A Szekszárdi Sportközpont 24 éves atlétája az M4 Sportnak elmondta, hogy már elkezdte a felkészülést a következő évre, amelyet a jól bevált kenyai edzőtáborral indít. Bízik benne, hogy Afrikában csatlakozni tud egy erős maratonifutó-csapathoz, s ez segíti majd a 2025-ös céljainak elérésében. Háttérként elárulta, hogy az év ezen szakaszában a világ összes hosszútávfutója Kenyában készül, ahol ideálisak a körülmények. Ő heti 13 edzést tervez, vasárnaponként pedig 30-40 kilométert fut.
A jövő év céljai között Szemerei elsőként azt említette, hogy félmaratonin szeretne felzárkózni az európai elithez, ezen a távon is meg akarja dönteni az országos rekordot, de a maratonin is faragni próbál a szeptember 29-én elért magyar csúcsából, amely 2:10:43 óra. Az első 2025-ös maratonija a sevillai lesz, már ezen szeretne 2:10 órán belülre kerülni. Félmaratonin 1:01 órával, 10 kilométeren pedig 28 perccel kezdődő idő a célja, utóbbi távon 28:35 perc az országos csúcs.
„Hogy később maratonin is tudjak gyorsulni, kelleni fog, hogy a rövidebb távokon is egyre jobb időket fussak” – fogalmazott.
A szedresi atléta a Sevilla Marathont nevezte meg az év egyik fő versenyeként, emellett ott lesz a brüsszeli utcai futó Európa-bajnokságon is, amelyen félmaratonin szeretne versenyezni. A tokiói világbajnokságon nem indul, mert az időben túl közel van az őszi, varsói és valenciai versenyeihez. Elárulta: a 2026-os Európa-bajnokságon szeretne jól futni, maratonin esetleg az első nyolcba kerülni, a távlati célja pedig a 2028-as Los Angeles-i olimpia.
„Tudom, hogy az erős szintidő miatt nagyon-nagyon nehéz lesz, de szeretném kvalifikálni magam. Ott pedig egy jó helyezést elérni, addigra szeretnék odaérni a világelitbe” – mondta Szemerei Levente, hozzátéve: a top 20-25-re gondol a helyezést tekintve.
Arra a kérdésre, hogy egy év múlva ilyenkor milyen teljesítménnyel lenne elégedett, kijelentette: jövőre szeretne az első magyar lenni, aki 2:10 órán belül futja a maratonit. Szemerei Levente szeptemberben Szűcs Csaba 31 éves magyar rekordját adta át a múltnak a 42.195 kilométeres távon.