Shericka Jackson és Gianmarco Tamberi drámai sérülése a Gyulai István Memorialon

SZENDREI ZOLTÁNSZENDREI ZOLTÁN
Vágólapra másolva!
2024.07.09. 20:38
Shericka Jackson párizsi szereplése kérdésessé vált (Fotó: Török Attila)
Drámai pillanatoknak lehettünk szemtanúi a Gyulai István Memorial – Atlétikai Magyar Nagydíjon: a női 200 méter legnagyobb olimpiai esélyese megsérült a székesfehérvári verseny utolsó versenyszámában. A párizsi játékok előtti egyik utolsó nagy megméretésén Takács Boglárka, Halász Bence és Molnár Attila is értékes visszajelzéseket szerezhetett a formájáról.

 

A VILÁG LEGJOBBJAI ISMÉT ÖSSZEGYŰLTEK Székesfehérváron, hogy egy nap erejéig az atlétika fővárosává tegyék a királyok városát. A Gyulai István Memorialt 2011 óta minden évben megrendezik, ennél csak a Formula-1-es Magyar Nagydíjat bonyolítják le hosszabb ideje megszakítás nélkül. A Continental Tour Gold sorozatába tartozó viadalnak 2014-től a Bregyó közi Regionális Atlétikai Központ az otthona.

A különleges, tavas-ligetes környezetnek változatos élővilága van, amiről a pályán található vizesárokban egy béka is tanúskodott. Zaklatott pillanatokat élhetett át a női 3000 méteres akadályfutás alatt, de az állatnak nem esett baja. A 36-37 fokos hőségben szívesen lettünk volna a helyében, és hűsöltünk volna inkább a vízparton. Mondjuk akkor lemaradtunk volna az év egyik legszínvonalasabb kalapácsvető viadaláról.

Legnagyobb éremesélyesünk Halász Bence lesz a párizsi olimpián, most sorozatról sorozatra egyre nagyobbakat dobott, végül 78.81 méterrel negyedikként végzett. Hat darab 80 méter feletti dobást is láthattunk a program nyitányaként. A budapesti világbajnok Ethan Katzberg és az ukrán Mihajlo Kohan is háromszor jutott a bűvös határ felé.

A megnyitóünnepségre az árnyékos lelátó már szinte teljesen megtelt, így Márton Anita nagy tapsvihar közepette vehette át a 2014-es Európa-bajnokságért kapott ezüstérmét. A tíz évvel ezelőtti kontinensviadalon eredetileg bronzérmesként zárt súlylökésben, azonban az orosz Jevgenyija Kolodkót doppingvétség miatt utólag kizárták.

Az idei Memorial egyik legnagyobb sztárja Gianmarco Tamberi lett volna, azonban az olasznak a combja megsérült a bemelegítés közben, így a férfi magasugrásra nélküle került sor. A közönségkedvenc visszalépése ellenére sem maradtunk klasszisok nélkül, a késő délután folyamán szép sorban jöttek a sztárok. A férfi távolban a budapesti vb első négy helyezettje is megmutatta magát. Közülük is kiemelkedett Miltiádisz Tentoglu, akinek a szembe szélben a 823 centiméter is elég volt a sikerhez.

 

A Gyulai Memorial egyik fő profilja a tehetséggondozás, olyan értelemben, hogy évről évre megannyi nagy potenciállal bíró fiatalt meghívnak, akik általában élnek is a lehetőséggel. Így tett a férfi 100 méteren Kishane Thompson is, aki júniusban 9.77-es idővel megnyerte a jamaicai bajnokságot, most pedig úgy futott 9.91-et, hogy az utolsó 10-15 méteren már csak a riválisait figyelte – ahogyan nagy elődje, Usain Bolt tette azt megannyiszor.

Az olimpiára készülő magyarok közül Takács Boglárkát kétszer is láthattuk a pályán: előbb 11.35-tel a hetedik lett 100-on, majd 200-on 23.15 másodperces futással ötödikként ért célba. Molnár Attila a versenyt megelőző sajtótájékoztatón elmondta, hogy saját 44.84-es országos csúcsának a megdöntését tűzte ki célul maga elé, de ebben a hőségben ez nem volt reális. Még a pályafutása hatodik Memorial-sikerét arató Steven Gardiner is percekig rosszulléttel küszködött a célba érkezés után.

Az ötkarikás játékoktól ezúttal távol maradó Szögi István az utolsó körig harcban volt az élmezőnnyel 3000 méteren, végül nagy hajrában a hatodik helyen ért célba, új egyéni csúccsal (7:48.76). A nap egyik legizgalmasabb és legmagasabb színvonalú csatáját a női 200 méter ígérte. A verseny záró számában a kétszeres világbajnok Shericka Jackson sokáig harcban is volt a győzelemért a 60 méter fedett pályás világbajnokával, Julien Alfreddal. Azonban a jamaicai a befutó előtt pár lépéssel megsérült, és a reakcióiból ítélve a párizsi olimpiai szereplése is kérdésessé vált.

