Klekner Hanga az edzője országos csúcsát szárnyalta túl

SZ. Z.SZ. Z.
Vágólapra másolva!
2024.02.22. 07:40
2006 óta élt Szabóné Molnár Krisztina rekordja a női rúdugrásban (Fotó: Árvai Károly)
Kedd este újabb országos csúcs dőlt meg: három nappal a sorozatban ötödik fedett pályás magyar bajnoki címe után Klekner Hanga megdöntötte a női rúdugrás hazai rekordját. A 24 éves atléta 456 centiméteres teljesítményével második lett az eszéki nemzetközi viadalon, és egy centivel szárnyalta túl edzője, Szabóné Molnár Krisztina 2006 óta fennálló hazai rekordját.


 
– Érett már a csúcs? Milyen gondolatai voltak, amikor meglátta, hogy 456 centiméteren fent marad a léc?
– Nagyon érett már, igen. Nagy megkönnyebbülés volt, amikor tudatosult bennem, hogy fent maradt a léc – mondta a verseny utáni délelőtt Klekner Hanga a Nemzeti Sportnak. – Négyszáznegyvenegy centiméterig mindent elsőre ugrottam, azt a magasságot másodikra sikerült átvinni. A lélektani határ a 451 centi volt, ott is a harmadik kísérletem, akkorra sikerült összerakni a technikát. Majd jött a 456, átfogtam egy olyan rúdra, amellyel korábban sosem ugrottam, és másodjára sikerült átvinnem vele. Összeszedett ugrás volt, a Krisztivel való hosszú és eredményes közös munka eredménye.

– Melyek voltak edzője, Szabóné Molnár Krisztina első szavai önhöz, amikor a verseny után beszéltek?
– Természetesen gratulált, és velem együtt örült. Sajnálja, hogy megdőlt a rekordja, és mégsem sajnálja. Nem sok edző mondhatja el magáról, hogy járt olimpián, országos csúcsot tartott, amelyet aztán a tanítványa döntött meg.

– Mi kell ahhoz, hogy ne törjön meg a fejlődése, és tovább közelítsen a nemzetközi élmezőnyhöz? Változtattak bármin a téli felkészülés során a korábbi évekhez képest?
– Sokat erősödtem és gyorsultam, illetve a tavalyi és tavalyelőtti tapasztalatok is sokat lendítettek azon, hogy ez most összeálljon. Vannak még lehetőségek, ahogy emelkedik a magasság, úgy kell minél hosszabb és keményebb rudakkal ugrani. Fontos, hogy emiatt ne essen szét a technikám, és végig meg tudjam tartani a mozgás során.

Egyéb egyéni
2024.02.20. 19:01

Eszéken döntötte meg edzője országos rúdugrócsúcsát Klekner Hanga

A versenyt a második helyen zárta a hozzá hasonlóan 456 centimétert teljesítő görög Eleni-Klaudia Polak mögött.

 

– Valamennyit segít a sport mentális részében, hogy pszichológusként végzett?
– Igen, sok tekintetben. Emellett az olimpia nagy motiváció, már a gondolata átlendít a holtpontokon, és segít a lényegre fókuszálni.

– Tavaly a legfontosabb pillanatban, a budapesti vébén tudta kihozni magából a legtöbbet. Milyen emlékei vannak arról a csodálatos nyári napról?
– Nagyon tudatosan készültem arra a versenyre, mert tudtam, sok tényező negatívan is befolyásolhatja a teljesítményemet. A nagy elvárás, ami a hazai pályával járt, és az, hogy ennyi ember kint volt és órákon át mindenki minket nézett… Nem volt könnyű helyzet, de sikerült pozitív energiává átfordítanom, és flow-élménybe csapott át a versenyzés. Végül is csak a munkámat végeztem, örülök, hogy aznap 450 centis egyéni csúccsal zártam.

– Hány centiméter kell idén a döntőbe jutáshoz az Európa-bajnokságon és az olimpián? Ez a következő nagy célja?
– Kétezerhuszonkettőben a müncheni Eb-n már egy elsőre ugrott 440-nel döntőbe lehetett jutni. Szerintem Rómában 445-450 kell hozzá, látok rá esélyt, hogy sikerüljön. Meglátjuk, milyenek lesznek a körülmények. Nagy megerősítést jelent a csúcsdöntés, hogy jó úton járunk.

ÚJ FELNŐTT ORSZÁGOS CSÚCSOK 2024-BEN
Január 20., Molnár Attila, 400 méter, 46.22 mp, Nyíregyháza
Január 26., Szögi István, 1 mérföld, 3:57.21 perc, Boston
Január 28., Palkovits István, 3000 méter, 7:47.42 perc, Val-de-Reuil
Február 4., Venyercsán Bence, 15 km gyaloglás, 1:02:25 óra, Olhao
Február 7., Takács Boglárka, 60 méter, 7.21 mp, Mondeville
Február 17., Takács Boglárka, 60 méter, 7.20 mp, Nyíregyháza
Február 18., Takács Boglárka, 200 méter, 23.56 mp, Nyíregyháza
Február 20., Klekner Hanga, rúdugrás, 456 centiméter, Eszék
 

 

Legfrissebb hírek

Enyingi Patrik: Volt egy kis hiba a váltásnál, majdnem szívinfarktust kaptam

Atlétika
Tegnap, 19:55

Atlétika: triplázott a téli szezonban az Ikarus két dobólánya

Utánpótlássport
Tegnap, 15:47

Huszonnyolcezer indulót várnak a 19. Ultrabalatonra

Atlétika
Tegnap, 11:39

Atlétika: Magyar Szabolcs az U18-as világranglista élére állt

Utánpótlássport
2025.03.26. 14:29

Botswana atlétikai világbajnokságot rendez

Atlétika
2025.03.26. 10:09

Atlétika: „Az edzésmódszerekben lehet és kell fejlődni” – Kiss Tamás

Utánpótlássport
2025.03.25. 20:48

Gyulai Miklós: Ez a bronz­érem hűen tükrözi, az egyéni és a csapatambíciók megférnek egymás mellett

Atlétika
2025.03.25. 06:58

Atlétika: a nankingi jó szereplés nagy siker a sportszakmai igazgató szerint

Atlétika
2025.03.24. 14:42
Ezek is érdekelhetik