Nemzeti Sport Gála: aki egyszer legyőzte Szerhij Bubkát

V. SZ.V. SZ.
Vágólapra másolva!
2026.01.12. 08:08
null
Bagyula István
Bagyula István csak néhány alkalommal mérte össze az erejét a versenyszám legnagyobb alakjáéval, Szerhij Bubkáéval, és azon kevesek közé tartozik, akik le is győzték őt.

Igaz, 1991. július 31-én az ukrán legendának nemigen volt kedve versenyezni a tengerszint felett 2035 méteren elterülő északolasz Sestrierében az erős szembeszél miatt, de a versenyszervezők végül rávették, hogy ugorjon egyet, ha már eljött. Bubka kötélnek állt, és 560-nal az élre ugrott, ám azonnal közölte, köszöni a lehetőséget, részéről ennyi volt.

„Ezt hallva úgy gondoltam, hogy le lehet győzni, és kölcsönrúddal ugorva átvittem az 570-et és nyertem – mondta 2020-ban a Nemzeti Sportnak Bagyula. – Egyébként szinte semmilyen kapcsolatom nem volt Bubkával, csak világversenyeken találkoztunk, köszöntünk egymásnak, semmi több.”

Szerhij Bubka egyébként szeretett versenyezni a magaslati helyszínnek számító, ezer lakosú faluban, 1994. július 31-én ott ugrotta 614 centis világcsúcsát, ami egészen 2020 szeptemberéig a legjobb szabadtéri eredmény volt, Rómában döntötte meg egy centivel a jelenlegi világcsúcstartó svéd Armand Duplantis.

Atlétika
5 órája

Szerhij Bubka szinte véletlenül ugrott először hat métert

Interjú a férfi rúdugrás szovjet-ukrán királyával.

SPORTGÁLA
19.00: 68. Nemzeti Sport Gála, Budapesti Operaház (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!

 

Legfrissebb hírek

Nemzeti Sport Gála: Rabah Madzser és Jean-Marie Pfaff is megérkezett Budapestre

Minden más foci
2 órája

Nemzeti Sport Gála: életműdíjat kap Sallay András és Regőczy Krisztina – sajtóhír

Téli sportok
2 órája

Jótékonysági akció a sóvidéki birkózókért a Nemzeti Sport Gálán

Birkózás
4 órája

Szerhij Bubka szinte véletlenül ugrott először hat métert

Atlétika
5 órája

Államfői fogadáson a Sportgála jelöltjei

Egyéb egyéni
15 órája

Szerhij Bubka: Teljesnek kell lenned a győzelemhez

Atlétika
15 órája

Megérkezett Szerhij Bubka, a Sportgála díszvendége

Egyéb egyéni
Tegnap, 11:17

Jean-Marie Pfaff is érkezik a 68. Nemzeti Sport Gálára

Egyéb egyéni
2026.01.10. 20:11
Ezek is érdekelhetik