Tizenhárom magyar utazik a fedett pályás atlétikai világbajnokságra

Vágólapra másolva!
2025.03.14. 18:27
Friss Európa-bajnokunk, Molnár Attila is indul a fedett pályás vb-n (Fotó: Illyés Tibor/MTI)
Tizenhárom magyar indul a jövő pénteken kezdődő, a kínai Nancsingban sorra kerülő fedett pályás atlétikai világbajnokságon.

Scheidler Géza sportszakmai igazgató pénteken arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a csapat akár 16 fős is lehetett volna, ám két gátfutó, az apeldoorni Európa-bajnokságon döntős Kozák Luca és az ugyanott elődöntős Tóth Anna influenzával küzd, így ők nem tudnak elutazni a kínai városba, míg a magasugrásban Eb-finalista, a 18. születésnapját pénteken, azaz ma ünneplő Bátori Lilianna nem vállalta a szereplést.

A magyar küldöttségben ott lesz ugyanakkor a 400 méter friss Európa-bajnoka, Molnár Attila, illetve a Hollandiában női 60 méteren hetedik Takács Boglárka, valamint a férfi 400-on az Eb-n hetedik helyen végzett Enyingi Patrik is.

Molnárnak és Enyinginek az Eb-vel ellentétben Nancsingban nem csupán az egyéni versenyre kell majd koncentrálnia, ugyanis a férfi 4x400 méteres váltó is rajthoz állhat a világbajnokságon.

Az Európa-bajnokságon nem vállalta a szereplést, de a vb-n ott lesz a női ötpróbázók mezőnyében a hétpróbában világbajnoki negyedik és olimpiai hetedik Krizsán Xénia.

„Akik biztos indulónak voltak tekinthetők, ennek megfelelően készültek, akik a visszalépések miatt kaptak lehetőséget, azoknál mérlegeltük, ki az, aki már az Eb-re is formába tudott lendülni, így alakult ki a teljes létszám” – árulta el az M1 televíziócsatornának Scheidler Géza.

A sportvezető kiemelte, az elvárásokat tekintve a realitás talaján kell maradniuk, de az egyéni állapottól függően „jó eredményeket lehet bezsebeleni”.

„Jó teszt lesz ez a vb arra nézve is, hogy miként lehet a legjobban felkészülni a kelet felé utazásra, hiszen Tokióban lesz a szabadtéri világbajnokság, ami ugyanez az irány” – jelentette ki a sportszakmai igazgató.

Molnárral kapcsolatban elmondta, három komoly futás és rövid regeneráció után, minimális edzéslehetőséggel kellett elutaznia a Föld másik oldalára, de ha ehhez jól tud alkalmazkodni, akkor lesz esélye bejutni a döntőbe, ami aztán már egy „nyílt játszma” ebben a versenyszámban. Véleménye szerint a pályabeosztáson sok múlik majd, így ez befolyásolhatja a végeredményt.

A MAGYAR CSAPAT
FÉRFIAK: Illovszky Dominik (60 m), Enyingi Patrik (400 m, 4x400 m), Molnár Attila (400 m, 4x400 m), Eszes Dániel (60 m gát), Szeles Bálint (60 m gát), Gálpál Zsombor (hétpróba), Wahl Zoltán (4x400 m), Kovács Árpád (4x400 m), Plisz Balázs (4x400 m), Steigerwald Ernő (4x400 m)
NŐK: Takács Boglárka (60 m), Krizsán Xénia (ötpróba), Szűcs Szabina (ötpróba)

 

Legfrissebb hírek

Gyulai Miklós: Ez a bronz­érem hűen tükrözi, az egyéni és a csapatambíciók megférnek egymás mellett

Atlétika
2025.03.25. 06:58

Atlétika: a nankingi jó szereplés nagy siker a sportszakmai igazgató szerint

Atlétika
2025.03.24. 14:42

Atlétika: minden idők egyik legszorosabb döntőjét hozta a fedett pályás vb utolsó napja

Atlétika
2025.03.23. 16:23

Hatalmas siker, vb-bronzérmes a férfi 4x400-as váltó!

Atlétika
2025.03.23. 14:24

Fedett pályás atlétikai vb: kikapott a világcsúcstartó, ausztrál siker női magasugrásban

Atlétika
2025.03.23. 08:17

Az Európa-bajnok Molnár Attila vb-negyedik lett 400 méteren

Atlétika
2025.03.22. 14:37

Fedett pályás atlétikai vb: Szeles Bálint nem jutott döntőbe 60 gáton

Atlétika
2025.03.22. 13:37

Szűcs Szabina és Krizsán Xénia is a legjobb nyolcban zárt, Molnár Attila ismét bejutott a vb-döntőbe

Atlétika
2025.03.21. 14:47
Ezek is érdekelhetik