Kishane THOMPSON, a férfi 100 méter győztese: – Ez volt az első versenyem Magyarországon, lehet, hogy kívülről könnyűnek tűnt, de mégsem úgy ment, ahogyan szerettem volna. Ez az első szezonom ezen a szinten, még néhány dolgot szoknom kell az ilyen versenyeken. Minden egyes ilyen alkalom fontos lépés az olimpiáig hátralévő időszakban. Szeretnék sérülésmentesen megérkezni Párizsba, és kihozni magamból a legtöbbet.

MOLNÁR Attila, férfi 400 méter: – Ritkán jellemző rám, hogy a meleg idő ennyire megvisel, mégis igyekeztem úgy hozzáállni, hogy csúcsteljesítményt nyújtok most is. Nem igazán figyeltem, ki fut mellettem, de nem vagyok elégedett az eredményemmel. Az olimpiáig már csak maximum egyszer fogok versenyezni, akkor is ki fogok adni magamból mindent, ami bennem van.

TAKÁCS Boglárka, női 100 és 200 méter: – Ritkán mondok ilyet, de most talán a kétszáz méter ment jobban. Szerettem volna egy harcos, bátor futást kihozni magamból, ez sikerült. A száz méter közben azt éreztem, nem tudok gyorsulni, olyan volt, mintha falnak mennék. Picit ijesztő érzés volt, mert ezen a távon szinte sohasem fáradok el. A szezon elején egy picit túlvállaltuk magunkat, voltak már előre fixált versenyeim, és közben meghívtak magasabb besorolású Gold-, illetve Gyémánt Liga-versenyekre, amelyekre nem mond nemet az ember. De tanultunk belőle, és már az olimpia előtti időszakot is ezeknek a tapasztalatoknak a fényében alakítottuk ki.

VÉLEMÉNY

GYULAI ISTVÁN MEMORIAL, SZÉKESFEHÉRVÁR
Férfiak. 100 m (–0.6): 1. Kishane Thompson (jamaicai) 9.91, 2. Tebogo (botswanai) 9.99, 3. Simbine (dél-afrikai) 10.01, …8. Deák Zalán 10.69. 200 m (+0.5): 1. Andre De Grasse (kanadai) 19.98 , 2. Hudson (jamaicai) 20.37, 3. Williams (amerikai) 20.52, …8. Wahl Zoltán 21.49. 400 m: 1. Steven Gardiner (bahamai) 44.50, 2. Bailey (jamaicai) 44.64, 3. Pillay (dél-afrikai) 45.24, …5. Molnár Attila 45.76, …8. Enyingi Patrik 46.65. 3000 m: 1. Florian Bremm (német) 7:43.61, 2. Herrera (mexikói) 7:44.11, 3. Ndiema (kenyai) 7:46.59, …6. Szögi István 7:48.76. 110 m gát (–0.2): 1. Trey Cunningham (amerikai) 13.21, 2. Tinch (amerikai) 13.35, 3. Beard (amerikai) 13.43, …8. Eszes Dániel 14.01. Magas: 1. Dmitro Nikitin (ukrán) 224, 2. Raats (dél-afrikai), Doroscsuk (ukrán) 224-224., …5. Jankovics Dániel 221. Távol: 1. Miltiadisz Tentoglu (görög) 823, 2. Furlani (olasz) 808, 3. Anvarov (üzbég) 802. Súly: 1. Leonardo Fabbri (olasz) 22.43, 2. Geist (amerikai) 21.72, 3. Enekwechi (nigériai) 21.59. Diszkosz: 1. Mykolas Alekna (litván) 70.20, 2. Ceh (szlovén) 67.99, 3. Gudzius (litván) 66.57, …8. Szikszai Róbert 59.55, 9. Huszák János 58.73. Kalapács: 1. Ethan Katzberg (kanadai) 81.87, 2. Kohan (ukrán) 80.50, 3. Nowicki (lengyel) 79.36, 4. Halász Bence 78.81, …7. Rába Dániel 73.20, …10. Czeller Gábor 71.15, …11. Varga Donát 69.33
Nők. 100 m (–0.5): 1. Tamari Davis (amerikai) 11.00, 2. Clayton (jamaicai) 11.06, 3. Sloley (jamaicai) 11.15, …7. Takács Boglárka 11.35. 200 m (+0.6): 1. Julien Alfred (St. Lucia-i) 22.16, 2. Neita (brit) 22.36, 3. Thomas (jamaicai) 22.54, …5. Takács Boglárka 23.15, 6. Sulyán Alexa 23.64, 7. Guba Liliána 24.01. 100 m gát (–0.2): 1. Jasmine Camacho-Quinn (Puerto Ricó-i) 12.47, 2. Ali (amerikai) 12.54, 3. Caicedo (ecuadori) 12.69, …7. Kerekes Gréta 13.13, 8. Tóth Anna 13.21. 400 m gát: 1. Kemi Adekoya (bahreini) 54.14, 2. Geldenhuys (dél-afrikai) 54.86, 3. Tate (amerikai) 55.59, …6. Mátó Sára 56.45. 3000 m akadály: 1. Logan Jolly (amerikai) 9:29.75, 2. Konieczek (lengyel) 9:30.48, 3. Hyde (amerikai) 9:30.69. Távol: 1. Natalia Linares (kolumbiai) 687, 2. Smith (jamaicai) 683, 3. Burks (amerikai) 676, …8. Bánhidi-Farkas Petra 641, …9. Lesti Diana 622

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik