Fedettpályás atlétikai vb: Molnár Attila döntős, Enyingi Patrik búcsúzott 400 méteren

Vágólapra másolva!
2025.03.21. 14:23
Fotó: Getty Images
A friss Európa-bajnok Molnár Attila a fináléba jutott, míg Enyingi Patrik elődöntős futamában a negyedik lett, így kiesett férfi 400 méteren a nancsingi fedettpályás atlétikai világbajnokság pénteki nyitónapján.

Délelőtt mindkét magyar sprinter könnyedén futva jutott tovább, az Eb-hetedik Enyingi futammásodikként, 46.23 másodperces idővel, míg Molnár 46.35 másodperccel elért győzelemmel. Péntek este két elődöntős futamot rendeztek, melyekből az első három-három jutott a szombati fináléba.

Az elsőben Molnár Attila volt érdekelt, aki a 4-es pályán rajtolt, ami nem nevezhető igazán előnyösnek. Karlik Pál tanítványa az előfutamban kifejezetten visszafogottan kezdett, ezúttal viszont nagyon meg kellett futnia az első 200-at, hogy jó helyen tudjon bevágni, ő pedig ezt meg is tette a japán Szato Fuga mögött. A világranglista-vezető (44.70 mp) amerikai Christopher Bailey csupán a negyedik helyen kezdte a második kört, mely kicsit kaotikus volt. Bailey a hosszú egyenesre fordulva mindenkit állva hagyott, Molnár pedig az utolsó kanyarban előzés közben kicsit összeakadt a japánnal, de végül magabiztosan ért be a második, döntőt érő helyen.

Ezek után viszont hosszú percekig nem jelent meg az eredmény a kivetítőn, vélhetően Molnár és Szato esetét vizsgálták. A helyzet a második futamig sem tisztázódott, melyben Enyingi Patrik még nehezebb pályabeosztást kapott, ugyanis a hármason rajtolt és az első kör után a negyedik helyen vágott be, lemaradva az első háromtól. A gödöllői sprinter a második körben nem tudta csökkenteni hátrányát, s végül 46.93-as eredménnyel a negyedik helyen ért célba.

A szám második elődöntője is lezárult, ám a hivatalos eredményeket továbbra is homály fedte, Molnár Attila pedig az M4 Sport kamerájánál várakozott. Végül közel negyedóra után biztossá vált, hogy 46.32 másodperces eredménnyel a második lett és szombaton a fináléban lesz érdekelt.

Legfrissebb hírek

Enyingi Patrik: Volt egy kis hiba a váltásnál, majdnem szívinfarktust kaptam

Atlétika
2025.03.27. 19:55

Gyulai Miklós: Ez a bronz­érem hűen tükrözi, az egyéni és a csapatambíciók megférnek egymás mellett

Atlétika
2025.03.25. 06:58

Atlétika: a nankingi jó szereplés nagy siker a sportszakmai igazgató szerint

Atlétika
2025.03.24. 14:42

Atlétika: minden idők egyik legszorosabb döntőjét hozta a fedett pályás vb utolsó napja

Atlétika
2025.03.23. 16:23

Fedett pályás atlétikai vb: kikapott a világcsúcstartó, ausztrál siker női magasugrásban

Atlétika
2025.03.23. 08:17

Az Európa-bajnok Molnár Attila vb-negyedik lett 400 méteren

Atlétika
2025.03.22. 14:37

Fedett pályás atlétikai vb: Szeles Bálint nem jutott döntőbe 60 gáton

Atlétika
2025.03.22. 13:37

Szűcs Szabina és Krizsán Xénia is a legjobb nyolcban zárt, Molnár Attila ismét bejutott a vb-döntőbe

Atlétika
2025.03.21. 14:47
Ezek is érdekelhetik