tel korszakos magyar bajnoki csúcsot döntött meg 200 méteres síkfutásban Máté Tamás, a Ferencváros 25 éves sprintere, ám áprilistól eltűnt a neve a rajtlistákról, ugyanakkor a Magyar Antidopping Csoport honlapján megjelent, hogy egy – akkor még meg nem nevezett – atléta fennakadt egy doppingvizsgálaton. Kedden a MACS honlapján nevet kapott az addig névtelenül futó határozat, s kiderült: Máté a tiltott szer használatán kapott atléta, akire négyéves eltiltás vár.

 

A Sportal szúrta ki, hogy a MACS honlapján megjelent a tavaly márciusban indított ügyben a határozat, amely immár nevesíti a sportolót: Máté Tamás szervezetében a GHRP-2 nevű, a növekedési hormon termeléséért felelős és tiltólistás szert mutatta ki a vizsgálat. Máté eltiltása 2027. április 20-án jár le.

Atlétika
2023.02.19. 17:15

Atlétika: Máté Tamás 38 éves magyar rekordot döntött meg kétszázon

A Ferencváros sprintere 20.75 másodperc alatt futotta le a 200 méteres távot.

 

 

Legfrissebb hírek

Atlétika: magyarok a korosztályos világranglisták élén

Utánpótlássport
7 órája

Enyingi Patrik: Volt egy kis hiba a váltásnál, majdnem szívinfarktust kaptam

Atlétika
2025.03.27. 19:55

Atlétika: triplázott a téli szezonban az Ikarus két dobólánya

Utánpótlássport
2025.03.27. 15:47

Huszonnyolcezer indulót várnak a 19. Ultrabalatonra

Atlétika
2025.03.27. 11:39

Atlétika: Magyar Szabolcs az U18-as világranglista élére állt

Utánpótlássport
2025.03.26. 14:29

Botswana atlétikai világbajnokságot rendez

Atlétika
2025.03.26. 10:09

Atlétika: „Az edzésmódszerekben lehet és kell fejlődni” – Kiss Tamás

Utánpótlássport
2025.03.25. 20:48

Gyulai Miklós: Ez a bronz­érem hűen tükrözi, az egyéni és a csapatambíciók megférnek egymás mellett

Atlétika
2025.03.25. 06:58
Ezek is érdekelhetik